Oroszlános, Dereszla, Majoros, Orosz

HÉTVÉGÉN ÚGY HOZTA A SORS, hogy nem tervezett módon, de az említett nevek határozták meg a programom. Tállyán az Oroszlános Borvendéglőben Baranczó Attila, aztán Bodrogkeresztúron a Chateau Dereszla, Tokajban Majoros László borász és végül Mádon Orosz Gábor borász. 

Baranczó Attila, Photo: Csíki Sándor

Baranczó Attilával  tavaly januárban már főztem, amikor a Tokaj cikkem (Tokaj és a hagyma, Borigo, 2008) fotóihoz készítettünk ételeket, ezért ismerős volt az étterem is, a konyha is. Jó szívvel mentem, és jó szívvel fogadott. Ugyanaz a derűs, serény és szerény ember, akit megismertem, és persze az adagjai sem lettek egy cseppet sem kisebbek. 

Oroszlános Borvendéglő (Tállya), Branczó Attila

Attilának a messziről jött ember bölcsességével egy bő éve még azt javasoltam, hogy adjon már kisebb adagokat a vendégeinek, mert nagyon sok az, amit a tányérra tesz. Akkor azt válaszolta, hogy tudja ő ezt nagyon jól, de ez a vendégek elvárása és ha az összesen egy megrendelt fogással a vendég nem lakik jól, akkor elégedetlen lesz.

  • A jó vendéglő fokmérője országszerte – teszem hozzá immár én – még ma is az adagok kiadóssága maradt, akárcsak régen. Persze, ha azt gondolnánk, hogy ez csak a mi provinciális környezetünkben fordulhat elő, akkor érdemes megnézni, hogy Paul Bocuse éttermében milyen, és mekkora adagok fordulnak elő.

Akkor, amikor Attila az adagokról beszélt, nem biztos, hogy maradéktalanul egyet tudtam vele érteni, de ma már – egy bő évvel később – belátom, hogy a dolgoknak ez a rendje nagyjából mindig is így volt, és még nagyon-nagyon sokáig így is marad. Így aztán már csak csendesen figyeltem, ahogy az asztaltársaságomban a “sztrapacskával” körített szarvaspörkölt nem csekély mennyiségeit az utolsó falatig elfogyasztották. Hmm, lehet, hogy mégis Attilának van igaza?

masolat-20090501_42

Sztrapacska

Az étlapról én csak egy vargánya levest választottam, mert emlékeztem, hogy vargánya ügyben az Oroszlános kimagaslóan jól ellátott. Más kedvemre valót aznap az étlapon nem találtam, de a pincér – szerencsére – szarvaskolbászt ajánlott. Elfogadtam, és nem is bántam meg.

Szarvaskolbász kölessel, fehérkáposztával, kacsaszív pájsli szószban

A képen látható tányér geográfiája: északra a köleshalmokon fekszik a házi szarvaskolbász. Alatta délkeletre a fehérkáposzta, délnyugatra pedig a kacsaszív. A kolbász kedvemre való volt. Illett hozzá a köles, akárcsak a káposzta. A kacsaszív ki tudja honnan került elő, talán valami levesestál mélyéről, de ragyogóan egészítette ki a pájsli (szalontüdő) babérleveles mártása. Némi száraz bor kedvemre jött volna, de aznap kimaradt, lett helyette házi bodzaszörp.

Újra meg kell állapítanom, hogy jelenleg nem ismerek jobb vendéglőt Hegyalján, mint az Oroszlános Borvendéglő, és ezt igen sajnálom, mert de jó is lenne váltogatva, hol ide, hol oda menni, azonban ez az öröm egyelőre nem kínálkozik fel. A szarvaskolbász és a kacsaszív még nem a tökéletesség, de már előrelépés, és ott bujkál benne a játékos kreativitás is, miközben mily’ egyszerű mindez. Bravó Baranczó Attila, csak így tovább!

Chateau Dereszla, Bodrogkeresztúr

A kellemes ebéd után Tállyáról a Chateau Dereszla felé, Bodrogkeresztúrra vettük az irány. Bakos Zoltán fotóművész barátom, a magyar borvidékek és borászok jól ismert fotósa, akivel az Oroszlánosban véletlenül találkoztunk össze, szervezett ide egy rövid látogatást. Ezt a két pincefotót is ott készítettem. A pincelátogatás mindig élmény, különösen, ha egy olyan pincéről van szó, amelynek a legrégebbi részei még a 13. században készültek. Barátságos vendéglátásban volt részünk a Chateau Dereszla pincéjében. Köszönet érte.

Chateau Dereszla, Bodrogkeresztúr

A pincelátogatás után Bodrogkeresztúrról Tokajba mentünk Majoros László borász barátomhoz. Majoros Lászlóról tudni illik, hogy április elsejéig még az ő neve fémjelezte a Tokajicum Borházat és a Tokajicum Gundelban rendezett bemutatóján igen figyelemre méltó száraz tokaji borokat mutatott be. Ma már – így hozta a sors, vagy tán a jószerencse – a saját útját járja. Fiatal és vélhetőleg még sokat hallunk róla, mert álmai vannak, amiket meggyőződésem, hogy képes is beteljesíteni.  

Majoros Lászlótól Mádra, Orosz Gáborhoz vitt az utunk. A borkóstolóra már nem volt időnk maradni, indultunk vissza Budapestre, de a rövidke idő alatt is szép borokat láthattunk és mellé egy szimpatikus borászt. Valahogy úgy van ez, hogy a borászok legtöbbnyire szimpatikus emberek, akik pedig nem azok, azokat, és velük a boraikat, elkerüljük. Orosz Gábor közvetlen ember és a borai is ilyenek.

Úton Tokajból hazafelé

Csíki Sándor♣

  • Post Scriptum:
  • Hazafelé Szerencsen még megálltam egy pillanatra, mert mindenképpen le akartam fotózni azt az óriásplakát tartót, amely minden alkalommal felbosszant, valahányszor csak meglátom.  Számomra érthetetlen, hogy felépül egy grandiózusnak szánt kapu,  a világhíresnek gondolt Tokaj-Hegyalja kapuja, majd senki nem tesz azért, hogy az előtte álló gagyi reklámtábla ne rontsa el a szimbólumnak is szánt képet. 
  • A sokmilliós költséggel megépített “kapu” előtt éktelenkedő otromba óriásplakát vajon miért van még mindig ott? Szerencs polgármestere, jegyzője, vagy akire tartozik, miért nem vette még észre, és miért nem tett ellene?  Polgármester úr! Tegyen róla, hogy ez a  tábla eltűnjön! 

Szerencs

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: bor, Bor és étel párosítás, borász, Chef, magyar konyha, tokaj
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Oroszlános, Dereszla, Majoros, Orosz bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hapci szerint:

    Akár össze is futhattunk volna, pénteken jártunk arra Csillával. A Hétszőlő csinált a gyönyörű birtokon egy szőlő tanösvényt, azt néztük meg és sétáltuk végig. Közben megcsodáltuk a félbio gazdálkodásuk különböző jeleit, pl. néhány kapitális zöldgyíkot. Majd teszek fel fotókat a blogomra, csak sokkal lustább vagyok és nagyon leköt a gasztroharc meg az étterem. 🙂
    Közben megéheztünk, Tokaj főterén ettünk ketten egy magyarosan vastag pizzát, konzerv kínai gombákkal. Nem volt mislencsillagos tányér, de nem is volt olyan rossz, mint ahogy hangzik…
    Keresztúron elmentünk a Dereszla mellett, betértünk Kisfaludon Hudácskóékhoz. Itt kaptunk kaját is a hosszas kóstolgatás (Aszú 2000: húúú) után, így az Oroszlános sajnos kimaradt. Orosz Gábor is kimaradt, pedig róla mástól is nagyon szépeket hallottam. Talán pár hét múlva bepótoljuk…

  2. Der Alte szerint:

    Gondolatok az adagok nagyságáról.

    Ha a vendég elismerését, elégedettségét el szeretnénk nyerni, és maradandó emléket szeretnénk elérni, nem az óriási adag a legjobb megoldás.

    Egy kipróbált, bevált ötlet, a sok közül:
    Kisebb adag kitálalása, majd amikor a vendég elfogyasztotta, a pincér kérdése: — „Hozhatok még egy kis repetát, vagy esetleg egy kis kóstolót valamelyik más ételünkből ?” —
    Az elismerés és a maradandó emlék garantált!
    (Természetesen, ehhez a vendégre állandóan figyelő, az ételeket jól ismerő pincérre van szükség.)

  3. Csidei Tamás szerint:

    Nem is rossz az elképzelésed, tisztelt “Der Alte”! Kifejezetten elgondolkodtató.

  4. spajzcetli szerint:

    Mily véletlen!… Hív’ barátainkkal a hétvégét –a hajdani harcos munkásosztálynak köszönhető hosszított hétvégét (munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll!)- a Hegyalján és környékén töltöttük. Ha már víg kedvünk és Gasztrea csillaga erre a vidékre vezérelt, és ha már az új „Étterem és Borkalauz”-ban említtetett a tállyai Oroszlános –mit említtetett!, a kiművelt, pallérozott ínnyel bírók 11 pontra értékelték!- utunkba esett (úgy csináltuk, hogy oda essék!), betértünk e jeles borvendéglőbe, éhünket elverendő.

    Mivel nem szerencsés, ha egy blog kommentjét eluralja az epikai bőség, -pedig eufórikus lelkesültséggel tudnék mesélni a spárgalevesről, a puliszkás nyúlcombról, de leginkább a sült szarvaskolbászról, mely köleskásával, pároltkáposztával és –non plus ultra- babérmártásos kacsa belsőségekkel (Csíki úr megjegyzését megerősítendő, ez utóbbi valóban a klasszikus pájsli zseniális átfigurálása!) volt feladva- ezért a gasztro-élményem esszenciális kivonatát adnám közre:

    Én magam a kétkezi főzési, sütési kunsztokban tárgyszerű kudarcokat ugyan olykor-olykor vétettem, de az evés terén –álszerényen szólva- hiba nélkül jelentőset bírok alkotni. (…jöjj el Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk…) Ezen bírvágy vonatkozik Baranczó Attila szakkolléga – aki egyszerre ügyel a tradíciókra és a legújabb technikákra- gasztro kreálmányaira is. A „szakkollégázás” nem holmi pozőr kiszólás, mert hogy
    *egy jó szakács az – kolléga. Nem véletlen, hogy Franciaországban több olyan kulturális díj is van, melyet egyként kaphat meg író és szakács. Anyagtisztelet, arányérzék, fantázia, munkaerkölcs, szorgalom – ki tudja, hogy borászról, szakácsról vagy Márairól beszélek-e.*

    Nevezett „konyhamán” szakmai elkötelezettségét, szerénységét, tudását ismerve –jó eséllyel!- a Krúdy Gyula (ez eddig irodalmi!?) díj várományosa leedhet. Eme elismerés részére mintegy elvárható volna, megérdemelné, kijárna számára, megdolgozott érte, rászolgált, méltó tulajdonba kerülne. Mikoron ezeket állítom, nem a piarista jólneveltség beszél belőlem!…

    Tisztelettel: E.E.E. (Egy Esterházy Epigon)alias spajzcetli

  5. kenéz júlia szerint:

    Valószínű, hogy aki eltávolíttathatná a plakátot, annak is érdekében áll anyagilag, hogy ott legyen, vagy egyszerűen közönyösség áll a háttérben, mivel csak addig volt érdekes ameddig a kaput meg kellett valósítani -akár a presztízs miatt.
    A másik kép nagyon hangulatos.
    Üdvözlettel: Júlia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.