TÁFELSPICC – A Bécsi Konyha és a tányérhús története

image_start (1)TAFELSPITZ (ejtsd: táfelspicc; magyar megfelelője: tányérhús) – A táfelspicc, vagyis a tányérhús mifelénk is jól ismert, az ínyencek körében pedig valósággal szent fogalom. Krúdy Gyulának a nagy gazdasági világválság (1933) alatt kelt sorai szerint „A tányérhús nem más, mint korán feltett „tehénhús”, az első főzet levessel, zöldséggel, mikor még csak a répafélék puhák, ám a burgonyák a levesben, de a kalarábék, a vöröshagymák nincsenek még kellően átfőve. De a kel levele, bimbója, a zeller már igen jó a leveshús mellé,

(tovább…)

AZ ÚJ BÉCSI KONYHA – Christian Petz, a bécsi bor és a Schnitzel

Forrás: derstandard.atCHRISTIAN PETZ 1963-ban született és már kora gyermekkorában – ahogy mondani szokás – a családi Strudengau vendégház konyhájában fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a szakács szakmát választja. A bad ischl-i szakiskolát a Café Gasteinben töltött gyakorlati idő követte, majd karriere chef de partie pozícióban, az Ifenhotelben indult el. Innen közép-európai körútra indult és a legjobb éttermeket látogatta végig; a Nössét (Jörg Müller étterme a németországi Sylt szigetén), a Königshof-ot és az Aubergine-t Münchenben (ahol Eckart Witzigmanntól tanult), majd egy évre a bécsi Hotel Hilton Plaza sous chefje.

(tovább…)

BÉCSI KONYHA – pisztráng tésztával, spenóttal és kaviárral

A BÉCSI KONYHA az egyetlen, melyet nem egy országról, hanem egy városról neveztek el, ami igazán ügyes dolog a szememben. Bécs kíváncsi szakácsainak is köszönhetően, már a monarchia, a k.u.k. ideje alatt egyfajta fúziós konyhaként működött. A Bollito misto, a Tafelspitz kultikus magasságokba emelkedtek, de mindenki megtapasztalhatta, hogy pisztráng ügyileg is akad mit ellesni arrafelé. A következő „Pisztráng Kvartett” receptje Bécsből származik, részeként az Új Bécsi Konyha sajtóanyagának.

(tovább…)

AZ ÚJ BÉCSI KONYHA – Christian Petz, bécsi éttermek, usw.

A BÉCSI KONYHA, vagyis a “Wiener Küche”, sőt, fele résznyi franciasággal, “wiener cuisine”, rafináltan okos sógori találmány. A “bécsi konyha” kifejezés egészen egyedülálló összetétel. Bécs a világ egyetlen városa, mely névadója lett egy konyhának, miközben az “osztrák konyha” is élő fogalom maradt. A történet persze nem ma kezdődött. A “Wiener Küche” fogalma már a 18. század végén, a k.u.k előtt megjelent, bár kezdetben lényegében még csak az osztrák konyhát jelentette. A “Wiener Küche” fogalma tehát, már bő két évszázada forgalomba került, hogy aztán használatban is maradjon, mint azt az

(tovább…)