BÉCSI BORVIDÉK – Bécs város szőlői, borai

A BÉCSI BORVIDÉK kuriózum a nagyvilágban. Nincs még egy olyan főváros, ahol ilyen nagy területen fordulna elő szőlő. Pest-Budán is voltak hajdanán szőlők, nevezetes, jó borok, a Montmartre oldalán, Párizsban is láthatunk egy tenyérnyi szőlőbirtokot, és más fővárosokban is előfordul mutatóba egy-egy szőlőskert, ám közel 700 ha szőlővel egyikünk sem dicsekedhet. (Tényleg! Mi történt a várhegy oldalában telepített szimbolikus szőlőligetünkkel?) A Bécsi borvidéken egyébként a 1132 óta művelnek szőlőt.

(tovább…)

TIGRIS ÉTTEREM – történelmi hely, borokkal

A VÁROSBAN JÁRVA a legtöbben elfeledkezünk róla, hogy történelmi kulisszák között élünk. Ma is gyakran meglep a külföldiek álmélkodása, s az, amikor a legjobban tetsző dolgok sorában Budapest épületeit említik az első helyen. Meglep, pedig Rómában, Londonban, Párizsban, s a világ más részein sétálgatva mi is ezt tesszük. Mindez a Mérleg utca egyik klasszicista épülete felé tartva jutott eszembe. Semmi különös, csupán egy ház a többi szürke épülettömb között, s ha nem tudnám, el sem hinném, hogy ezt a lakott épületet a nagyapám nagyapjának korában (1818) építették. Rövid keresés után az is kiderül, hogy az épületben 1826-ban nyílt meg a Tigris Vendégfogadó,

(tovább…)