TIGRIS ÉTTEREM – történelmi hely, borokkal

A VÁROSBAN JÁRVA a legtöbben elfeledkezünk róla, hogy történelmi kulisszák között élünk. Ma is gyakran meglep a külföldiek álmélkodása, s az, amikor a legjobban tetsző dolgok sorában Budapest épületeit említik az első helyen. Meglep, pedig Rómában, Londonban, Párizsban, s a világ más részein sétálgatva mi is ezt tesszük. Mindez a Mérleg utca egyik klasszicista épülete felé tartva jutott eszembe. Semmi különös, csupán egy ház a többi szürke épülettömb között, s ha nem tudnám, el sem hinném, hogy ezt a lakott épületet a nagyapám nagyapjának korában (1818) építették. Rövid keresés után az is kiderül, hogy az épületben 1826-ban nyílt meg a Tigris Vendégfogadó,

(tovább…)