PEST-BUDA – étterem megnyitó a Várban

A PEST-BUDA Étteremről már írtam korábban is. Éppen azon a napon jártam ott – persze nem egészen véletlenül – amikor a Pest-Buda kinyitotta ajtaját. Aztán eltelt néhány hét és a hivatalos, vendégsereggel teli megnyitóra is sor került. A hazai gasztronómiai élet számos (fő)szereplője hivatalos volt, s ment el a Zsidai család étteremavatójára, s kóstolta a Pest-Buda ételeit. Jó hangulatú összejövetel volt, amelyről cseppet megkésve, most számolok be.

(tovább…)

PEST-BUDA – régi-új étterem a Várban

A PEST-BUDA Vendéglő két esztendeje már, hogy viharos körülmények között bezárt. Most, azon a helyen ki más, mint a Zsidai család kezdte üzemeltetni. A Pierrot és a 21 Magyar Vendéglő közvetlen közelségében, ám egy cseppet talán még jobb helyen, egy újabb, az előzőekhez simuló és azokat kiegészítő stílusú étterem nyílt, a Pest-Buda. Az első napról számol be a következő néhány kép, megmutatva valamit az étterem utca alá nyúló konyhájának elképesztő történelmi környezetéből is.

(tovább…)