SZEPTEMBER 1. – III. Nemzeti Gulyás Nap

A III. NEMZETI GULYÁS NAP idén szeptember 1-én, szombaton lesz. Már most is lehet látni, hogy ezen a Napon ismét ezrek és ezrek főznek szerte a világon, ahogy tavaly és tavalyelőtt is. Az előző, sikeres két esztendő megmutatta, hogy a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) földrajzi értelemben ma már nemzetközi akció, ünnep, rendezvény, korszerű és mozgósító erejű, pozitív tartalmú gasztro-esemény. A Nemzeti Gulyás Nap egyben gasztronómiai anyanyelvünk, a magyar konyha ünnepe is.

(tovább…)

ÚJABB SIKEREK – II.NEMZETI GULYÁS NAP 2011

SOKSZÍNŰSÉGÉVEL, integráló erejével a Nemzeti Gulyás Nap idén is tízezrek rokonszenvét vívta ki. A Nemzeti Gulyás Nap szervezésében az egységnyi idő alatt csatlakozott résztvevők számát, s a földrajzi kiterjedés mértékét tekintve újra világbajnokok lettünk, hála az internetnek, ám legfőképpen azoknak, akik segítettek és tettek. A Nemzeti Gulyás Nap méreteiben már első alkalommal is minden várakozást felülmúlóan széles kiterjedésű volt, amely önmagában is különlegessé tette.

(tovább…)

MA – A MAGYAR KONYHA ÜNNEPE

MEGKEZDŐDÖTT a II. Nemzeti Gulyás Nap, a magyar konyha ünnepe. A visszajelzések, kommentek alapján jól kirajzolódik, hogy ezen a napon tízezrek főznek szerte a világon. Az országban szép idő lesz, s nagy meleg. Folyadékot is bőséggel igyatok! Jó főzést és szép napot mindenkinek! (Csíki Sándor♣)

II.Nemzeti Gulyás Nap – kibédi gulyás nap előzetes

KIBÉD, a hagymájáról híres erdélyi település, akárcsak tavaly, idén is meglepett, s előzeteset küldött. Egy videót, amely a kibédi gyermektáborban készült. A gyerekek egy átköltött dalt énekelnek a Nemzeti Gulyás Napról, amely idén augusztus 27-én, szombaton kerül megrendezésre. Készül már az egyedi címkés kibédi borospalack is. Készülődésük tiszteletet és köszönetet érdemel. Nézzétek meg Ti is a videójukat!

(tovább…)

II.NEMZETI GULYÁS NAP – 2011. augusztus 27, szombat

HOLNAP, augusztus 27-én, szombaton lesz a második Nemzeti Gulyás Nap. A Nemzeti Gulyás Nap az ország ünnepe, s határainkon is messze túlnyúlik. Így aztán nem is versenytársa a nyárvégén szép számmal zajló más rendezvényeknek, akár itt legyenek, akár Erdélyben, Felvidéken, vagy másutt. A Nemzeti Gulyás Nap a filozófiájából is fakadóan valamennyi rendezvénynek társa és barátja, ezzel pedig összekötő kapcsa. A Nemzeti Gulyás Nap a magyar konyha ünnepe is.

(tovább…)