FEHÉRVÁRI BORMUSTRA – minden szempontból magyar

AZ I. FEHÉRVÁRI BORMUSTRA jó elképzelés volt, jó kezdeményezés, szükséges és hiánypótló. Érdeklődött is az ország borásztársadalma és sokan megjelentek Székesfehérváron, ahová a rendezvény már csak azért is kerülhetett, mert Kertész Zoltán, a Bormustra (egyik) szervezője, akinek etyeki borai egyre több elismerést vívnak ki, történetesen fehérvári. Amúgy, úgy tűnik, hogy a városnak még időre van szüksége és ismerkednie, barátkoznia szükséges azzal is, hogy hirtelenjében egy országos érdeklődésre számot tartó boros rendezvény jelent meg náluk.

(tovább…)

BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2012 – összefoglalás, fotók

VÉGET ÉRT A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2012., és ismét csak jól sikerült, legalábbis azokon a napokon, amelyeket ott töltöttem, jó volt. A záró sajtóközlemény szerint is: „Lehetett volna kegyesebb is az időjárás, de így is elégedettek volt mindenki, borászok és borkedvelők egyaránt. Az öt napon át tartó borkiállítás és vásáron nagy volt az

(tovább…)

ETYEK – Kertész Családi Pincészet

A KERTÉSZ Családi Pincészet Etyeken van. A Pincészet nevével és borával találkoztam már korábban is, de sok figyelmet nem szenteltem neki. Aztán, úgy hozták a véletlenek, hogy az utóbbi időben többször is összefutottam Kertész Zoltánnal, s persze a boraival. A találkozások az Ihatóbb Magyarországért szervezésében, a Paul’s Bistroban kezdődtek.

(tovább…)