HÚS, HÚS, HÚS – Már a húsfogyasztásunk sem olyan mint régen!

HÚS, HÚS, HÚS – Már a húsfogyasztásunk sem olyan mint régen!

húslevesHÚSFOGYASZTÁS – Hosszú időn át, gyakorlatilag mindent, aminek négy lába volt és nem volt asztal, megsütöttek, megfőztek, elfogyasztottak. A nagyméretű madarak, vadak, halak a társadalmi rangban magasan állók asztalára kerülhettek csak, ezzel is kifejezve és erősítve az uralkodó osztály felsőbbrendűségét. Hattyú, szarvas, őz, vagy viza csak királyi, főúri asztalokon fordulhatott elő. Ám a változás folyamatos volt. Az angol udvarban a Viktória királynő számára készített 1840-es karácsonyi menüben szerepelt utoljára sült hattyú, hogy aztán soha többé már ne jelenjen meg.

(tovább…)

MÁD – Első Mádi Borház, Gusteau és a terroir kecskék

10462713_817946374894147_471188955028065066_nMÁD – Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Első Mádi Borház és Bisztró, Gusteau Kulináris Élményműhely, Botrytis Butik Hotel, Aszúház. Megannyi ismert, és egyre ismeretebbé váló hely Tokaj-hegyalján, Mádon, melyek között Kovács Károly tulajdonos teremt kapcsolatot. Kovács Károly az elmúlt években példamutatóan nagy összeget fektetett be Mádon, számos „szigetet” hozva létre ebben a szélcsendes, újra növekvő presztízsű faluban. Mint összefoglalva írják: „Az elmúlt években több komoly fejlesztés

(tovább…)