HAL ÉS BOR A PARTON – Római Part finoman

HAL ÉS BOR A RÓMAI PARTON – „Mielőtt beköszöntene az ősz, a hal és bor ünnepének szentelhetjük az utolsó nyári hétvégét a Római parton.” – szól az üzenet, majd folytatódik. „A mini fesztivál középpontjában a magyar halételek szerepelnek, az ország legjobb borainak kíséretében. A kellemes parti környezetben lesz halászléfőzés, harcsapaprikás bográcsban, harcsa és fogasfilé, rántott halak, és sok más ínyencség. Az italok és ételek találkozásán túl, négy napon át családi és gyermek programok is várják az érdeklődőket.”

(tovább…)

GULYÁSLEVES – VOLT Fesztivál, Sopron, 2011

GYAKORLATILAG minden nap főzök valamit. Jót, s még jobbat, időnként olyat is, ami nem tetszik. A többségét le is fényképezem. Mára azonban már lemaradásba kerültem, s időm sincs mindent megírni, amit talán érdemes lenne. Előfordul, hogy szívesebben „főzök” telefonban, szingliknek tanácsot adva, receptet rögtönözve, mint meg is írva. Tavaly nyáron a VOLT Fesztiválon Katlan Tóniéknál gulyáslevest is főztem, Amolyan magam módjára készítettet a Magyar Konyha színeiben. Most megosztom az összetevőket.

(tovább…)

GULYÁSLEVES – csirkéből, kacsazúzából (recept)

A GULYÁSLEVES, ha nem is túl gyakorta, ám a Nemzeti Gulyás Nap környékén, vagy ha Sz. Szilvia, a legzseniálisabb vágó érkezik hozzám, készül nálam is a konyhában. A II. Nemzeti Gulyás Napon, augusztus 27-én, szombaton a Biarritz-ban Berkes Gyula vendégelt meg csirkegulyással. Kiváló, emlékezetes gulyásleves volt csirke felső combból készítve, csipetkével, kulturáltan ízesítve. Mintha magam készítettem volna. Másnap aztán, vasárnap, kacsazúzát vásároltam, mert szép volt, s kívánatos, és ugyan a pörkölt volt az első gondolatom, ám gulyás lett belőle.

(tovább…)

II.Nemzeti Gulyás Nap – kibédi gulyás nap előzetes

KIBÉD, a hagymájáról híres erdélyi település, akárcsak tavaly, idén is meglepett, s előzeteset küldött. Egy videót, amely a kibédi gyermektáborban készült. A gyerekek egy átköltött dalt énekelnek a Nemzeti Gulyás Napról, amely idén augusztus 27-én, szombaton kerül megrendezésre. Készül már az egyedi címkés kibédi borospalack is. Készülődésük tiszteletet és köszönetet érdemel. Nézzétek meg Ti is a videójukat!

(tovább…)

II.NEMZETI GULYÁS NAP – 2011. augusztus 27, szombat

HOLNAP, augusztus 27-én, szombaton lesz a második Nemzeti Gulyás Nap. A Nemzeti Gulyás Nap az ország ünnepe, s határainkon is messze túlnyúlik. Így aztán nem is versenytársa a nyárvégén szép számmal zajló más rendezvényeknek, akár itt legyenek, akár Erdélyben, Felvidéken, vagy másutt. A Nemzeti Gulyás Nap a filozófiájából is fakadóan valamennyi rendezvénynek társa és barátja, ezzel pedig összekötő kapcsa. A Nemzeti Gulyás Nap a magyar konyha ünnepe is.

(tovább…)