RÉSZEG ÁLLATOK! – Mit adtak nekünk a rómaiak?

RÉSZEG ÁLLATOK! – Mit adtak nekünk a rómaiak?

A marula fa terméseRÉSZEG ÁLLATOK! – A történetek már csak olyanok, hogy a kezdeteik többnyire jóval messzebbre nyúlnak vissza annál, mint amire rövid életünk tapasztalása alapján számítanánk. Nincs ez másként a jó serrel sem, amelyet már csak azért is érdemes becsben tartanunk, mert, ahogy az ókori sumerek, a „fekete fejűek” tartották: „Ki a sört nem ismeri, nem tudja, mi a jó!” Ennek biztos tudatában számtalan, a sumer költők és bölcsek számára isteni és magasztos tulajdonságokkal felruházott, mindenkinek megengedetten fogyasztott sört főztek

(tovább…)

A PRÓFÉTA KENYERE – Ezékiel próféta 4:9 (recept)

EZÉKIEL PRÓFÉTA a judaizmusban, a keresztény és iszlám vallásban is megbecsült személy. Ő az „Ezékiel Könyve” szerzője, Búzi fia (Ez.1:3). 25 éves korában egyike annak a 3000 felső osztályba tartozó zsidónak, akit i.e. 597-ben, II. Nabukodonozor alatt, Júdeából Babilóniába száműztek. 30 éves korában kezdődnek a látomásai: „És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban , a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.” Az idézett bevezető sorok után sokak számára ismerős sorok következnek a „négy lelkes állatról”, és a leírásról, melyet sokan egy űrhajó leírásának tartanak.

(tovább…)