A BOR – s amit ma is tévesen tanítanak

TART A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2010 rendezvény. Berecz Edgár „Kis asztali illemtan, avagy hogyan viselkedjünk az étteremben (Az éttermi vendégek kézikönyve)” című, Erdélyben kiadott könyvéből következzzen a borra vonatkozó rész, ahogy szerzőnk azt látja, s tapasztalata alapján összefoglalja. A téma igen összetett volta miatt akadhatnak részletek, amelyekben nem lesz teljes az egyetértés, ám ez az írás alapvető értékeit nem csorbítja. Edgár az erdélyi borbarátoknak állította össze könyvének ezt a fejezetét, s köszönet érte itt, az Anyaországban is, ahol szintén hasznos lehet minden, ami a kulturált borfogyasztást támogatja.(CsS)

(tovább…)

VENDÉGLŐ, vagy ÉTTEREM?

SZÜLŐFÖLDEMEN az elmúlt tíz évben egyre több vendéglátóipari egység létesült különbözo kategóriákban, különböző árakkal, s szolgáltatásokkal. Úgy vélem, ez dicséretet érdemel, mert az igyekezet, hogy az erdélyi vendéglátóipar ütőképes állapotba kerüljön az alkotni vágyás nyomait

(tovább…)

JAPÁN ASZTALI illemszabályok

Tokyo, Japan, Shinjuku_District; Forrás: wallpapers.free-review.netAZT HISZEM, mindenki ismeri a történetet a turistával, aki Japánban az evőpálcikákat kötőtű gyanánt akarta használni. Az ilyen és ehhez hasonló tragikomikus esetek elkerülése végett ajánlom az alábbi étkezési illem szabályokat. Ezek segítségével, hiszem, hogy könnyebben megy majd a beilleszkedés egy japán

(tovább…)

KIS ASZTALI ILLEMTAN (3.) – kanál, villa

Kanalak; Forrás: hospitalityguild.comHA A KANÁL fejlődéstörténetét akarjuk tanulmányozni, akkor több mint valószínű, hogy az ősemberig kell vissza lapoznunk a történelem könyvben. Mert az ősembernek igenis volt kanala. Persze ez nem a mai értelemben vett kanál volt, hanem csak egy kagylóhéj, amivel eleinte enni próbálta a verejtékes munkával elkészített agyagedényéből a maga főzte egyszerű

(tovább…)