NÉMET-OSZTRÁK hatások – az erdélyi konyhaművészetben

EGY MONDÁS SZERINT – írja Berecz Edgár – ott végződik Európa, ahol a katolicizmus véget ér és az ortodoxia vagy az iszlám kezdődik. Ez a hely pedig Erdély, édes szülőföldünk, az utolsó tartomány, amely zárókő a nyugati világ védőbástyáján. A török hódoltság és ezen belül Bethlen Gábor fejedelem uralkodásának aranyévei után hazánkat, Erdélyt sorozatban sújtották az égi és a földi háborúk. A sok esőzés, szárazság, pestis, tűzvész és az egymást követő háborúk, amelyekben a magyar, a török és a császári hadak sarcolásai a zsoldosok fosztogatásai, a lakosságot pusztító, vagyonát felprédáló csatározások tönkretették az előző évtizedek eredményeit.

(tovább…)

KÓSER ÉTEL – szárnyasok, s egyebek

BERECZ EDGÁR írt egy könyvecskét „Zsidó hatások az erdélyi magyar konyhaművészetben” címmel, amit 2006-ban jelentetett meg Székelyudvarhelyen. Az előző részben az erdélyi zsidó és az erdélyi magyar konyhaművészet történelmi kapcsolódási pontjairól volt szó, most pedig az egészséges  kóserolásról, a szárnyasokról, egyebekről esik szó, amelyekhez videókat is beszerkesztettem. Fogadjátok Edgár érdekes írását. (CsS)

(tovább…)