BALATON – Hogyan került ide ennyi víz? (az utolsó 9 perc)

BALATON – Hogyan került ide ennyi víz? (az utolsó 9 perc)

BalatonfüredBALATON – „Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen, s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont.” (Cholnoky Jenő, 1936) És egy másik idézet: „A laikus rendesen azon csodálkozik, hogy hogyan került ide ennyi víz.

(tovább…)

BALATONBOR – évjárat premier a Société Budapestben, 2019

BALATONBOR – évjárat premier a Société Budapestben, 2019

BalatonBor 2018, 2019BALATONBOR 2019 – Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Az évjárat-premier előtt került sor a HegyBor bírálatra is, így azt is megtudhattuk, hogy ki

(tovább…)

EGÉSZ ÉVBEN BALATON – turisztikai film készült a Balatonról

Balatoni KörEGÉSZ ÉVBEN BALATON – Turisztikai film készült a magyar tengerről, amellyel az „Egész évben Balaton” koncepcióját kívánják népszerűsíteni az alkotók. A tavalyi évben megközelítette az 5,8 milliót a balatoni régióban a vendégéjszakák száma, ami idén akár további két-számjegyű növekedést mutathat szakértők szerint.

(tovább…)

St. ORBAN ÉTTEREM, BADACSONY – pozitív hely, pazar terasz

Laposa Lilla - St. Orban Étterem, Badacsony (2018)St. ORBAN ÉTTEREM – A badacsonyi St. Orban étterem azért érdekelt, mert valaki nagy-lelkesen azt írta róla, hogy ez a balatonszemesi Kistücsök étterem északi-parti megfelelője. A Kistücsök éttermet jól ismerem, a St. Orban étteremben viszont hosszú évekkel ezelőtt ettem utoljára. Talán még akkoriban, amikor a helyet Szent Orbán Borház néven ismerték, s a környékről indult Takács Lajos séf is itt szívta elmaradhatatlan cigarettáit, s persze főzött is – jókat. Szeremley Huba volt akkoriban a házigazda, és az étterem pozitív, ikonikus helynek  számított a Balatonon. Aztán váltakoztak az üzemeltetők, s a helyről is egyre ritkábban lehetett

(tovább…)

BALATONI KÖR – Új kiadvány: Télen nyáron Balaton

Balatoni Kör, Télen nyáron BalatonTÉLEN-NYÁRON BALATON – A Balaton újra felértékelődött, amit a Balaton kiadványok szaporodása is jól mutat. Kiadvánnyal jelentkezik a Balatoni Kör is, amely ezúttal egy saját térképen mutat be 41 vendéglátóhelyet a Balaton körül. A Balatoni Kör a balatoni régió gasztronómiájának megújulásáért elkötelezett vendéglátós szakemberek összefogásaként jött létre. Tagjaik között helyi étterem, cukrászda, pálinkafőző, borbár, és több borászat

(tovább…)