VÁMOS ATTILA BORVACSORA – a 21 Magyar Étteremben

VÁMOS ATTILA a lapos, napszítta Alföldről, Orosházáról keveredett a hegyes-dombos Egri Borvidékre, ott is a korábban inkább csak fekete cseresznyéjéről ismert Szomolyára. Teltek a hajdani évek, hogy aztán Szomolya már a cseresznyéjéről is csak keveseknek maradjon híres, borától meg aligha. Mégis változott a világ, mint mindig, és Szomolya az újra felfedezett fekete cseresznye mellett, ma már a borról is szól, s még valami másról is. Erősen sejthetjük, hogy ott, a Bükkalján, Szomolyán „válámi ván”…

(tovább…)

21 MAGYAR VENDÉGLŐ – Kaló Imre borai

A 21 MAGYAR VENDÉGLŐBEN vacsoráztam. Litauszki Zsolt  és a vendéglő csapata Kaló Imre boraihoz készített ételeket. Még egy borvacsora, gondolhatnánk, velem együtt is, akár. Azonban, ha ebben az esetben is így gondoltam volna, el sem megyek. A borász, Kaló Imre, s a hely megengedte azt a feltételezést, hogy talán az átlagon túlmutató vacsoraélményben lehet részünk. A környezet és a szereplők mindenesetre kellő garanciával szolgáltak ehhez a feltételezéshez. A Vár jó hely, a Vár szép hely, így aztán végképp méltatlan, s sok tekintetben érthetetlen is, hogy ez a hely ilyen mértékben marad ki a főváros, az ország életéből, de erről majd máskor.

(tovább…)

CAFÉ PIERROT – Christophe bemutatkozott

café pierrot, www.foodandwine.huA PIERROT ÉTTEREM éppen szemben található a hírnév szárnyra kapta 21 Magyar Vendéglővel, ahol a Litauszki Zsolttal is erősített csapat idén elérte a Bib Gourmand címet. Általában persze jó nagy illetlenség egy étterem helyzetét így meghatározni,  ám ez az eset nem az az eset, mivel a Pierrot Éttermet ugyanúgy a Zsidai család jegyzi, mint a 21-et. Sőt, kezdetben vala a Pierrot, s vele szemben csak egy élelmiszer üzlet, majd régiségkereskedés, s csak legvégül az étterem, a 21.

(tovább…)

21 Magyar Vendéglő – Magyar Vízilabda Szövetség

MAJDNEM PONTOSAN egy esztendeje már, hogy a  Litauszki Zsoltnak a Maligán Étteremben főzött utolsó vacsorájáról írtam. A 21 Magyar Vendéglő (Bistro) eseményeire ugyan rendszeresen kaptam a meghívókat, ám csak most jutottam oda, hogy végre megkóstoltam a frissen választott Bib Gourmand étterem ételeit. Úgy adódott, hogy mindjárt lehetőségem is nyílt egy

(tovább…)