JEGENYEFA – Hányszor terveztem már „jegenye-kör” létrehozását, mely zászlajára a Populus nigra ’italica’ újra felfedezését tűzné! Hogy telepítenénk nagy számban karcsú jegenyenyárfát! Éspedig mindenfelé; városban, falun, alföldön, domboldalakon, kert szélére, tanyaudvar köré éjszakai jelzőfáklyaként; de hosszan elnyúló, tekeredő fasorokban is, és utak szegélyezésére, mert a jegenyék egymás társaságában érzik magukat a legjobban.
A TABÁNI SZEDER – A savanyú, másképpen török, vagy bécsi, vagy borszeder (Morus nigra) rejtélyes fafaj. Írtam róla korábban, mert már akkor is bizonyosnak látszott, hogy komoly a zavar körülte. Először is: szederfa vagy eperfa? Aztán: savanyú eperfa vagy édes eperfa? És most kézhez kapva Surányi Dezső sokfelé nyitó új könyvecskéjét, Kis magyar gyümölcsészet a címe, amit mindenkinek ajánlani tudok, látom, itt is kimarad a ziccer – mármint hogy végleg rendet rakjunk a nagy szederfa-kérdésben. Surányi Dezső különben nemcsak jeles tudós; számomra legemlékezetesebb
ŐSHONOS GYÜMÖLCSFAJTÁK –Színészbarátom arra kér, indítsunk rovatot egy színházi lapban Őshonos gyümölcsfajták a magyar drámairodalomban címmel. Zavarba ejtő a kérés: az őshonosságot, az összetétel első tagját akár még közmegegyezéssel értelmezhetnénk is, viszont magát az egész összetételt tekintve, nincs tudományos mércénk minden számításba jöhető fajok és fajtákat illetően. Homályos, bonyolult eredettörténetekről van szó. És a drámai művek szerző is figyelem nélkül hagyták
MEDVEHAGYMA – Egészen csábító érzés puha, enyhén illatos hagymaszőnyeggel takart összefüggő ligetfoltokra bukkanni az áttelelt erdőben: a medvehagyma húsvét táján bújik elő mindenfelé az erdei talajból. ’Medvehajma’ – mondta rá a népnyelv; korábban kígyóhagymának is hívták a tavaszi ébredés növényét, és tájnyelvi alakzatokban a sásihagyma, poszhagyma, vadfokhagyma, salamás, sajamás, cigányhagyma, poroshagyma, erdei fokhagyma, boszorkkányhagyma néven is szerepel.
BABITS MIHÁLY – Egyik 1938-as önéletírásában (Szekszárdi kadarka) Babits a mulandóság és maradandóság kérdéseit veti föl, amint nagybetegen, a gégemetszés után és a rádiumkezelések közti szünetben kitekint budai lakásából a ködös, novemberi tájba. És ekkor ezt mondja: mintha nem is egy fűtött, könyvekkel teli bibliotékában lennék, sokkal inkább egy másik, nem kevésbé fontos térben és időben.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!