FORRÁSVIDÉK – Tóth Gábor Ákos új könyve az Őrségről (is)

Tóth Gábor Ákos, ForrásvidékTÓTH GÁBOR ÁKOS KÖNYVE – Tóth Gábor Ákos (TGÁ) elküldte legújabb, “Forrásvidék, olajláz az Őrségben”  című könyvét. A következő sorok, amelyekből az is megtudhatjuk, hogy Margó néni miképpen is készíti az őrségi dödöllét, Tóth Gábor Ákos új könyvéből valók. A regény helyszíne egy aprócska magyar falu, Kúthely, valahol az Őrségben, melynek lakói különböző körülmények folytán kiestek abból a meggazdagodási folyamatból, ami leginkább a lovas turizmusra és a gyógyvizekre épül.

Modern kori „esőcsináló” történet ez az Édesvízi mediterrán sorozat szerzőjétől. Kultúrák, emberek és vágyak összecsiszolódása számos buktatón és vakvágányon keresztül, hogy végül egy igazi közösség kovácsolódjon az – író szándéka szerint trilógiává fejlődő – történet szereplőiből.

Kedvcsináló részletek Tóth Gábor Ákos Forrásvidék című könyvéből

“Ezen a tájon a nyári konyhákban lehet a télirevalót elhelyezni, gyakran az érzékenyebb kerti virágok is itt húzzák ki a telet. Módosabb helyeken szoba is került a tényleges konyharész mellé, így akár télen is lakható volt. – A nyári konyha a piszokkal járó munkák színhelye, de itt főzik mindmáig a nagy mennyiségben készülő ételeket, így a lekvárt is – magyarázta egyszer Margó. – Itt van a disznóvágás eszközeinek, a dagasztóteknőknek és a csapdáknak is a helye. Állattartó családoknál az asszonyok itt dolgozzák fel a frissen fejt tejet, vagy a téli disznóvágások során a húst. Nyáron itt tesszük el a zöldségeket, gyümölcsöket télire, régen itt fürdettük a gyerekeket, itt mostunk. Nyaranta mindent a nyári konyhába vittünk, hogy a házat megóvjuk a szagoktól, és a bogaraktól.

Az én olvasatomban a nyári konyha közösségi hely.

De most egyelőre vissza a vacsorához, amit Margó úgy vezetett le, mint valami tájegységi show műsort. Az elég hamar kiderült számomra, hogy a jellegzetes őrségi ételek, táplálkozási szokások az itteni életmód következtében alakultak ki. Az eldugott kis községekben élő, főleg állattenyésztéssel foglalkozó lakosságnak teljes önellátásra kellett berendezkednie. Mást ettek a földművesek, a favágók, a pásztorok. Természetesen az évszakok, az állatvágások ideje, az ünnepek, a nagy nyári munkák is hatottak az étkezésükre. Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Gyakran ettek olcsó, laktató levest – például káposztalevest, rántott levest, savanyú levest -, vagy különböző módon elkészített krumplit. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt: bableves, gulyásleves, tejfölös répaleves, tejfölös aszalt szilvaleves. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, leginkább kifőtt tésztát, amit itt mácsiknak neveznek, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát. Vacsorára a délről maradt ételeket fogyasztották el, vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. A téli disznóvágások idején lesütötték vagy füstölték a húst, tartalékolták azt a nyári nagy munkák idejére. Szokás volt egy disznólábat a következő évi disznóvágásra eltenni. Baromfit inkább csak ünnepeken vágtak, vagy ha beteg volt a háznál.
Megtudtam azt is, hogy a vasi parasztember sok tejet, tejes ételt fogyasztott. Az aratásnak is megvolt a hagyományos étrendje. Kiadós reggelit ettek, majd délben a mezőn fogyasztották el az ebédet, ami húsleves vagy csülkös bableves volt, majd valamilyen pörköltet fogyasztottak salátával. Az uzsonnát is a mezőre vitte ki a gazda felesége vagy lánya, ilyenkor lesütött húst, füstölt sonkát vagy tepertőt adtak. A késő esti vacsora már csak egyszerűbb ételekből állt, paprikástúró, aludttej, paprikás krumpli. Ezen a vidéken az ételek egy részét tökmagolajjal készítették, amelyet otthon, házilag sajtoltak. A népi ételek némelyikét viszontlátjuk ma is a helyi éttermek étlapjain: ezek a hajdina málé, kukorica gánica, vargánya pörkölt, szilvalekváros kalács, tökmagos pogácsa… Margó néni ide vonatkozó szavait idemásolom, mert az ízességük okán megérdemlik: „Általában mindenhol volt kemence, abban szárítottak szilvát meg gerezdekre vágott édes almát. Csak a podvás édes almát lehetett megszárogatni, mert abban kevés volt a nedvesség. A savanyú alma, az nagyon összeszáradott, és ha beletette a vízbe az ember, hogy megfőzi, akkor meg szétmállott. A kalákában végzett munkák, esti tollfosztás, tökmagköpesztés, kukoricaköpesztés után adtak főtt gyümölcsöt az utolsó este. Hőkkön, azaz meleg kövön, kemencében sült perec, meg főtt gyümölcs, az volt utolsó este az áldomás. Az édes alma megmaradott egyben, gyönyörűen lebegett, és nem ment szét. A főtt körte felülmúlt mindent, az annyira finom volt. De legjobb volt mindez vegyesen. Ha volt bent körte meg szilva, akkor a színe is nagyon szép volt, az íze is nagyon csodálatos volt. Aztán ez volt a gyerek jutalma, vagy esetleg egy-két szem dió. Semmi egyéb.”

Forrásvidék könyvAhogy én láttam, a jellegzetes őrségi ételek fő jellemzője egyébként, hogy a receptek nagyon könnyen elkészíthetőek. Bizonyára jót mosolyognának őseink, látván, hogy az egykor a szükség és a szegénység szülte ételeik manapság ínyencségnek számítanak – az is igaz viszont, hogy ma már a városi ember is könnyedén megtalálhatja azokat a helyeket, ahonnan beszerezheti a fontos alapanyagokat (tökmagolaj, szárított gomba) egy-egy megkedvelt ételhez. A recepteket pedig ki-ki beszerezheti szállásadójánál, a helyiekkel beszélgetve, hisz ahány ház, annyiféle apró „én így szoktam” fogás teszi még finomabbá ezeket az őseinktől ránk maradt ételrecepteket… Kedvcsinálónak mi mást is citálhatnék ide, mint az őrségi dödölle receptjét, természetesen by hand made Margó néni.

„A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk. Annyi sós vízben feltesszük főni, hogy kb. két ujjnyira ellepje. Amikor a krumpli megfőtt, krumplinyomóval összetörjük, és az így kapott masszához adagoljuk a lisztet. Fakanállal folyamatosan keverjük, dagasztjuk, amíg be nem sűrűsödik, olyan kemény masszát nem kapunk, ami elválik az edény falától, majd félretesszük hűlni. Eközben a hagymát apró kockákra vágjuk, zsíron vagy olajon megpirítjuk. A folytatásnak kétféle módja ismert: Egy, amikor a hagyma zsírjába evőkanállal beleszaggatva adagonként ropogósra sütjük, a végén átforgatjuk a sült hagymával. Kettő, amikor kanállal tepsibe szaggatjuk, rászórjuk a pirított hagymát, és sütőben szép pirosra sütjük.”

Tálaláskor a tejföl sem hiányozhatott róla, no meg egy lelkes kézcsók a szeplős barna dolgos kézre – botor fejjel azt hittem, innentől minden könnyebb lesz és simán mennek majd a dolgaim.

(X)

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Könyv
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.