A ZSÍRFÓBIA – A zsír kiátkozása az 1950-as évek Amerikájában kezdődött, ám az 1960-as évek végétől már a vasfüggöny innenső oldalán is gyanakvással és bűntudattal tekintenek a magyar konyhának is különleges ízt adó disznózsírra, s általában a zsírokra. Halálosan egészségtelennek, károsnak, túlsúlyunk fő okának tartják. A zsírok, s azon belül is a telített zsírok kiátkozására adott iparági válaszként, a 60’-as évektől a vajat a hidrogénezett növényi olajokat tartalmazó kemény margarin váltja fel. Megjelennek a zsírszegény, ún. “light” élelmiszerek, amelyek azonban, cserébe a zsírszegénységért, bővében voltak (vannak) a cukroknak, sónak, és sok egyébnek, amivel a zsír élményét pótolni lehet. A világszerte folytatott zsírellenes propaganda hatására, a 20. század utolsó évtizedeire a fejlett világ gyanakvással és

bűntudattal tekint a kultúrák többségében évezredeken át ínyencfalatnak számító zsíros húsokra, zsíros tejtermékekre. Beköszöntött a zsírszegény diéták és zsírmentes élelmiszerek vigasztalan új világa. Az ipar tömegével fejlesztett és állított elő egészségesnek hirdetett, ám egyre több kétséget ébresztő „light” termékeket.

 

Állami szintre emelt zsírfóbia

A gerjesztett zsírellenes hangulat természetes következményeként, a zsírok elleni közdelem az 1980-as évek végére már állami szinte emelkedett, és ebben is a zsírfóbia szülőföldje, az Egyesült Államok mutatott példát. Ebben a fázisban, a lebutított táplálkozási modellek népszerűsítésében már a népért aggódó” politikusok is egyre szívesebben vettek részt. 1988 júliusában az Egyesült Államok akkori egészségügyi minisztere, Dr. Everett Koop kijelenti, hogy a jégkrém legalább akkora közegészségügyi fenyegetést jelent, mint a dohányzás, majd az országot sújtó számos halálos betegségért a magas zsírtartalmú ételeket okolja. Azt állítja, hogy az erre vonatkozó tudományos háttér kellően meggyőző és alapos, ám, ez az állítás már akkor sem volt igaz, amikor kimondta.

 

T-Factor Diéta

1989-ben, a zsírfóbia újabb hullámait veti Martin Katahn, a Vaderbilt University pszichológusának könyve, a „T-Factor Diet”. A szerző ebben nem kevesebbet állít, mint azt, hogy csak a zsírtól lehet elhízni, ami ugyan egy mindenki számára érthető és hatásos marketingüzenet, de teljességgel hamis. Erre a „kövér” hullámra aztán sokan mások is felkapaszkodnak. A zsírőrület aztán az 1990-es években is tovább folytatódik, aminek a hatására eladási csúcsokat döntve tarolnak a zsírmentes élelmiszerek az USA-ban és Európában is. Amit ebből a téveszméből ki lehetett hozni, azt az élelmiszeripar ki is hozta belőle.

 

A kijózanodás kezdetei

A 1990-es években tetőző, a zsírok jelentős csökkentésére ösztönző „low-fat” [alacsony-zsír] őrület után lassú kijózanodás következett. 2002. július 7-én Gary Taubes az étkezési kérdésekben is óriási befolyással bíró The New York Times hasábjain teszi fel az 1950-es évektől bujkáló költői kérdést:

„Mi van akkor, ha mindez csak egy nagy, zsíros hazugság volt?”

Írása legvégén idéz David S. Ludwig professzor, a Harvard endokrinológusa hozzá írt üzenetéből: „Vajon megérjük-e valaha, hogy a ’low-fat’ hívei bocsánatot kérjenek?” Valószínűleg nem. A kutatók is emberből vannak!

Csíki Sándor♣