BIRKAPÖRKÖLT, SOKÁC BAB – A már csak egy hétig, április végéig tartó Budapesti Tavaszi Vásár (Budapest Spring Fair) idén is számos programmal várta az előző évekhez hasonlóan, nagyobbrészt külföldi látogatóit. Mindemellett a hazai közönség is észrevehetően nagyobb érdeklődést mutat a Budapesti Tavaszi Vásár iránt, mint korábban, s teszi ezt a szeszélyes és barátságtalan áprilisi időjárás ellenére is. Mint az a Budapesti Tavaszi Vásár nyitó sajtótájékoztatóján, a Pesti Vigadó Étteremben is elhangzott, a téren

megjelenő szabadtéri vendéglátással foglalkozó cégek vezetői elszántak a minőség folyamatos javítására. A társadalmi felelősségvállalás és a karitatív tevékenység, amelynek során a Budapesti Tavaszi Vásáron 120 gyermeket vendégeltek meg, vagy a hagyományokra is ügyelő húsvéti böjti ételek, a hagyományőrző karcagi birkapörkölt főzők, sokác babfőzők  meghívása, a kézműves sörök szerepeltetése, a környezetbarát evőeszközök megjelenése és számtalan más jel is hitelesíti azt a megállapítást, hogy figyelemreméltóan pozitív változások indultak el ebben a műfajban is.

  • A Vörösmarty téren is képviselt világszínvonalú éttermi és cukrászkultúra (Onyx, Gerbeaud) árnyékában, a teljesen más műfaji sajátosságokkal jellemezhető, jóval populárisabb szabadtéri vendéglátás is szerencsére elérkezett már oda, hogy legjobb képviselői, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal (BFTK) karöltve,  igazi áttörést kívánnak a gasztronómiának ezen a területén is elérni. Akinek pedig szeme és jóindulata van arra, hogy a pozitív változásokat észrevegye, látni is fogja mindezt!

Karcagi birkapörkölt

  • Karcagi birkapörkölt: április 15-én, szombaton, a látványosságok, a gazdag program részeként, a hagyományokat ápolva, Csorba László karcagi birkafőző a fiaival, délelőttől kezdődően látványos birkafőzést tartott a Vörösmarty téren. A vendégek megismerkedhetnek az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében 2009 óta „a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya” néven szereplőétellel, amely 2013-ban a Hungarikum Bizottság döntése alapján „törvény általi hungarikum”-ként bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Csorba László karcagi birkapörkölt főző és fiai a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Csorba László karcagi birkapörkölt főző és fiai a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Elkészült a karcagi birkapörkölt a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Elkészült a karcagi birkapörkölt a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Karcagi birkapörkölt

Karcagi birkapörkölt

Mohácsi sokác bab

  • Sokác bab: április 23-án, vasárnap, Mohácsról érkezett sokác nemzetiségű hagyományápolók egy nevezetes sokác népi ételt, sokác babot főztek a Vörösmarty téren. A szabad tűzön készülő étel, akárcsak az előző hétvége sztárja, a karcagi birkapörkölt, látványos gasztronómiai eleme volt az idei Budapesti Tavaszi Vásárnak. A sokác babot nevezik csupros és köcsögös babnak is, mivel a főzés ezekben a gömbölyded cserépedényekben történik. A sokác bab szabadtűzi főzésének sajátosága, hogy a cserépköcsögbe tett hozzávalókat a meleg a köcsög falán át csak oldalról érheti, mivel nem a tűzbe, tűzre, hanem a tűz (parázs) köré tették a változatos díszítésű, dróttal is erősített edényeket. Az így készülő, leginkább az észak-afrikai tazsinnal rokonságban álló ételeknek nincs tételes receptje, csak útmutatásul szolgáló leírása. Jellegzetes, archaikus vonása a hozzávalók (bab, hús, füstölt hús, zöldségek, fűszerek) réteges elrendezése és a technológia maga. A reggel a parázs mellé helyezett köcsögben délre elkészült a finom babétel, amit az addig a földeken dolgozók jóízűen elfogyaszthattak. Mohácson, nyaranta Sokác Babfőző Fesztivált is rendeznek, amikor több száz cserépedényben is készül egyszerre a bab. Ennek régi, paraszti babfőzésnek a hangulatát, hagyományát hozzák el vasárnap a Budapesti Tavaszi Vásárra a mohácsi sokác babfőzők.
Mohácsról érkezett sokác babfőzők a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Mohácsról érkezett sokác hagyományőrző babfőzők a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Cserépedényben készülő sokác bab a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Cserépedényben készülő sokác bab a Budapesti Tavaszi Vásáron (2017)

Sokác bab

Sokác bab

Hangulatképek a Budapesti Tavaszi Vásárról (2017. április)

A Budapesti Tavaszi Vásár (2017) díszvendége, Mongólia

Budapesti Tavaszi Vásár 2017 – az áttörés éve

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a vele egy időben rendezett, a húsvét ünnepkör köré szervezett, Vörösmarty téri Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá Budapestet, együtt erősíti a Budapest brandet. Az erősödést, a megújulást, a minőség iránt egyre inkább elkötelezett cégek gasztronómián messze túlmutató tevékenysége is szembetűnően mutatja. Csak üdvözölni lehet a változást!

Csíki Sándor♣