Tama ÉtteremTAMA BUDAPEST – Francisck Réka Alíz (Best of Budapest) hívott meg egy csütörtöki estére a Tama Budapest étterembe. A 2016. tavaszán megnyílt helyről nem hallottam még, ami vélhetőleg az én hibám, így aztán azt is meg kellett néznem, hogy merre is van. Kiderült, hogy pont arra, amerre sok más, általam is kedvelt étterem és borbár is. A belváros szívében, a Bazilika közelében, csak éppen a Bajcsy-Zsilinszky úton, a 22. szám alatt. Így már ismerős volt, mert a Tama helyén korábban működő étteremben egyszer már jártam. A Tama azonban meglehetősen más, mint az a korábbi étterem, s belépve, erre nyomban rá is jöhettem.

„A TAMA Budapest kellemes enteriőrjével, kifogástalan kiszolgálással és páratlan gasztronómiai különlegességekkel várja mindazokat, akik nyitottak a gasztronómiai újdonságokra, kedvelik a hazai ízeket, szeretik kényeztetni érzékeiket és elvárják a magas minőséget. Konyhánkban az ételkészítés technológiája a magyar kulináris hagyományok és alapanyagok tiszteletben tartása mellett leginkább az olasz konyha stílusához és ízvilágához áll közel: könnyed, ízekben és részletekben gazdag.” (idézet a honlapról)

Ilyen típusú szövegeket meglehetősen sokat olvashatunk, ezért is volt üdítő, hogy ebben az esetben a nagyívű „ars poetica” még igaz is. Vegyük  sorjában:

  • Kellemes enteriőr – Igen, az enteriőr tényleg kellemes, barátságos!
  • Kifogástalan kiszolgálás – Igen, a kiszolgálás kifogástalan, ráadásul mellőzi a modorosságot, ami szintén dicséretes (szakképzett, jó felszolgálót találni ma már legalább annyira nehéz, mint jó séfet, vagy még nehezebb).
  • Páratlan gasztronómiai különlegességek – Igen, Kiss Gergely séf irányításával a konyha kiemelkedő teljesítményt nyújt!
  • Hazai ízek, érzékek kényeztetése, magas minőség – Igen, mindez érzékelhető volt!
  • Magyar konyha itáliai hatásokkal – Igen, történelmileg is jól alátámasztott kombináció!
  • Könnyed, ízekben és részletekben gazdag – Igen ez is igaz a Tama konyhájára!
Kiss Gergely (Tama Budapest) és Francisk Alíz Réka (Best of Budapest)

Kiss Gergely (Tama Budapest) és Francisck Réka (Best of Budapest)

A vacsora

  • Különösebb ételelemzésekbe most nem bonyolódnék, annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy összességében olyan minőségű és kidolgozottságú ételekkel lehet a Tama Budapest-ben (is) találkozni, amilyennel egy átlag magyar az élete során valójában egyszer sem találkozik. Sajnos, pedig évente legalább egyszer a jelenleginél bizonyosan jóval többen megengedhetnének maguknak egy olyan vacsorát, kettesben a párjukkal, amire  legalább húszezer forintot szánnak. Mihamarabb jöjjön el az a kor, amikor mindezt megérjük!
Kacsamáj terrine kamillával és almával

Kacsamáj terrine kamillával és almával

Gyömbéres sütőtök krémleves

Gyömbéres sütőtök krémleves

Branzínó filé avokádóval, királyrákkal

Branzínó filé avokádóval, királyrákkal

Mangalicapofa céklarisottoval

Mangalicapofa céklarisottoval

  • A mangalicapofánál, az ígéretem ellenére, időzzünk el egy pillanatig, mivel számomra ez volt a vacsora csúcspontja. Kiss Gergely étele az érzékiség étteremben ritkán átélhető élményét nyújtja: a színek, a szaftok, s amint megcsillan rajtuk a lámpák fénye… Nagyon tetszett! Ha betérsz hozzájuk, ki ne hagyd!
Csokoládé torta sóskaramell fagylalttal

Csokoládé torta sóskaramell fagylalttal

  • Összegzés: Kellemes, jó kisugárzású, kényelmes személyes távolságokat megengedő belső tér, a konyhára nyitó üvegablakkal, látványkonyhával. Kiemelkedő színvonalú felszolgálás, ételismeret, borajánlás. Minőséget sugárzó teríték, tányérok, tálalás, ízek. Elegancia, mindenféle feszesség nélkül. A Tama Budapest Kiss Gergely séffel meggyőző, magas színvonalat képviselő étterem, sokak számára megfizethető áron. Kár lenne kihagyni!

Csíki Sándor♣