ViaLattea_20151128_EK_013VIA LATTEA GOURMET SHOP – (vagyis: tejút gourmet üzlet) Miután Gianni Annoni az éttermének köszönhetően az elmúlt években sikerre tudott vinni az Arany János utcában egy delikátesz üzletet, majd egy kézműves fagylaltozót, főzőiskolát és borbárt, elérkezettnek látta az időt, hogy a Hold utcábaqn, a Belvárosi Piacon is kialakítsa „az olasz sarkot”.

  • A Hold utcában tavaly egy tésztázóval, a Pasta e Sugo-val indult minden, majd néhány héttel ezelőtt a piac földszintjén megnyitotta a Via Latte Gourmet Shop-ot, ami a gasztronómiai szakemberre jellemzően, szinte csak kuriózumokat tartogat.

A pultban az olasz sajtokon, sonkákon és szalámikon kívül megtalálható összesen 37 fajta francia, belga, holland és spanyol termék is, köztük olyan olasz egyediségekkel, mint a Castelmagno di Montagna, ami régi eljárás szerint készül, nem pasztőrözött tejből, vagy a 110 napos érlelésű gorgonzola. Valamint, egy Carpigiani gépnek köszönhetően, különleges eljárással, helyben készült, friss sajtok, túrók, ricották, mascarponek és joghurtok is. Gianni a tejtermékekhez négyfajta magyar tejet – juh, kecske, tehén és bivaly – használ hol egyben, hol külön. A gép leginkább a lágy sajtokra specializálta az üzletet, de hamarosan maximum három hónapig érlelt sajtokkal is várni fogja a vásárlókat. S ha valaki nagyon kíváncsi lenne a sajtok készítésére, bármikor megnézheti a minimum 4 óra hosszat tartó folyamatot, hiszen az üzlet hátuljában található üzem fala üvegből készült, ezzel is garanciát vállalva a minőségre.

Via Lattea Gourmet Shop (Belvárosi Piac, Hold utca, Budapest)

Via Lattea Gourmet Shop (Belvárosi Piac, Hold utca, Budapest)

  • A szaktudást Carlo Piccoli sajtkészítő mester biztosítja az üzletnek, aki megalapította néhány évvel ezelőtt az Accademia Internazionale dell’Arte Casearia-t, a sajtkészítő mesterek szövetségét, aminek magyarországi referenciaüzlete éppen a Via Lattea Gourmet Shop.
Carlo Piccoli, olaszországi látogatásunk során

Carlo Piccoli, olaszországi látogatásunk során

Carlo Piccoli

Carlo Piccoli immár a negyedik generációs sajtkészítő a híres családban, és ő maga már 32 éve dolgozik sajtokkal. Termékeiket 1933-ban díjazták először Brüsszelben a ”Salon des Arts Ménagers” megmérettetésen, ahonnan aranyéremmel tértek haza a felmenők. A mester 10 éve kísérletezik a biológiai érlelésű kecskesajttal, aminek köszönhetően laboratóriumi körülmények között készítette el többek között azt az enzimcsaládot, amivel a Via Lattea Gourmet Shop-ban is készülnek a termékek.

Carlo Piccoli sajtérlelője Olaszországban

Carlo Piccoli sajtérlelője Olaszországban

Carlo Piccoli a sajtüzemében

Carlo Piccoli sajtüzemében, Olaszországban

Legutóbbi elismerését 2015. május 9-én Bagnolo San Pietro di Felettoban vehette át feleségével, Emanuel Perenzinnel – aki szintén világhírű sajtkészítő családból származik -, az Alma Caseus CIBUS legnívósabb szakmai versenyen, mint a legjobb történelmi sajtokat készítő szakember. A versenyen, vakteszt folyamán választották ki azokat a termékeket, amelyeket DOP minősítéssel látnak el. A zsűri elnöke Renato Brancaleoni professzor volt.

Gianni Annoni, Paolo Tommasi és Carlo Piccoli Olaszországban

Gianni Annoni, Paolo Tommasi és Carlo Piccoli Olaszországban

Gianni Annoni

Gianni Annoni gasztronómiai szakember 1994-ben érkezett Magyarországra egy éves ösztöndíjjal az akkor még Közgazdasági Egyetemre, amit utána Castellandza-ban fejezett be. Miután végzett az olasz egyetemen, Magyarországon telepedett le, és pizzériát nyitott. Az ország Friderikusz Sándor, Fantasztikus Európa című műsorában ismerte és szerette meg 2002-ben. Társaival, 14 évvel ezelőtt nyitotta meg a Trattoria Pomo d’Oro-t, ami a mai napig a legnépszerűbb olasz étterem az országban.

Mivel az olasz konyha meghatározó alapanyaga a paradicsom, nem véletlenül idézik az egyik legismertebb gasztronómiai szakembert 1839-ből az étlapjuk elején, miszerint:

„A zseniális ötlet, hogy a paradicsomot hozzáadják a tésztához és a pizzához, nemcsak a nápolyiak több generációját tette boldoggá, hanem mindenkit, aki szereti és értékeli az olasz konyhát.”

Gianni Annoni

Gianni Annoni

Paolo Tommasi és Gianni Annoni - újabb olasz termékek után kutatva.

Paolo Tommasi és Gianni Annoni – újabb minőségi olasz termékek után kutatva.

Gianni Annoni

Gianni Annoni

Ennek is köszönhető az étterem szójátékot is tartalmazó neve. A Pomo d’Oro ebben a formában ugyanis aranyalmát jelent, míg egyben írva paradicsomot. Az eredetiség viszont nem csak ezen a ponton mutatkozik meg. Séfje, Simeoli Rosario a tradicionális olasz ételek mellett saját gyűjteményéből is szemezget sok esetben, melyeknek nagy hányada még a szülői házból származik. Ma már szinte az étterem védjegyévé vált a vendégtérben készülő fogások, amiket ha egyszer megkóstol valaki, sokáig vágyik az étterem egyedüli ízvilágára. De a változatosság ezen túl is jellemzi a mindennapokat. Hol egy különleges gomba, friss hal, vagy az évszakhoz igazodó olasz zöldségek várják a vendégeket, akik egy-két alkalom után már a törzsgárda részét képezik. Aki lazább fogásokra vágyik, az is megtalálja számításait az étteremben. Tommaso, a pizza mester fatüzelésű kemencében készítik a hamisítatlan, vékony tésztájú olasz pizzát, amihez közel 100 fajta magyar és ugyanennyi olasz borból tud választani, amiből 30 fajtát poharaznak is a vendég kérésére.

  • A nagy sikerre való tekintettel az étterem néhány évvel ezelőtt elsőként vehette át az Olasz Szakács Szövetség védnöki tábláját, melyet az Accademia Italiana della Cucina követett, valamint 2003-2014-ig minden évben a Best of Budapest év legjobb éttermének járó díját éppúgy, ahogy 2015-ben a TripAdvisor győztesnek szánt kiváló tanúsítványát.
Paolo Tommasi és Gianni Annoni Olaszországban

Paolo Tommasi és Gianni Annoni Olaszországban

Via Lattea Gourmet Shop (Belvárosi Piac, Hold utca, Budapest)

Via Lattea Gourmet Shop (Belvárosi Piac, Hold utca, Budapest)

(A sajtóanyag és saját képek felhasználásával szerkesztette: Csíki Sándor♣)