SausageMENNYIRE RÁKKELTŐ – a kolbász szalonna és vörös hús? Mennyire kell félni? – Annyira azért nem! A WHO-hoz tartozó International Agency for Research on Cancer (IARC), a legújabb riportjában 800 tanulmány alapján a feldolgozott hústermékeket (kolbász, stb.) a “Group 1” csoportba, az „emberre rákkeltők” közé sorolta át. (Korábban, a feldolgozott hústermékek, köztük a kolbász és bacon, a

2. csoportban a „valószínűleg rákkeltők” között voltak.) Mindez azt jelenti, hogy az embernél immár „elegendő bizonyíték” áll rendelkezésre ahhoz, hogy kijelenthessék: a nagy mennyiségű és hosszú időn át tartó kolbászfogyasztás, ha csekély mértékben is, de növeli a rák kockázatát. A vörös húsok a IARC riportban a „valószínűleg” rákkeltők között vannak. Megállapítást nyert tehát, hogy a végbélrák kialakulásának szerencsére csekély kockázata a feldolgozott húskészítmények fogyasztásával nő.

Mit jelent mindez?

A Cancer Research UK szerint minden százezer (100.000) lakosból 64 ember kap végbélrákot. A IARC jelentése azt sugallja, hogy (hosszú időn át) napi 5 dkg (50g) feldogozott húskészítmény növeli a rák kockázatát. Ez azt jelenti, hogy százezer emberből 64 helyett 72 ember lesz rákos, vagyis a rák előfordulása 0,064% helyett 0,072% lesz.

Egy életen át nagyjából 5% a végbélrák előfordulásának kockázata a nyugati világban. Ha mindenki, minden nap 50 g kolbászt, bacont eszik, az 5%-ból közel 6% lehet.

  • Ami pedig a hírrel összefüggésbe hozott dohányzás kockázatát illeti: az, aki hosszú időn át napi 25 szál cigarettát elszív 2400%-kal növeli a tüdőrák kockázatát. Ezt kell összevetni az 5%-ról kevesebb, mint 6%-ra növekedett kockázattal.
Kolbász

Kolbász

Nem kell naponta füstölt kolbászt enni, ahogy a többségünk most sem eszik naponta. (Azokban a családokban azonban, ahol az emésztő-szervrendszeri rák már előfordult, sőt, halmozottan fordult elő,  jobb mindenre figyelni.)

Az International Agency for Research on Cancer (IARC) riportja sikeresen összezavarta a fogyasztókat és a médiát. Aligha hihető, hogy nem számoltak a hír hatásával. A világ figyelme mindenesetre egy korábban alig ismert szervezetre irányult. Ha a cél ez volt, ezt a célt minden bizonnyal elérték.

  • Éljen a kolbász, a bacon és a vörös hús – módjával, ahogy minden más esetben is!
  • A FOOD&WINE továbbra is a hatásvadász riogatás ellen van!
  • A FOOD&WINE a kolbásszal van!

Csíki Sándor♣