Kötött galuska leves (Békés)BÉKÉS ÍZEI – Nem, ezúttal nem Békés megye ízeiről lesz szó, hanem Békés város, „Madzagfalva” ízeiről. Arról a városról beszélünk, melynek a vára a kor szokásai szerint első ispánjáról, Békésről kapta a nevét, ahogy a város és a megye is. Mindebből az is sejthető, hogy Békés korábban nagyobb rangban lehetett mint manapság, amikor járási központ. S, így igaz. Békés tényleg megyeszékhely volt.

Mikor is? 1220-ban még „Bekues” néven írnak a virágzó székhelyről, aztán a nem sokkal későbbi tatárjárás mindent megváltoztat, s a lakosok csak lassan, az 1200-as évek végén térnek vissza. A lerombolt várat azonban már nem építik újjá, ezért a település jelentősége is csökken, ráadásul a szomszédban, Gyulán, az 1400-as évek elején vár épül. Ez pedig Békés megyeszékhelyi sorsát is végleg megpecsételte.

Eleven emlékek a múltból – a vasút

Békés hajdani, évszázadokkal ezelőtti megyeszékhely státusza a mai napig eleven emlék. Ám akad egy másik is, amelyet többször hallottam említeni ottjártamkor. Ez pedig a vasút hiánya. Azt, hogy Békés nem kapcsolódott be az országos vasúthálózatba, a mai napig a nyakas 19. századi békési polgárok rovására írják. Az 1858-ban épült a Budapest-Arad vasúti fővonal ugyanis Békést elkerülte és Békéscsabát érintette, ami a jövőt is jelentősen meghatározta. Mindez azzal is járt, hogy Békést nem csupán a vasút, de a 19-20. század ipari fejlődése is elkerülte, ezzel pedig a korra jellemző gyarapodásból sem tudta a részét kellőképpen kivenni,. Ennek egyik jeleként az elsősorban mezőgazdaságból élő Békés 1872-ben a városi rangját is elveszítette és nagyközség lett. S, hogy mennyire nagy község volt, mutatja, hogy 1939-ben az ország legnagyobb községe. A városi rangot Békés 1973-ban kapta vissza újra.

  • A város polgármestere Izsó Gábor, akivel a messziről jött ember önbizalmával, a város fejlődési lehetőségeiről is hasznosan beszélgettünk.
Békés város - körforgalom, rendezett környezet

Békés város – körforgalom, rendezett környezet

  • A Békésen töltött két nagyszerű nap során kalauzom Koszecz Sándor, a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ igazgatója, és munkatársa, Faragó Katalin voltak. Ők segítettek és tervezték a programom, amit ezúton is köszönök! Koszecz Sándor különösen figyelemre méltó módon szervezi, építi Békés kulturális életét. Munkájának hatása a vállalkozásokra is kisugárzik azzal, hogy nagy tudatossággal és elszánással, egyfajta kreatív „innovációs homokozót” épít – közép és hosszú távon gondolkozva. Nagyra hivatott ember.
Koszecz Sándor, a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ igazgatója

Koszecz Sándor, a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ igazgatója (Fotó: hír6.hu)

Az első roma vendéglő – Kira Vendéglő, Ásós Géza

  • Békésen összesen négy étteremben lehet étkezni. Hogy egy húszezer lakosú kisvárosban ez sok, vagy kevés, döntse el mindenki maga, azonban a történelem során volt ez már több is. A négy étteremből kettőben kóstoltam, ettem is, a harmadikban a Dübögő Szálloda éttermében pedig reggeliztem.

Koszecz Sándor javaslatára elsőként a Kira Vendéglőt látogattuk meg, ahol a ma már országosan is ismert roma éttermes, Ásós Géza főzi gazdagon fűszerezett, házias, ízletes ételeit.

Ásós Gézával a Kira Vendéglőben, Békésen

Ásós Gézával a Kira Vendéglőben, Békésen

Ásós Géza a konyhában a "kóstoló" tálat készíti (Békés, Kira Vendéglő)

Ásós Géza a konyhában a „kóstoló” tálat készíti (Békés, Kira Vendéglő)

Tyúk, káposzta, csülök, töltött, bundázott húsok - a kóstoló

Tyúk, káposzta, csülök, töltött, bundázott húsok – a kóstoló

A tyúk a cigány konyha alapeleme, a folklór része, leves készül belőle, ahogy illik, aztán pedig főtt húsként kerülhet elfogyasztásra. A pacal is tetszett, amiről itt kép ugyan nincs, de nagyon ízlett, magam sem készíteném jobban. A töltött káposzta hasonlóan nagyszerű volt. Kérdeztem a receptjét, de abban végül semmi újdonságot nem találtam, ám mégis más lett, mintha én készíteném Mindkét étel túlmegy a sablonokon, s mindkettő kellőképpen, de nem bántó erősséggel fűszerezett. Éppen annyira, hogy minden finomkodást félretéve, karakteres legyen. A többi étel is a maga helyén rendben volt, ám a pacal és káposzta kihagyhatatlan. Ásós Géza egyébként sok időt tölt az éttermen kívül, rendezvényeken is. Álma, hogy Szegeden, a belvárosban nyithasson éttermet. Érdemes az ország első cigány éttermébe betérni. Jó hely, jó házigazdával!

Az ízek békés őrzői – Bagoly Vendéglő, Patai Ferenc

A Kira Vendéglő után a kellemes, fedett külső térrel is rendelkező vízparti Bagoly Vendéglő következett, ahol Patai Ferenc tulajdonos és felesége kalauzolt végig az éttermen, konyhán.

Bagoly Vendéglő, Békés

Bagoly Vendéglő, Békés

Mangalica szalonna sütve

Mangalica szalonna sütve

Békési vastagkolbász - olyan, mint a csabai, vagy a gyulai, de mégsem

Békési vastagkolbász – olyan, mint a csabai, vagy a gyulai, de mégsem

A Bagoly Vendéglőben olyan ételeket lehet enni, mint a gazdagon készített „Gyöngyös leves fürjtojással, csigatésztával” (950 Ft), amit a mangalica szalonna „csipegetése” után kis csészében kérve, de nem mulasztottam el megkóstolni, és a töltött fürj, amiből két darab, budapesti szemmel nézve ajándék áron, 1400 Ft-ért szerepelt a tányéron – ha jól emlékszem. Az étlapválaszték a hagyományokat követi és ennek megfelelően gazdag, de, mint Patai Ferenc jó kedéllyel, széles mosollyal, leplezetlen öniróniával többször is megjegyezte, „Mi itt az ízek őrzői vagyunk!” Amúgy, ez az ízőrzés szerencsére meglehetősen jól sikerült. A gyöngyös leves tetszett, akárcsak a mangalica, vagy a békési kolbász, amely olyan, mint a gyulai, vagy a csabai, de az is lehet, hogy jobb. Patai Ferenc vastagkolbásza mindenesetre nagyszerű volt, ahogy a vendéglátás is a Bagoly Vendéglőben. Aki arra jár, a gyöngytyúkra, fürjre, halra, kolbászra kérdezzen rá, és kóstolja meg!

Kötött galuska leves – Faragóné Megyeri Zsuzsanna

Még elutazásom előtt voltam,. amikor már a lelkemre kötötték, hogy a nevezetes békési kötött galuska levest el ne felejtsem megkóstolni. S, hogy ez a baleset be ne következhessen, a békési születésű, politológusból kolbászkészítővé lett Püski László barátom (Püski Manufaktúra) és édesanyja gondoskodtak róla, hogy László nagymamája Faragóné Megyeri Zsuzsanna, Zsuzsika néni, az érkezésemre elkészítse a nevezetes levest. Nagyon ízlett, köszönet érte!

Zöldséges kötött galuska leves úgy, ahogy Zsuzsika néni készítette Békésen

Zöldséges kötött galuska leves úgy, ahogy Zsuzsika néni készítette Békésen

  • Az éttermi kóstolókkal gazdagított pénteki napot a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásától a békési duzzasztóműig tartó, 37 kilométer hosszú Kettős-Körösön csónakázva, sötétedés után zártuk.

SAM_1350

 Madzagfalvi Napok – Békés, 2015

A Madzagfalvi Napok rendezvények sokaságával, pálinkaversennyel, főzőversennyel, koncertekkel, kiállításokkal, előadásokkal is szolgál. Számos tiszteletre méltó helyi kezdeményezés kapott hangot a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ, Koszecz Sándor igazgató szervezte konferencián, ahol a vállalkozások gazdái elmondhatták tapasztalataikat, megoszthatták gondjaikat, sikereiket. (Én „Békés – egy „külső” megfigyelő megjegyzései” címmel tartottam előadást.)

Püski László (Püski Manufaktúra) előadása a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (2015)

Püski László (Püski Manufaktúra) előadása a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (2015)

Madzagfalvi Napok, 2015 - kiállítás megnyitó a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (2015)

Madzagfalvi Napok, 2015 – kiállítás megnyitó a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (2015)

Hájas tésztával készült, szilvalekvárral töltött békési papucs

Hájas tésztával készült, szilvalekvárral töltött békési papucs

Hogy tetszett Békés?

„Hogy tetszett Békés?” – kérdezte Papp Gábor a beol.hu és Molnár Zsófia, a hír6.hu munkatársa (Köszönet Such Tamás – hír6.hu – nagyszerű fotójáért!). Nekik is csak azt válaszoltam, amit mindenkinek is azóta: Békés kellemes meglepetést jelentett. Kedves emberekkel találkoztam Meggyőződésem, hogy a vasút hiányával elmaradt iparosodás, amire eddig leginkább csak átokként tekintettek, a jövőben inkább szolgál majd a város előnyére azzal, hogy Békés, akarta, vagy nem akarta, de mégis megőrizte kedves, kisvárosias jellegét, ahová érdemes elutazni, mert jó emberekkel találkozhatunk, jókat ehetünk, pihenhetünk.

  • Örülök, hogy megismerhettem Békést, amiért külön köszönet Izsó Gábor polgármesternek és Koszecz Sándornak, a Madzagfalvi Napok, 2015 – kiállítás megnyitó a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ (2015) igazgatójának. Jókat ettem Ásós Géza és Patai Ferenc vendéglőjében, Zsuzsika néni otthonában. Szívesen megyek máskor is, miközben mindenkit arra biztatok, ne hagyja ki Békés városát! A Békéscsaba, Gyula, Békés háromszögben Békés (Madzagfalva) nagyon megérdemli a figyelmet!

Csíki Sándor♣