MIKKELLER-Mexas-Ranger-793x600CHILI SÖR – Chilis sör már magyar is akad, de, szép is lenne, ha éppen paprikára büszke / nem büszke (kívánt kifejezés aláhúzandó) magyar nemzetünk nem jeleskedne egy chilis sörrel, bár az az egy chilis sör, amiről én tudok, számát, s mennyiségét illetően még igazán nem tekinthető túlzottan jelentős teljesítménynek egy olyan országban, ahol a csípős ízű kecskeméti Erős Pista éppúgy

nemzetinek számít, mint a keserű budapesti Unicum. A csárdák asztalain a halászlé és babgulyás mellé kínált paprikakrém olyan mifelénk, akár az ázsiai konyhák világában a chili-szósz. Szeretjük a csípős fájdalomérzetet, a világ legerősebb paprikáit, s hogy miért is, azt megírtam már korábban. Kapszaicin, alkohol, a szájüregben szétrobbanó széndioxid buborékok: egymást erősítő hatások, melyeknek meg is lesz az eredménye…

Ha nem szereti, köpje ki! – mondja az angol szöveg

Chilis sörök – dizájn címkék

Az albbiakban néhány chilis sör címkéjével, s a rajtuk található információval szeretne a FOOD&WINE ötletet adni, s egyben bátorítani serfőző honfitársaimat. Borozás előtt, közben, és/vagy után, mindig jól eshet egy harmatos üvegű, hideg, különleges sör.

Cave Creek Chili Beer

Ballast-Point-Habanero-Sculpin-IPA

Ballast Point Habanero Sculpin IPA

SKA-Autumnal-Mole-Stout

Mole Stout

twisted-pine-ghost-face-killah

Egy nem egyszerű Ghost Face Killah

A magyar chili sör neve Napalm. Ki tudja, talán éppen ez a sörreklám adta az ötletet?

 A kedvenc dizájn

MIKKELLER Mexas Ranger

A chilis sörök között ez a kedvenc sörös címke dizájnom – Fűszerekkel, mandulatejjel, kakaóval, chilivel, fekete babbal, avokádólevelekkel főzött MIKKELLER Mexas Ranger

  • S, hogy ezek a mindenfélével együtt főzött, s mindenfélével ízesített, szénsavas, alkoholtartalmú italok sörök-e egyáltalán, vagy valami mások, azt döntse el mindenki maga. A német sörpiacot 1988-ig védő Reinheitsgebot (Német Tisztasági Törvény), de még az 1993 óta hatályban lévő, s megengedőbb német „Ideiglenes sörtörvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletei” felől nézve is, a fenti italok bizonyára nem számítanak sörnek, de hogy ezek után mégis mik, az előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, alakulni – vagy nem. Én mindenesetre kedvelem a kísérletező, jelen állapotában játékosan csapongó serfőzést.

Csíki Sándor♣