Dúzsi TamásDÚZSI TAMÁS – Az egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 64 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, és elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt

45 hektárról készít bort a család.” – áll a Magyar Bor Akadémia honlapján. Dúzsi Tamás borai kiemelkedően sikeresek. „Nemzetközi, vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.” Szavai szerint:

 „A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk a legtöbbet borainkból kihozni, jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama.”

Hátsó sor: Tiffán Ede, Konyári János, Dr. Zilai János. Előtérben: Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke és Dúzsi Tamás az Év Bortermelője 2014 (Fotó: Pixeltaster / BBC GoodFood magazin)

A 2014. Év Bortermelője díj nyertese: Dúzsi Tamása Szekszárdi borvidékről. A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj 2015-ben is ünnepélyes keretek között került átadásra.

A hátsó sorban: Dr. Zelnik József, Tiffán Ede, Dr. Kállay  Miklós, Frittmann János, Dr. Zilai János, Niszkács Mikós. Előtérben: Dúzsi Tamás Az Év Bortermelője 2014 oklevéllel (Fotó: Pixeltaster / BBC GoodFood magazin)

  • A FOOD&WINE – egyetlen médiumként – immár 8. esztendeje, hogy beszámol az Év Bortermelője díjátadó gálaebédről, a gálaebéd ételeiről. Idén sem történik ez másként.

A díjátadó gálaebéd fogásai, borai

Corinthia Hotel, Budapest

  • Üdvözlő falatok
  • Libamáj crème brûlée mazsolás brióssal  – Bolyki János – Bolyki Meta Téma 2012, Bolyki Egri Bikavér 2012
  • Citromfüves tonhal wasabi espumával – Borbély Tamás – Borbély  Badacsonyi Kéknyelű selection 2013, Borbély Badacsonyi Olasz rizling limited selection 2013
  • Kecskesajt panna cotta cékla pürével és pisztáciával – Dúzsi Tamás – Dúzsi Szekszárdi Cabernet franc rosé 2013, Dúzsi Szekszárdi Kékfrankos válogatás 2011, Dúzsi Szekszárdi Syrah válogatás 2009
  • Lassan sült nyúl terrine birsalma zselével – Koch Csaba – Koch Hajós Bajai Cserszegi Fűszeres 2014, Koch Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2011
  • Véres hurka nyalóka csicsókával  – Szőke Mátyás – Szőke Mátrai Sauvignon Blanc 2014, Szőke  Mátrai Amerlot 2011

Az üdvözlő falatok az Év Bortermelője 2014 címre jelölt öt borász kóstolható boraihoz Bolyki Péter executive chef irányításával, a Corinthia Hotel Budapest konyháján készültek.

Terített asztal

  • Előétel – Saláta fogás
    Marinált csuka tarka marinált zöldségekkel
    (Daniel O’Shea  – sous chef, Alabárdos Étterem, Budapest)
  • Bor: Dúzsi Szekszárdi Olaszrizling 2013 – „A halvány citromsárga színű bor illatában közepes intenzitással lépnek fel a fehér húsú barackra, körtére emlékeztető jegyek. A korty dinamikáját az élénk savak határozzák meg, amelyek citrusos asszociációkat ébresztenek, ugyanakkor teret engednek a kamillás, barackos és fehér húsú gyümölcsös zamatoknak is. Egyenes ívű, ízgazdag tétel, amely már átlép a közepes súlycsoportba. Az arányos alkohol beépül a kompozícióba.” – írta a borról a Vinoport.
Marinált csuka tarka marinált zöldségekkel (Daniel O’Shea  – sous chef, Alabárdos Étterem, Budapest)

Marinált csuka tarka marinált zöldségekkel (Daniel O’Shea – sous chef, Alabárdos Étterem, Budapest)

Daniel O’Shea előétele az „Alabárdos-stílus” ötvöződése O’Shea külföldi, írországi tapasztalataival. Szépen kivitelezett, tiszta ízű étel, játékos textúrákkal, előételtől elvárt könnyedséggel, amihez Dúzsi Szekszárdi Olaszrizling 2013 bora is remekül illett.

  • Leves fogás
    Rozéhoz álmodott galamb consommé rózsaszín betétekkel
    (Kerekes Sándor – chef, Őshonos Delikát, Budapest)
  • Bor: Dúzsi Szekszárdi Syrah Rosé 2013 – A Syrah du Monde 2014 bronzérmes bora. „Ez a pincénk legkomplexebb roséja – írják róla a honlapon. Az elképzelésünk a következő volt, amikor elkezdtünk rosé válogatásokat készíteni: Nem elégedtünk meg „csak” a kékfrankos rosénk ízvilágával, hanem újabb ízekkel szerettük volna megörvendeztetni a fogyasztóinkat.”

Tálalásra váró, előkészített levesestálak

Rozéhoz álmodott galamb consommé rózsaszín betétekkel (Kerekes Sándor – chef, Őshonos Delikát, Budapest)

Rozéhoz álmodott galamb consommé rózsaszín betétekkel (Kerekes Sándor – chef, Őshonos Delikát, Budapest)

Kerekes Sándor levese igazi meglepetés lehetett mindenkinek, aki a séf úttörő szürkemarha receptjeit ismeri és kedveli.  Ez a leves távol áll a robosztus állatok világától, miközben finom bájt csempész a vacsora fogásai közé. Egyszerűségében bátor leves ez. Bátorsága a hozzáadott málnában, oxálsavas savanyúságban, az instant tészta semlegességében, a céklával színezett főtt fürjtojásban összpontosult leginkább, s bármily’ hihetetlen, vagy nem is annyira, de nagyszerűen működött Dúzsi Szekszárdi Syrah Rosé 2013 borával. A galamb consommé teltsége és a galamb mellehúsából készített galamb panade csak ráadás volt mindehhez. Szépen, harmonikusan. Nagyszerű bor-étel párosítás!

  • Szárnyas fogás
    Pentaton kacsarétes „Combja – melle – mája – tepertője – hája”
    (Palotai Csaba – chef, Brill Bisztró, Békéscsaba)
  • Bor: Dúzsi Pentaton Cuvée 2009. – 50% Pinot noir, 20% Merlot, 14% Syrah, 8% Cabernet Franc, 8% Cabernet Sauvignon. Mainzban a Kondradin Selection, német borászati portál megmérettetésén már kétszer (a cuvéeknél és Pinot noir alapú boroknál) kapott 3 csillagos elismerést, ezüstérmet. A legnagyobb német borversenyen, a Mundus Vinin ezüstérmet, a Vinagora-n aranyérmet nyert bor.
Pentaton kacsarétes „Combja – melle – mája – tepertője - hája” (Palotai Csaba – chef, Brill Bisztró, Békéscsaba)

Pentaton kacsarétes „Combja – melle – mája – tepertője – hája” (Palotai Csaba – chef, Brill Bisztró, Békéscsaba)

Palotai Csaba étele a tavaszi tekercsek világát idézte, könnyed pecsenyelével, paszternákkal, sok hússal, szinte már elsőszámú főételként megjelenítve az ételt. Divatos és szerethető street-food asszociációk, szépen gömbölyödő ízek, illatok,  telt „kacsaság” – ahogy szeretem. Dúzsi Pentaton Cuvée 2009 bora mellett derekasan helyt állt az étel.

  • Pecsenye fogás
    Rózsaszín gemenci szarvas derék szilvás-káposztás gombócfélékkel és vargányás támogatással (Ványi László – executive chef, Thermal Hotel Visegrád)
  • Bor: Dúzsi Görögszó Cuvée 2007 – 70% Cabernet franc és 30% Cabernet sauvignon házasítás. Nevét a löszös talajú szekszárdi Görögszó-dűlőről kapta, ahol a bort adó 30 éves tőkék állnak. A bor nagyobb része új fahordóban, kisebb része ászokhordóban érett. Kellemesen fajtajelleges, zamatos, telt cabernet, a 2007-es évjáratot jellemző hűvösebb stílussal.

A főétel tálalása

Rózsaszín gemenci szarvas derék szilvás-káposztás gombócfélékkel és vargányás támogatással (Ványi László – executive chef, Thermal Hotel Visegrád)

Rózsaszín gemenci szarvas derék szilvás-káposztás gombócfélékkel és vargányás támogatással (Ványi László – executive chef, Thermal Hotel Visegrád)

Ványi László étele klasszikus alapanyagból készített kompozíció. Szépen készült hús, hozzá mindenben illő, és a hagyományoknak is megfelelő erdei gomba, vargánya és gombócok, szilva. Hagyományos „nagy étel”, a menüsor legfajsúlyosabb eleme, ahogy azt többnyire várjuk is. A Dúzsi Görögszó Cuvée 2007 mellé bátortalan étel nem is illene. A Magyar Bor Akadémia gálaebédjeinek hagyománya szerint a grand cuisine illik ide, ahogy azt Ványi is tudja. Aki eddig nem lakott jól, most bizonyára megtette, pedig a sajtok és desszertek még csak most következtek.

  • Desszertek – Sajt és Sonka kóstoló

A desszerteket, a Corinthia Hotel executive chefje, Bolyki Péter irányításával készülnek el. Kóstolhatóak még a Szega Foods által összeállított magyar és külföldi válogatott ínyenc sajt- és sonkafalatok és a Ricci Cafékávékülönlegességei. Desszertek:Tonka crème brûlée, Pisztáciás málnás macaron, Opera szelet, Panna cotta, Csokoládé krém, Sárgabarackos profiterol, Sült citromos tortácska, Csokoládés-málnás szelet, Sajttorta, Epres krém, Mandulás-szilvás kosár, Fehér csokoládé krém mangóval, Meggyes Clafouti.

Fellépők

A 2015. évi gálaebéd abban is különbözött a korábbiaktól, hogy az Év Bortermelője 2014 díj nyertese, Dúzsi Tamás meghatározó szerepet játszott a fellépők kiválasztásában, a műsor összeállításában. Ezek után már nem véletlen, hogy éppen a hozzá legközelebb álló művészbarátai szórakoztatták a közönséget. A gálaebéden felléptek:

  • Mikó István Jászai Mari-díjas színművész,
    Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész,
    Varga Klári színművész, a debreceni  Csokonai Nemzeti Színház tagja,
    Suha Kálmán zeneszerző – gitárművész,
    Rusz Milán színművész, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója.

Dúzsi Tamásról – sok egyéb mellett – érdemes azt is tudni, hogy nem csupán a borászatban alkot figyelemre méltót, hanem előadóként is jeleskedik. A Magyarországi Szerb Színházban a Szekszárdon született Babits Mihály Jónás könyve című művét adta (adja) elő, s tán az sem véletlen, hogy éppen ezt a művet. Befejezésül, álljanak itt a Jónás könyve jól ismert első sorai:

Monda az Ur Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”

375297_553220161373329_1949729192_n

Dúzsi Tamás a Magyarországi Szerb Színházban.

  • Ezúton is gratulálok Dúzsi Tamásnak a díjhoz, és mindenkinek, aki a Magyar Bor Akadémia Év Borásza 2014 díjátadó gálaebédjén közreműködött. Jól sikerült!

Csíki Sándor♣