SZOMOLYA – Rendhagyó borok és borászok (Kaló, Vámos)

szomolya_1nSZOMOLYA – „Szomolya, magyar falu, Borsod vármegyében, Egertől 9/16 állomásra, hegyes vidéken, két hegy közé szorulva. […] A föld agyagos, több helyt kavicsos, veres nyirok, melly csak trágya után termi meg a rozsot. Szőlőhegye kitünő veres bort ad. Az erdőben igen sok somfa van.” – írta Szomolyát jellemezve Fényes Elek, 1851-ben. A szomolyai borról Vályi András, a magyar nyelv első tanára a pesti egyetemen, tudós statisztikus elsők között

nyilatkozik. 1799-ben megjelent, „Magyarországnak leírása” című művében a szomolyai bort még csak „középszerűnek” tartja, ami mai ízlésünk szerint leginkább az ihatatlan lőrének felelne meg.

A Vályi és Fényes idején még ismeretlen szomolyai cseresznye a második világháború utáni növénynemesítés eredménye. Ez a rövidszárú, fekete gyümölcs Szomolya elsőszámú büszkesége, miközben akad ott más is, tán nagyobb is, amire ország-világnak figyelmeznie érdemes. Legelsőként is Kaló Imre, aztán a köpönyegéből előbújt, s Kaló borfilozófiáját tovább izmosító, messzire jutó, elszánt ifjú, Vámos Attila. Ők Szomolya rendhagyó borászai.

Kaló Imre

Kaló Imre a magyar borászat fenegyereke. Vagy éppen egyik csodája. Ahogyan a róla írt és tapasztalt közhelyekkel illetni lehet: mindenképpen sablonok és receptek nélküli alkotó. Aki a modern élet infernójából nemcsak látja, de mutatja is a kivezető utat. S hogy mi volna ez a katasztrófából kivezető út? Talán csak annyi: legyünk szerények, s értsük meg és intenzíven éljük át a teremtés szenvedélyét.

Kaló borászata fittyet hány a mindennapos civilizációs kísértéseknek s ezt már tamáskodó kortársai is elfogadják tőle. Elérte cím, tekintély, stallum, a Borászok Borásza lett, aki profetikus attitűdjével gyakori szereplője a médiavilágnak – közben úgy dolgozik, visszavonultan és elmélyülten, ahogyan a nagy alkotók teszik: feltűnés nélkül. S kajánul mosolyogva előhúz egy-két meghökkentő tételt pincéje mélyéről. A csábító technikai csapdákat elkerüli, s csak annyiban használja őket, amennyire szüksége van rá. A nagy természet folyamatait jó szőlőművesként szakrálisnak tartva csupán akkor avatkozik bele, amikor cselekednie kell. Így a modern és profittermelő borászat újra tanulhatja tőle például az idő helyes kezelését is. Nagy fajtabőségű borai élményszerűek – koncentrált, ásványos karakterű, hosszan érlelt nedűi mindenkor különös ajándékok.

Kaló Imre (Szomolya, 2013)

Én akkor értettem meg igazán, amikor egy izzó tekintetű fiatalember, aki apjával borászkodik az igen távoli Kelementelkén, a Kis-Küküllő mellett, bemutatta a borait és közben arról beszélt, hogy neki, Orbán Ottónak, élete nagy vágya, hogy olyan borász legyen, mint példaképe, Kaló Imre. S noha közel sincs birtokunkban a bölcsek köve, azt válaszoltam a fiatalembernek: nagyszerű az irány, de bizony szenvedelmes elszánásokat kell hozzá mellékelni. Hogy, mint Kalónál, egyben lehessen minden: ismerni geológiát, a talaj ásvány-szerkezetét, a humusz szent titkát. Az uralkodó szélirányokat, párát és napbesugárzást. Szóval a földet, de a növény életét, égen a felhők járását, a hold mozgását. De ez még semmi, mert a hagyomány értelmét, az ősök tetteit. És azt is, ami lélekben legbelül található: a lassú önformálás képességét, az állandó érdeklődés ajándékát s végül a bölcsesség harmóniáját. Hogy olyan lehess, mint Kaló, mint a jó kertész, mint a jó művész, aki mindig arról gondoskodik: sose maradjunk üres kézzel. A többi csekélység – szinte menet közben megtanulható. (Írta: Ambrus Lajos)

Vámos Attila

Vámos Attila az alföldi rónaságról, Orosházáról keveredett a hegyes-dombos Bükkaljára, Borsod-megye nyugati peremére. Huszonhárom éves koráig nem barátkozik az italokkal. A sorsfordító találkozást egy Champagne hozza el, amiből azon az estén mindjárt három is elfogy. A mindent eldöntő fordulat a példát mutató rebellis borász, Kaló Imre boraihoz kötődik. A pincészet a távolságtartó „Fekete cseresznye” és „Kaptárkő” elnevezések után nyeri el az öntudatra ébredést és a világra nyitást egyaránt megjelenítő „Attila Wine” nevet.

„Itt járt egy Master of Wine, David Bird, Londonból. Már a huszadik tételnél tartottunk, amikor szóltam neki, hogy mondjon már valami rosszat.” – meséli Vámos Attila. David elnevette magát. „Nem tudok.” – mondta. Kóstolgatunk, s közben mesél tovább. Vágyik a szóra. A sajátjára éppúgy, mint a másikéra.

„Egy beszélgetés akkor működik, ha az ember olyan helyen van, ahol megnyugszik a lelke és felveszi a rezgést, ami körbevesz minket.” – mondja.

Vámos Attila (Szomolya, 2013)

Minden különösebb átmenet nélkül, Seneca, „Az idő értéke” című, Luciliushoz írott leveléből idéz hosszú sorokat. Hol másutt, mint a hűvös pincében sorakozó hordók között. Talán Vámos Attila hitvallása is ez, Seneca kétezer esztendős mondataiba öntve:

„S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket.”

Vámos Attila a minden évi hosszú, akár ezernyolcszáz kilométernyi biciklizésektől is vékony, szikár ember. Seneca írása is egy ilyen bicikliút szellemi útitársa volt.

„Bor nélkül szegény az ember.” – s tölt még, mielőtt a pincét elhagynánk. Átsétálunk a néhány méternyire álló házhoz. Beszélgetünk emberekről, borokról, a világ számos tájáról érkező látogatókról, az öntudatról és büszkeségről is. Az udvaron ötvendekás tarjaszeletek sülnek negyvenéves, göcsörtös szőlőtőkék parazsán.

Szomolya 103

Vámos Attila (Szomolya, 2013)

Burgundiába – ahonnan más hozni szokott – szomolyai chardonnay-t és Pinot noir-t visz kóstolóba. „Őrült vagy fiam, de minden így kezdődik.” – mondta neki egyszer a Máté Winery tulajdonosa, Máté Ferenc, Montalcinoban.

A magas pinceoldal felett kiszáradt fűvel borított, sárgás színű, szelíd ívű lankák, akárcsak a vágyott toszkán tájon. A dombtetőn két pad asztallal, emberekre várva. Akárha egy Henry Moor szobor részei. Itt ülünk le. “Nekem a bor szerelem, érzés, társaság.” – mondja. Nincs mit rá mondani. Koccintunk. A kánikulai meleget kora esti, hűsítő szellő enyhíti.

Csíki Sándor♣

A Kaló Imréről szóló részt írta: Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a blog állandó vendégszerzője. Az írás szerkesztett változata a hvg Bor Plusz kiadványában jelent meg, 2013. szeptemberében.

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: bor, borász
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.