tarator leves A TARATOR egy népszerű, hideg joghurtleves. Egyszerű is, ismert is, de meleg nyári napokon igazán érdemes emlékeztetnünk rá, mert nincs jobb déltájban mint egy hideg joghurtleves (vagy „folyékony uborkasaláta„). A taratorban lehet kapor (én szeretem), de el is maradhat, ahogy ebből a joghurtlevesből akár még a joghurt is eltűnhet, s víz léphet a helyébe. Az is előfordul, hogy az uborka is lecserélődik sárgarépára, vagy salátára, a dió (mogyoró) is elmarad, de ezekkel az elhajlásokkal most nem foglalkozom. Bulgáriában, ahol a saját házi készítésű joghurt amúgy is népszerű, a tarator az előételek, falatkák (mezze) része,

akárcsak a sopszka saláta. Görögországban a sopszkából görög saláta lesz, a taratorból pedig tzatziki. A sűrűség változásával a levesből sűrű, krémes joghurt dip lesz. A Balkánon többfelé is így fogyasztják.

Tarator

Uborka, joghurt, víz, kapor, fokhagyma, durvára tört dió, só és olaj. Csupán ennyi kell a tarator elkészítéséhez. Hűtőszekrényben jól hűtsük le. Pitával, kenyérrel is fogyasztható, különösen, ha sűrűbbre készítjük.

Hideg tarator leves a Haller-teraszon

Hideg tarator leves a Haller-teraszon

.

Rövid videó a készítéséről

 

Tippek – ahogy én készítem

  • A tarator levest jó minőségű, krémes görög joghurttal készítem.
  • A joghurtot nem, vagy nem csak vízzel, hanem kaukázusi kefirrel hígítom a kívánt sűrűségűre.
  • Aprított, sós-savanyított kapribogyót is teszek a levesbe.
  • Fehér borsot használok.
  • Jó minőségű sóval sózok.
  • A friss kaporral nem fukarkodom és avas diót nem használok fel.
  • Jó minőségű olívaolajat használok.
Tarator leves a Haller-teraszon, ahogy én készítem.

Tarator leves a Haller-teraszon, ahogy én készítem.

.

Csíki Sándor♣