SZOCSI 2014 – „Szocsi üdülőváros Oroszországban, a Fekete-tenger partján, a Kaukázus mentén. Határai a Mamajka folyó és a Kudepszta folyó. Távolsága a fővárostól 1969 km. Hosszúsága mintegy 147 km, ezzel a világ második leghosszabb városa Honolulu után.” Mostanában ezt sem tudtam volna meg, ha az Olimpia okán nem idézem ide a wikipedia Szocsi

címszavának kezdő sorait.  Szocsi tehát hosszú. Nagyon hosszú. Emellett, Szocsi „A Szovjetunió egykori legnagyobb tengerparti gyógyüdülővárosa volt. Kénhidrogénes forrásait vérszegénység, ideg-, és bőrbetegségek, ízületi bántalmak kezelésére javallották. Híresek voltak szanatóriumai is.” Most pedig, az 1980-as moszkvai nyári olimpia után itt a 2014-es téli olimpia is, éppen Szocsiban.

A moszkvai olimpia kabala állata, Misha, 1980

A Téli Olimpia 2014 ihlette orosz bélyegek

Reggeli a tengerparton, Szocsiban

Gyorséttermek Szocsiban

Szocsiban van legalább két McDonald’s, egy Subway, két KFC, egy Mr. Burger, egy Burgershop Grill & Coffee, számos pizzéria (La Strada, American Hot Pizza, DelMar, Adriano, pizza Mondo, etc.) és a legizgalmasabbak, a helyi specialitások. Ezek, a:

  • Szuvlacsnájá: Szocsiban számos görög él. Közöttük a csirkéből és sertésből készített souvlaki és a szendvicsek is igen népszerűek. A szuvlácsnájá az a büfétípus, ahol souvlaki készül.
  • Acsma büfé: Az acsma lényegében egy friss suluguni sajttal készülő, réteges örmény sajtos, túrós lasagna. Általában a piacokon árusítják.

Acsma árus (balra, pirog, jobbra acsma)

  • Szamoza: Az üzbég „hamburger” neve Szocsiban a szamoza (samosa). tésztába töltött bárányból, burgonyával és hagymával készül. Újabban csirkéből is készítik. Ennek a neve a csirke orosz neve után „Kurnyik” lett. (Egyébként indiai ételként ismerjük.)
  • Orosz stílusú Hot Dog: Az orosz stílusú hot dog valójában éppúgy amerikai, akárcsak a klasszikus változat. Az orosz stílusú hot dog kolbászát édes tésztába burkolják (mártják) és így sütik ki. Laktató.
  • Cseburecsnájá Café: A cseburecsnájá a szovjet idők egyszerű, puritán, önkiszolgáló éttermeire emlékezet. Az ételek a vendégek előtt készülnek. Nagyjából minden 1-1,5 USD közötti árban van. Általában a kispénzű helybéliek és a kíváncsi turisták látogatják.

Kroshka Kartoshka

  • Kroshka Kartoshka bisztró: Krumplis büfék. A Jacks potato kedvelőinek a Mekkája lehet. A nagyméretű bugonyát kemencében megsütik, kettévágják, üreget vájnak bele, amit mindenfélével, hússal, csirkével, salátával, gombával, stb. töltenek meg.

A fentieknél drágább éttermekről, ahol egy főre legalább 50-100 EUR összeggel kalkulálhatunk, ezúttal nem esett szó, de akad belőlük szép számmal. Közöttük van a London Bar, a Syndicate Steak House, a La terrazza, a Black Magnolia, az Oblaka restaurant, a Blue Sea Restaurant, a Prichal 1. Restaurant, a Le Chef Restaurant, a 2200 Restaurant és a Nautilus.

  • Érdemes a következő videót is megnézni. Készültek, annyi biztos.

 Csíki Sándor♣