SÜLT LAZAC – spanyol rizzsel és koriander olajjal. A név jól hangzik, az elkészítése egyszerű, az étel elegáns és finom. A rizshez vegyünk ízekben gazdag basmati rizst,  mossuk át többször is, amíg a víz tiszta nem marad, majd szűrjük le, tegyük főzőedénybe, adjunk hozzá hideg vizet, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt főzzük, nagyjából 15 percig. Ezt követően fedő alatt hagyjuk még további 5-10 percig.

A spanyol rizs elkészítése

Az előzőek szerint elkészült rizst alufólián szétterítjük és hűlni hagyjuk. Közben felaprítjuk a szárzellert, apróra vágjuk a hagymát és felszeleteljük a fokhagymát, ahogy a videón is élátható. A zöldspárgát is megtisztítjuk a fásabb végét letörjük, de a spárgaszálakat egészben hagyjuk. Edényben olíva olajat forrósítunk, beletesszük a fokhagymát, hagymát, zellert és állandó kevergetéssel 5 percig pároljuk a zöldségeket, amíg a hagyma üveges nem lesz. Hozzáadunk 1 konzervdoboznyi hámozott, aprított paradicsomot, majd chilivel, oreganoval, őrölt köménnyel, durvára őrölt fekete borssal, sóval és csípős szósszal, cukorral ízesítjük. Jól összekeverjük és 6 percig főzzük. Ekkor kevés vizet adunk hozzá és kevés friss kakukkfűvel, petrezselyemmel szórjuk meg. (Ekkor adhatunk még olajat hozzá.) Újabb 5 percig főzzük., majd hozzáadjuk a zöld spárgát. A spárgával további 3-4 percig főzzük és hozzáadjuk a félretett,főtt basmati rizst.

Koriander olaj elkészítése

Koriander

A friss koriander magyar (népies nevei: beléndfű, cigány petrezselyem, kínai petrezselyem, koriandrom, koriandromfa, pakilintsfű, temondádfű, zergefű) leveleket forró vízbe tesszük, 20 másodpercig állni hagyjuk benne, majd a jeges vízben téve, lehűtjük. Kivesszük és aprító gépbe tesszük. Olajat öntünk hozzá és a leveleket pürésítjük. Ecetet, sót és őrült borsot adunk hozzá, majd újra keverjük (lásd videó). Ezzel el is készült.

A lazac elkészítése

A bőrös lazacszelet bőrös részére sót szórunk, majd olívaolajat öntünk és az olajat a sóval eldörzsöljük a lazac bőrén. Megfordítjuk és a lazacszeletet a bőrös részével lefelé hagyjuk állni, amíg a serpenyő fel nem forrósodik. A száraz, forró serpenyőre helyezzük a lazacot, bőrével lefelé. lenyomkodjuk és 10 másodpercig sütjük. Ezalatt az idő alatt a bőr ropogósra sül. A lazacot megfordítjuk és készre sütjük. Vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki!

  • A rizst, halat, koriander olajat a videón is látható módon tálaljuk. Jó étvágyat!

Csíki Sándor♣