RECEPTVERSENY – Már csak néhány nap van!

RECEPTVERSENY – A 2013. őszén meghirdetett receptverseny beküldési határidejéig, 2014. január 25-ig, már csak néhány nap van, de még éppen elég, hogy receptje beérkezhessen! immár másodszor írt ki országos receptversenyt a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság. A receptverseny a testsúlyukat őrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól, és lassan a végéhez ér.

Sajnos nemcsak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem eszünk örömünkben, eszünk bánatunkban, eszünk, ha mérgesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy bár – tetszik, nem tetszik – a legtöbb élettani funkciónk csökken az öregedéssel, az étvágyunkra ez sajnos nem igaz, az inkább fokozódik. Ráadásul az évek múlásával az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Ha ugyanazt esszük 40 és 60 éves korunkban, hatvan körül ugyanattól az étel mennyiségtől elhízunk a kisebb energia leadás miatt. Szomorú tény, hogy a túlsúly – elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!

Testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek- például a diabétesz – kordában tartásához is. Pályázhat minden nő – és természetesen férfi is -, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer, használ olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk, melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!

A zsűri figyel arra, hogy a recept az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait, növényi eredetű zsiradékot tartalmazzon az állati helyett, minél kevesebb sót tartalmazzon, felesleges kalóriától mentes legyen, könnyen és gyorsan elkészíthető legyen, ne legyen költséges. A receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni, a pályázó a recept után írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amelyeket fontosnak tart, az ön által készített ételről!

  • FONTOS!
  • Várjuk az ételről készített fotót is, mivel ennek hiányában érvénytelen a pályázat!
  • Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének megjelentetéséhez!
  • További részletek: http://www.korkontrolltarsasag.hu/hu/cim:Fo-az-egeszseg
  • Beküldési e-mail cím: receptverseny@korkontrolltarsasag.hu
  • Beküldési határidő:     2014. január 25.

A zsűri

A zsűri elnöke: Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke Társelnök:  B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke

A zsűri tagjai:  Antal Emese dietetikus, Hunyaddobray Csaba mesterszakács, a tavalyi verseny nyertese, Dr. Kiss Róbert a Magyar Kardiológus Társaság elnök, Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója, Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója, Csíki Sándor FOOD&WINE, Dr. Pados Gyulam a MOMOT főtitkára, Dr. Nagy Erzsébet diabetológus főorvos, Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára

A nyertes wellness hétvégét vehet részt partnerével együtt a négycsillagos Eger Park Hotelben, a további díjazottak vércukormérőt kapnak a 77 Elektronikától, illetve könyvjutalomban részesülnek a Springmed Kiadó jóvoltából.

Szeretnénk, ha receptjeikkel bebizonyítanák, hogy egyszerűen is lehet nagyon egészséges, ínycsiklandó kalória-csökkentett fogásokat készíteni, egy kis odafigyeléssel.

A legjobb recepteket megjelentetjük!

 Prof. Dr. Bedros J. Róbert PhD., elnök, MOMOT
B. Király Györgyi, Kor Kontroll Társaság

(X)

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.