vegyes 057A HAXEN KIRÁLY Étterem honlapjának sorait idézve: „1893 óta fogadja vendégeit ez a tradicionális vendéglő, mely 1910-ig Teller Vilmos tulajdonában volt. Ezt követően négy évtizeden keresztül Sipos Benő és családja járt kedvében Terézváros polgárainak, melyet a falakon most is látható tabló a törzsasztalok vendégeiről is bizonyít. A vendéglő ma Budapest egyik legkedveltebb helye, ahol megfordult már a város talán összes ismert művésze, politikusa, sportolója és üzletembere.”

2013. második felében amolyan, a felújított pince megnyitójával is egybekötött Gere Attila borvacsorán vettem részt a Haxen király Étteremben. A háromszintes hely hosszú éveken át sörözőként, a csülkök, és más embert próbáló ételek forrásvidékeként élt, és él mind a mai napig a köztudatban. A pince új stílusa azonban igazán figyelemre méltó elmozdulást jelez ettől a jól bejáratott iránytól.

Radvánszky Attila, a Haxen Király Étterem tulajdonosa az elegáns külsőt kapott pince lejáratánál

Az előtérben Berkes Gyula (Biarritz Étterem), mögötte a Radvánszky házaspár

Gere Attila (Villány), Molnár Attila (Arany Kaviár) és Kovács Lázár (Lázár Chef)

A borvacsora ételei igencsak elütöttek attól a sztereotípiától, ami a Haxenről bennem is élt. Lássunk hát néhány ételt közelebbről is.

Cukkini virág tempurában, zöldség mártogatóssal / Gere – Rosé cuvée 2012

Libamájjal töltött fürj, fokhagymás meggyel, vadszószban, snidlinges burgonyagombóccal / Gere – Merlot 2012

Konfitált mangalica bácskai rizottón, sonka chips-szel / Gere – Tinta 2008

Egészben sült szürkemarha bélszín vargányéás demi glace-ban, lila répával, sütőtökös rétessel / Gere – Cabernet Sauvignon Barrique 2008

Juh- és kecskesajt válogatás, magyar termelőtől / Gere – Cabernet Franc Selection 2008

Málnás csokoládé mousse (Valrhona)

A Haxen Király igazán kitett magáért ezen a Gere borvacsorán, amiről összességében csak jót tudok mondani. Az új dizájn különösen megkapó és láthatólag a konyha is képes a változásra. Érdemes kipróbálni.

A képen: Gere Attila, Molnár Attila, Kovács Lázár, Berkes Gyula, Csíki Sándor, középen, elől, pedig a Radvánszky házaspár

  • Utószó: Az elmúlt évek legjobb pájsliját  (szalontüdő) idén (2013) a Haxen Király Étteremben ettem.

Csíki Sándor♣