1342156124_2009-12-17_bubbly_champagneA PEZSGŐ VILÁG Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztivál 2013. szeptember 4-én és 5-én a Buddha-Bárban várja a vendégeket – szól az újabb híradás és joggal állapíthatjuk meg, hogy szép az élet, s minél elhúzódóbb a válság, annál vidámabban ünnepeljük a borokat és buborékos italokat. Elkezdődött a szüret is, így aztán egy magára valamit is adó borissza ember a következő hetekben, hónapokban program hátán program közül mazsolázgatva választhatja ki a számára legkedvesebbeket. Így teszek én is.

 Pezsgő Világ – III. Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztivál

A szervezők célja, hogy a pezsgőkultúrával ismerkedők ne csak élményekkel, de információkkal is gazdagodjanak, ezért a szakértő kiállítóktól megtudhatják hol, milyen módon és mely szőlőfajtákból készülnek kedvenc buborékos italaik. A pezsgő- és champagne-kurzusokon még több titkot árulnak majd el a neves előadók, arra azonban minden vendégnek magának kell majd választ találnia, melyik stílus áll a legközelebb saját ízléséhez; a hazai minőségi pezsgőkkel, könnyed proseccókkal, karakteres cavákkal vagy elegáns crémantokkal és champagne-okkal töltik tele legszívesebben a poharakat.

Pezsgő Világ 2013

Ikonok és újdonságok

A fesztiválon olyan, a pezsgővilág csúcsát képviselő ikonok is felsorakoznak, mint a legendás Dom Pérignon idén májusban debütált Vintage 2004 tétele vagy Louis Roederer Cristalja, amelyet 1876-tól töltenek a II. Sándor cárnak készített mutatós kristálypalackokba. A színvonalas hazai, olasz és spanyol kínálatot további neves champagne házak színesítik, a Laurent-Perrier, az Alfred Gratien és a világ legnépszerűbb champagne-át, a Brut Imperialt készítő Moët & Chandon.

A Taittinger ház egy újdonságot is bemutat majd a magyar közönségnek: a Nocturne Sec-et a brut kategóriánál magasabb cukortartalma miatt a desszertek mellett épp az ilyen emlékezetes, éjszakába nyúló alkalmakhoz ajánlják készítői. (A kiállítók listája itt.)

Pezsgő Világ 2013

Pezsgőkurzusok; főszerepben a világ első pezsgője és a rosék

A remek ár-érték arányuk miatt is kedvelt crémantok között szintén új szereplő debütál majd, a dél-franciaországi Sieur d’Arques. A limoux-i pincészet tétele a beszédes Première Bulle, vagyis a ’ legelső buborék’ nevet viseli, mivel készítői büszkén vallják, hogy tételük a világ legelső palackban erjesztett pezsgőjének leszármazottja. A limoux-iak elvitatják ugyanis a 17. századi angol Merrett doktortól és Dom Pérignontól a pezsgő feltalálását – írásos emlékeik szerint a szomszédos Saint Hilaire apátság szerzetesei már jó száz évvel korábban, 1531-ben készítettek olyan palackban erjesztett bort, amiben buborékok fejlődtek. Aki szívesen szegődne a legenda nyomába, az megteheti Gabi van Dael, a pincészet képviselőjének előadásán.

Márkus György Champagne szakértő – akit a champagne-i termelők klubja a legnagyobb szakértők sorában a 2005-ös évjárat keresztapjának választott – a rosék világába kalauzolja majd el a közönséget. A szakíró évente több alkalommal látogat a régióba, hogy kutatómunkája során tovább mélyítse tudását. Élményeiről és a rosék világáról kóstolóval egybekötött champagne-kurzusán mesél majd. (A további előadásokról itt olvashat.)

Fúzió a pezsgővacsorán és a táncparketten

A pezsgők világának felfedezéséhez a Buddha-Bar Lounge ad pazar díszletet, a titokzatos félhomályban igazán elmélyülten, az illatokra és ízekre koncentrálva kóstolhatnak a résztvevők. Az étterem a hely szellemiségét képviselő aranyló Buddha szoborral a középpontban és Osama Kutaini séf pezsgőkre hangolt izgalmas pán-ázsiai menüsorával várja a vacsoravendégeket, míg a Buddha-Bar legendás zenei világát késő este a rezidens DJ kelti életre a chill out, autentikus keleti és modern dallamok fúziójával.

Ossama Kutaini és Csíki Sándor a Buddha Bárban (2013)

Pezsgő Világ – III. Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztivál

  • Időpont: 2013. szeptember 4-5.
  • Helyszín: Buddha-Bar, Klotild Palace (1052 Budapest, Váci utca 34.)
  • Belépő: 5000 Ft, amelyből 2500 Ft lefogyasztható
  • A pezsgőkurzusok a champagne kóstolók kivételével ingyenesen látogathatók, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

(A sajtóanyag alapján szerkesztette: Csíki Sándor♣)