AMBRUS LAJOS – a Somlai lényege

VAN ANNAK VAGY huszonöt éve, hogy Somló hívásának szenvedélye elkapott. Semmi különös nem történt, csak eljutottam sógoromék akkori birtokára, ha csak egy délutánra is, valahová az Ilona kápolna környékre. És ott sem történt semmi fontos – mondjuk talán annyi, hogy a sógornak valamit segédkeztem és jó bort ittam (nem emlékszem már rá, csak arra, hogy ízlett), meg arra, hogy a présház csodálatos volt. Úgy a húszas években építhették és egy gimnáziumi tanár

működtette a birtokot, amíg meg nem halt – Gödöllőről. Amúgy én is frissen végzett gimnáziumi tanár voltam, és persze eszembe se jutott birtokot vásárolni a Somlón. De a mű-egész nyűgözött le – a kicsi és a nagy is, a véges és a végtelen is, a csinos „úrilak” és az égig érő bazaltorgonák is. S attól kezdve, ha a vonat elhúzott a Somló előtt Szombathely vagy Veszprém irányába, tudtam hol a helyem és sosem mulasztottam elmélyülni, akár télen, akár nyáron, a lenyűgöző szőlőhegy különleges látványában.

Szabó Pista bácsi

S aztán pár év múlva megismerkedtem Szabó Pista bácsival. Nem volt ő különleges ember, nagy szőlőművész vagy efféle, csak egyszerű vincellér. Annak is kissé mogorva, vagy tán bizalmatlan. Mint a zirci apátság volt vincellére, kint lakott a feleségével a hegyen, a vásárhelyi oldalon, középen, a klasszicizáló egykori apátsági pince melletti vincellérlakásban. Vagy 1934 óta. Valahonnét a Balaton mellől származott ide, tán Badacsonyból, de a Somló mellett haláláig kitartott. ’45 után is (ekkor valami nagy trauma érte családját, és nem szívesen beszélt róla) gazdálkodott, ahogy lehetett, és élte a kemény hegyi életet. Rendszeresen jártam hozzá és mindig otthon találtam – ő volt az a somlai gazda, akinek révén megértettem a somlai lényegét, ha lehet ilyet mondani. Először is sosem készített gyalogtőkéiről fajtabort, mindig ügyesen keverte a kártyát. (A juhfark-őrület beindulásakor kérdeztem is tőle, mondana pár szót a titokzatos fajtáról, de ő csupán legyintett. És csontos arcából kivillantva apró nyúlfogait, mosolygott. Annyit mondott: „gyenge”.) De akárhogy és akárhány fajtából házasított, borai mindig tiszták, frissek és markánsak voltak – hordozták a somlai bor összes attribútumát.

A somlai lényege

Szabó Pista bácsi, anélkül persze, hogy tudta volna, autentikus borokat készített. Ugyan nem kedvelem túlságosan az idegen szavak burjánzását, de most nem ismerek jobbat és pontosabbat: azt készítette, ami a somlai lényege. Ez a bor: nem túl erős, de határozott borillatú, egész szájpadlást betöltően karakteresen eperízű, harmonikus savakkal és hosszú, elegáns lecsengéssel. És az a vicc, hogy még a gyengébb évjáratokban is hozni tudta huszonöt méteres, patyolat-tiszta pincéjéből. Én ezt a bort sokáig egyszerűen „parasztbornak” neveztem, de sokkal pontosabb, ha így fogalmazunk: autentikus. Mert lényege szerint valóban belülről fakad: a bölcs szőlőműves metafizikus tudásából, valamint magából a páratlan bazalthegyből. Organikus azért is, mert érzem a föld ízét, és a bazalt kicsit sós „mineralitását”. És azóta is, Szabó Pista bácsi halála óta is minden bort a Somlóról, a Ságról és persze a Kissomlóról, ehhez az élményhez mérek – megbízható iránytű és tudás az egyre szebb somlaiakat termelő gazdák világában. És ha van méltó emlékezet, akkor legyen ez az örök mementó az egyszerű vincellér emléke előtt.

Ambrus Lajos író, a blog vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász, Irodalom
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS – a Somlai lényege bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szilvásy Dénes szerint:

    A borért élő emberek tiszta, nyílt gondolkodása átsugárzik az íráson Szabó Pista bácsi szűkszavúsága ellenére is. Hiszem, hogy sikerült megragadni “A SOMLAI BOR” lényegét. Sajnálom, hogy nem kóstolhattam.

  2. dr. Sonnevend Imre szerint:

    Kedves Lajos!

    Örvendek, hogy neved napján olvashattam igazi somlói ízű írásodat, – kár hogy csak ilyen röviden – amely méltó módon villantja fel e titokzatos és kincses hegy világát. Hány meg hány ilyen öreg bortudó embert lehetett még hallgatni az elmúlt évtizedekben ott az erdő-és sziklagallér alatti pincékben, nagy kár, hogy számuk egyre fogy. De szerencsénkre Lajosunk átveszi és átszűri az ő hajdani tudásukat és cseppent nekünk is belőle, egy tiszta fényű pohárba. Köszönjük!!

    Isten éltessen neved napján, Lajos!

    S. Imre — Veszprémből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.