100 ÉVIG AKARSZ ÉLNI? Úgy hírlik, hogy ez nem is annyira illúzió, mint azt gyalázatos átlagéletkorral jellemzett hazánkban gondolnánk. Akadnak helyek a világban, ahol ebben joggal hisznek. 2010-ben az USA-ban az ottani Népességnyilvántartó Hivatal (Census Bureau) szerint már mintegy 72.000 százéves élt. A  százévesek száma azonban 2050-ben már akár a 600.000 főt is elérheti, tekintve, hogy az USA-ban a II. világháború után, 1946-1964 között igen sok, 76 millió gyermek született. Hazai hasonlatot keresve, ez a Ratkó korszak amerikai megfelelője, a „Baby-Boom Generáció”, akik közül több, mint fél millióan jó eséllyel lehetnek 100 évesek.

100 évig akarsz élni?

Mi a hosszú élet titka a százévesek szerint? Akad néhány általános tanulság, amelyek közül a legfontosabbak a kiegyensúlyozott táplálkozás, az alvás és az emberi kapcsolatok intenzitása, minősége.

  • Táplálkozás:
  • a százévesek közül tízből nyolc az élete során ügyelt a kiegyensúlyozott táplálkozásra.
  • Alvás:
  • a százévesek közül tízből hét megkérdezett állította, hogy élete során, éjszakánként legalább nyolc órát aludt.
  • Emberi kapcsolatok:
  • a százévesek közül tízből kilencen (89%) naponta kapcsolatban vannak a családjukkal, barátaikkal,
  • kétharmaduk (67%) imádkozik, meditál, vagy folytat valamiféle spirituális tevékenységet és
  • 51% ezt naponta teszi.

Mrs.Merle Barwis (111) született 1900. december 23. (a fotó 2012.04.16-án készült)

Csíki Sándor♣