A FACEBOOK ma még a legnagyobb tőzsdei kibocsájtás, holnap viszont már az egyik legnagyobb tőzsdei bukta lesz. Mi pedig nézünk majd, mint a moziban, hogy miképpen is történhetett mindez. A „bukta” tanít és elgondolkodtat, legalább is néhány napig, hogy aztán a felvilágosodás kora utolsó illúzióit is felszámolja a mindig is döntő fölényben lévő hülyeség újabb hulláma. A facebook a tőzsdére lépéssel túllépi korlátait és a „székházépítési fázisába” lép, amely Parkinson szatírikus műve szerint már a csődhöz vezető út legbiztosabban felismerhető első jele.

Mark Zuckerberg a levelében ilyesféléket ír, útban egy általa gerjesztett újabb „dotcom” típusú túlszaladási válság felé:

„A Facebookot eredetileg nem vállalkozásként hoztuk létre, elsősorban mindig a társadalmi küldetésünkre figyeltünk, a létrehozott szolgáltatásokra és az azokat felhasználókra. Nem azért hozunk létre szolgáltatásokat, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy jobb szolgáltatásokat hozhassunk létre. Manapság egyre többen szívesebben használják olyan társaságok szolgáltatásait, melyek a profit maximalizálásán túl más célokban is hisznek. Küldetésünk alapján azzal teremtjük a legtöbb értéket felhasználóink és részvényeseink számára hosszú távon, hogy kiváló szolgáltatásokat hozunk létre.”

Aki ezt a maszlagot elhiszi, törje magát a virtualitással operáló facebook részvényekért, és sűrűn imádkozzon, mert ennek a divatnak is vége lesz egyszer, hogy egy új Zuckerberg valami még fényesebb játékszert adjon a kezünkbe – egy darabig ingyen. (Lájkoljatok, ki tudja meddig lájkolhattok! 🙂 )

Négy nappal később (2012. május 22.) „Mark Zuckerberg, a Facebook alapítójának vagyona 2,2 milliárd dollárral csökkent, miután a társaság tőzsdei árfolyama 38 dollár alá süllyedt – számol be a Bloomberg. A közösségi oldalt működtető társaság papírjai 11%-ot veszítettek értékükből a hétfői kereskedésben, 34 dollár alatt forogtak a részvények.” (Portfolio)

  • 2012. június 7-én az index alcímben már azt írja, hogy „kipukkadt a lufi„.
  • 2012. augusztus 3-án az index arról ír, hogy „Újabb történelmi mélypontra, 20 dollár alá süllyedt a Facebook-részvények ára a New York-i tőzsdén. Az évtized tőzsdei bevezetéseként beharangozott Facebook-papírok csütörtökön délután a 19,8 dolláros szintet is elérték,…”

 

Csíki Sándor♣