STIFOLDER VERSENY (The Best of Stifi) volt Villányban. Az első.  ”Kié lesz 2012-ben a Villányi Borvidék legjobb stifoldere? Kiderül 2012. április 29-én, a BorZsongáson a Gere Gasztro Borudvarban megrendezett nyilvános Villányi Stifolder versenyen. Ismerkedjen meg a fergeteges villányi szalámik büszke készítőivel, kóstoljon, és szavazzon a legjobbra.” – szólt a Pauli Zoltán által megálmodott és megrendezett verseny bevezetőjében. A zsűrinek tagja voltam én is, így csak megerősíteni tudom az eredmény megalapozottságát.

A szigorú szakmai zsűri által „A legjobb Villányi Stifolder 2012-ben” díj mellett kiosztásra kerül egy közönség díj is, a „Villány kedvenc Stifoldere” melyet a kóstolásra kínált Stifolderek közül választott meg az érdeklődő közönség.”

A zsűri: Bíró Lajos, Nagypál József, Jókuti András, Pauli Zoltán, Csíki Sándor, Ruprecht László, Günzer Zoltán

Az első „The Best of Stifi” verseny eredménye (2012)

A kóstolás anonim módon zajlott, a zsűri folyamatosan kapta a sorszámmal ellátott termékeket bírálatra. A kóstolás 20-pontos rendszerben, egy kategóriában, de a klasszikus receptúrától való jelentősebb eltérést előre jelezve történt. A zsűrizés nyilvános volt, így a népes közönség is figyelemmel kísérhette a teljes folyamatot.

A versenyre 20 minta érkezett, melyek közül a szakmai zsűri szerint a helyezések (1-5.) a következők voltak:

elsohet

A közönség szavazás alapján a közönség első díját a siklósi Joó Pince nyerte. (A versenyben a zsűri 102-ponttal jutalmazta.)

„A zsűri értékelése alapján igazán magas minőségű, változatos, izgalmas íz világú termékek vettek részt a versenyben. Ezzel a versennyel is azt a szándékunkat igyekeztünk kifejezésre juttatni, hogy ez a remek házi termék eredetvédett, délbaranyai különlegességként kerüljön vissza a köztudatba.”

Bíró Lajos (Bock Bisztró, Budapest) "belövő" Stifolderének részlete

  • Sok sikert kívánok a következő esztendők versenyeihez is. A „The Best of Stifi” nagyszerű kezdeményezés! Gratulálok hozzá Pauli Zoltánnak (Gere Pincészet, Villány)

Csíki Sándor♣