A GOMBÁKRÚL – Kemenesalja szépírója

ÉN UGYAN NEM volnék valami szenvedélyes gombász, de azért lakhelyem főbb gombáit ismerem, mert jártam én is az erdőket gomba után és falubelijeim rendszeresen gombásznak – a tavalyi például jó évad volt, a galambgombát olykor kaszálni lehetett. De viszonylag szerény a kemenesaljai gombászat hetyei felhozatala – ellentétben a szomszédos Hegyhátéval vagy még inkább az Őrségével: nálunk lényegében csak a tyúkgombát, a galambica némely változatát és a vargányákat szedik; a lila és szürke pereszkét, a nyúlgombát (rókagombát), és pöfeteggombát már szerényebben.

De némi meglepetésemre az őzláb gombára a környékbeliek rá sem rántanak. (Pedig épp rántva elkészítve az őzláb „a szegény ember rántott húsa”.) Viszont jól tudom, pár éves rendszertelen gombászkodás után is, hogy könnyen járhatok úgy a gombászat szent és szigorú tudományában, mint a legelső európai gombáskönyv szerzője.

Charlesde l'Ecluse, Flemish botanikus (1526)

Arról szól a régi história, hogy a németalföldi  Clusius (Charles de l’Écluse) híres gombáskönyvében a magyarországi gombák természethistóriáját írta le – a “Rariorum planatarum historiahoz” csatolva jelent meg 1601-ben “Fungorum in Pannoniis observatorum brevis Historia” címmel, amely 117 gomba felsorolását tartalmazza és 32 faj fametszetű ábrájával díszítve jelent meg. Érdekes történet a történetben, hogy a megfigyeléseket és azonosítást könnyítendő, Clusius színes akvarelleket is készíttetett a németújvári várban, merthogy a nyugat-magyarországi nagyúr, Batthyány Boldizsár segítségével készült a munkája – de a Clusius–Codex néven ismert akvarell-gyűjtemény 88 színes kőnyomatú műlappal csak 1900-ban jelent meg.

Nos, a tudós Clusius eképp emlékezik a gombafelismerés nehéz mesterségére:

„Emlékszem, hogy 1584-ben, szüret táján Batthyány Boldizsár vendége voltam (mert ő évente kétszer-háromszor szokott utánam kocsit küldeni Bécsbe), Németújvárt erős fellegvárában – mikor épp asztalnál ülénk s ebédelénk – , egy tál levében úszó úrgombát (Amanita caesarea) hoznak elibénk, s én, ki gombával nem élek, nem tudván, hogy a sáfrányszerű folyadék a gombának a leve volna, franciául kérdést intéztem hozzá (ez a hős férfi a magyaron kívül tökéletesen beszél latinul, olaszul, franciául, spanyolul, németül és horvátul), vajjon ez a lé sáfránytól olyan színes-e? Ő kedvesen nevetett, és a magyar nemes urak felé fordulva, kik nyolcan vagy tízen asztalnál szoktak ülni, magyarul mondta, hogy Clusius uram azt hiszi, hogy a lé sáfránytól ilyen sárga. Azok elkezdtek nevetni és csodálkozni, hogy én, aki évek óta szorgalmasan járok növények, gombák után, nem ismertem az úrgomba ezen tulajdonságát.”

Császárgomba (Amanita caesarea)

Akik tehát nem szeretnének hasonló tudatlanságok csapdájába esni (például az úr- vagy császárgomba levét összekeverni a jóféle sáfrányéval), azoknak most már két nagyszerűen tudományos könyvet is ajánlhatok. Zsigmond Győző és Kicsi András Sándor művét – mindkettő kitűnő etnomikológiai munka. Az etnomikológia lényegében a gombavilág és az emberi összefüggések történetét takarja; „másfél évtizede foglalkozom – mondhatni szenvedélyesen a gombavilág és az emberi összefüggések történetével”, írja könyvében a magyar etnomikológia első számú reprezentánsa, Zsigmond Győző. Az etnomikológia fiatal tudomány: atyja az amerikai Robert Wasson (1898-1986), aki a terminust is megalkotta. Ő orosz feleségének hatására kezdte a mikológiai adatokat történelmi, nyelvészeti, összehasonlító vallástörténeti és régészeti szempontból vizsgálni. Wasson és köre megalkotta a magyar szerzők által is használt mikófób és mikofil terminusokat – a világ népeinek mikológiához való viszonyát nagy általánosságban ez a kétféle attitűd jellemzi: az angolszász kultúra mikofób (gombakerülő), a szláv-orosz mikofil (gombakedvelő) kultúrának tekinthető. Wasson és körének számos szóalkotása ismert: így az 1960-as évektől az entheogén kifejezést használják a gombák szakrális szerepével kapcsolatban. Kicsi Sándor András írt részletesebben róla: „Istenit rejtő” – hogy egy amelioratív terminust használjanak arra az anyagra, amely az illető személlyel elhiteti, hogy isteni szellemmel van megáldva. Legismertebb példa gyanánt a légyölő galóca vallási rítusokban betöltött szerepét vizsgálták.

Zsigmond Győző összefoglaló jeles könyve Gomba és hagyomány címmel jelent meg 2009-ben. A szerző néprajzkutató, nyelvész és etnomikológus, a Moeszia. Erdélyi Gombász című mikológiai kiadvány szerkesztője és a Bukaresti Tudományegyetem hungarológiai intézetének vezetője. A kötet 13 lenyűgöző tanulmányt tartalmaz – megismerhetjük a magyar népi gombászat múltját és jelenét, a gombát, mint ételt, a magyar népi gombaismeretet, a „gombakirályokat”, a gombák gyógyító hatását, a gomba és boszorkányság kapcsolatát, betekinthetünk a taplók, a galócák, a keserűgomba, a kucsmagombák és vargányák népi ismeretanyagába. És elemzi a ’gomba’ szavunkat és a gombanevet tartalmazó földrajzi neveket. Zsigmond Győző alapmunkája a maga természetességével törekszik a nemzetközi tudományos összefüggések tisztázására, a kitekintésekre, de anyagának zöme mégis Kárpát-medencei, elsősorban erdélyi, székelyföldi, ahonnét ő maga származik, s melyet a legjobban ismer. A szerző szerint a sokféle gombákban gazdag falvak átlaga a magyarságánál 25-40 körüli gombafajta; negyedszázados kutatási és tudósi parxisa alapján Erdélynek öt legismertebb (centrális) gombáját meg is nevezi. Ezek: az ízletes vargánya, a sárga rókagomba, a keserűgomba, a mezei szekfűgomba és a réti csiperke. A régi erdélyi tudós iskola legjobb teljesítményeire emlékeztető Zsigmond-kötetről azt írta egyik méltatója, hogy a Gomba és hagyomány mérföldkő a magyar etnomikológia történetében. S magát a szerzőt a gombanevek és gombaismeret Kodály Zoltánjának nevezi.

Kicsi Sándor András Népi gombaismeret című kötete szintén sorra veszi a magyarság történetében legfontosabb gombákat, ismerteti a gombafogyasztás hazai szokásait és az erre gyakorolt szláv és román hatásokat – s bár magyarországi tudós férfiú, ám mint Zsigmond Dezső szellemi köréhez tartozó kutató, Erdély legfontosabb gombáit ő is kiemelt terjedelemben és összefüggésrendszerben tárgyalja. A nyelvészet, néprajz, etnobiológia, irodalom és gasztronómia területét is művelő szerző 14 hosszabb-rövidebb tanulmányt vett fel gyűjteményébe – népi gombaismeret-felfogásához kitűnően illeszkedik elmélyült nyelvészeti, szellemtörténeti kultúrája. Legfeltűnőbb sajátossága munkáinak, hogy minden írását széles körű nyelvészeti összehasonlító elemzés jellemzi. A kötet legemlékezetesebb (és legterjedelmesebb) tanulmánya a Néhány népi gombanevünkről és a hozzá kapcsolódó Gyergyói gombanevek című darab –  mindegyik lenyűgöző nyelvészeti, biológiai, néprajzi apparátussal. Egy helyütt Erdélynek már nem öt, hanem tizenhét gombájáról ír: ízletes rizike, kenyér tejelőgomba, ízletes kucsmagomba, sárga korallgomba, késői laskagomba, óriás pöfeteg, nagy őzlábgomba, erdei szömörcsög, kékhátú galambgomba, gyűrűs tuskógomba, májgomba, pisztricgomba szerepel a másik öt mellett, éspedig etimológia, morfológia, elterjedtség, hiedelmvilág és gasztronómia szerint elemezve.

Zsigmond Győző és nyomában Kicsi Sándor András olyan kultúráról beszélnek, amelyet e század embere már elfelejteni látszik – mindkét könyv csábító, rávezető kalauz, elmélyült tudomány és élvezetes, szórakoztató olvasmány.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

A GOMBÁKRÚL – Kemenesalja szépírója bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szilvásy Dénes szerint:

    Van szerencsém Zsigmond Győzőt ismerhetni. Jóbarátként tisztelhetem, de nem tisztem a méltatása. Kis pontosítás: a cikk írója 5 gombafajt említ, de egy teljes fejezetet kaptak a kucsmagombák (faszka gomba, faszkó gomba, szentgyörgy gomba, suskagomba stb..) is a Gomba és hagyomány c. könyvben.
    Ha gombákról beszélünk meg kell említeni a magyar konyha egyik alapvető elemét, a gyüjtögetést is. A természethez közeli emberek gyűjtötték (gyűjtik) az erdők, a mezők és a vizek kincseit. Ezeket felhasználták mindennapi étkezésükben, a maradékot különféle tartósítási eljárással konzerváltak – ma főleg a szárítás és a fagyasztás dívik.
    Ezeket a javakat az ott élők ajándéknak tekintik. Erdélyben ez verbálisan megmutatkozik ma is. Pl az erdélyi gombászok nem kesik, gyűjtik, vagy szedik a gombát, hanem azt mondják: “kaptam egy kosár hiribet (vargánya)” – hogy ilyenkor az erdőre, a temészetre, vagy magára a jóistenre gondolnak, tán maguk em tudják.

  2. Mihály Judit szerint:

    Kedves Ambrus Lajos !
    Tetszett az ismertetető, érdekes amit Clusiusról ír!Természetesen nem csak ez az érdekes, jól esett olvasni Zsigmond Győzőről és az ő könyvéről, lévén jó ismerője mindkettőnek, a szerzőnek is és könvyének is!
    Kedves Szilvásy Dénes!
    Nagyon szépen, szívemhez szólóan fogalmaztad meg, mi valóban kapjuk a gombát az erdőben!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.