Tiffán Zsolt és felesége (Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Villány)

A KÁRPÁT-MEDENCEI borászok 6. találkozójára került sor június 4-5-én a budatétényi Rózsakertben. Budafok  az 1900-as években borkereskedelmi központ volt. Pincéiben tárolták, és innen szállították külföldre a Monarchia borvidékeinek borait. Mára sok minden megváltozott, mégis a hely múltja kötelez arra, hogy újra itt találkozzanak a Kárpát-medence legkiválóbb borászai – olvasható az esemény honlapján. A találkozók kiváló alkalmak arra, hogy az anyaországi és a határon túli borászok tapasztalatot, cseréljenek, szakmai megbeszéléseket folytassanak, valamint – nem utolsó sorban – megkóstolják egymás borait és

találkozzanak a borkedvelő közönséggel is. A magyar borászat hírnevének újjáélesztésében meghatározó szerepet vállalók mellett lehetőséget kapnak ismertségük növelésére a minőséget produkáló, a nagyközönség számára még talán kevéssé ismert kézműves borászatok is. A találkozó jelmondata:

„Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység.”

A Rózsakert részlete kora délután

Gál Helga uniós elnökségi sommelier és Bakonyi Viktor a Kárpát-medencei Borászok Találkozójának szervezője (2011.június 5.)

Balla Géza (Arad-hegyalja, Ménes)

Balla Ibolya, Őszí-Tóth Gábriel és Garamvári Vencel (Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle)

A diófa alatt (Kárpát-medencei Borászok Találkozója, 2011)

Rozsman István (Rozsman Bor, Lendva)

Gál Tibor Pincészet (Eger)

Dr.Laposa József és felesége (Laposa Pincészet, Badacsony - Somló) és kalapban Légli Ottó édesapja (Balatonboglár)

Balla Géza borász (Arad-hegyalja, Ménes), Tőkés László püspök (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) és Németh Zsolt államtitkár (Külügyminisztérium)

Ferenczi György és a Rackajam (Kárpát-medencei Borászok Találkozója, 2011)

A Csík Zenekar koncertje

  • Csíki Sándor♣
  • (A rendezvény a magyar EU-elnökség hivatalos programja volt)