HÚSVÉTI MENÜ – haroseth, koriander leves és datolya

A BÁRÁNY és a hal mellett más ételek is szerepelhetnek egy Jézus korát, a bibliai időket, illatokat, s ízeket is idéző mai húsvéti menüben. A vörös bor és a kovásztalan kenyér mellé előételnek választhatjuk a töltött szőlőleveleket, a töltött zöldségeket (hagymát, padlizsánt, articsókát), vagy akár a haroseth-tel töltött sült almát is. Ezúttal haroseth, koriander leves, s töltött datolya szerepelnek a felsorolásban. A főtt sonka, torma, főtt tojás fogyasztásának hagyományát tovább színezheti egy ilyen időutazás, amely ráadásul még kultúrák közötti utazás is a Földközi-tenger délkeleti medencéjébe, a Könyv népeinek földjére.

Haroseth

Sárra emlékeztető színével, állagával a haroseth az Egyiptomban sártéglákat készítő zsidó rabszolgák kemény munkájára, s az ószövetségi Bibliára is emlékeztet:

  • Elkészítéséhez tisztítsunk meg, s vágjunk fel 2 almát, 1 csésze diót és 4 szárított fügét. Mixerben aprítsuk őket finomra. Keverjünk hozzá fél csésze mézet és egynegyed csésze bort. Vegyünk 6 almát, középen vájjunk üreget, magozzuk ki és töltsük meg a keverékkel. Közepesen meleg sütőben egy órán át süssük, amíg az alma át nem sül.

Koriander leves

Az előétel után lencseleves, bableves, vagy akár friss koriander leves is következhet húsgombócokkal. A leves tápláló és alkalmas az étkezés elnyújtására is. A friss koriander leves különösen ízletes:

  • Elkészítéséhez egy csokor finomra vágott korianderre, ízlés szerint néhány gerezdnyi fokhagymára, kevés olíva olajra, sűrítésként egy vastag szelet burgonyára (helyettesítéseként almára), sóra, borsra, csipetnyi citrom sóra, negyed kilogramm darált húsra (marha, birka), maroknyi finomra aprított mandulára és egy tojásra van szükségünk. A finomra vágott koriandert, s fokhagymát kevés olajon dinszteljük 2-3 percig. Hozzáadunk 5 csésze vizet, a burgonyaszeletet. Sózzuk, borsozzuk, csipetnyi citromsót adunk hozzá és feltesszük főni. Amíg fő, a darált húst összekeverjük a mandulával, hozzáadjuk a tojást, megsózzuk, s kisméretű húsgolyókat formálunk, amit a leveshez adva fél óra alatt kifőzünk. Apróra vágott koriander zölddel megszórva forrón tálaljuk, s kovásztalan kenyérrel fogyasztjuk.

Főétel

A leves után főételként bárány is érkezhet, gyümölcsökkel körítve, vagy töltve, esetleg roston sütve, almaszósszal, vagy serpenyőben, rozmaringgal sütve, kuszkusszal, vagy bármi kedves körettel.

A főételhez vörös lencsés rizst, sárgarépát, olívabogyót adjunk. A saláták sorában a Közel-Keleten népszerű tabbouleh, a sült padlizsán, vagy a kapros uborkasaláta lehetnek a legjobb választások.

Töltött datolya

Desszertnek mézes datolyát, esetleg marcipánnal töltött datolyát is adhatunk, de lehet nyuszis torta is, ha az a szimpatikusabb.

  • A töltött datolyához magozzuk ki a datolyát és a mag helyére helyezzünk hasonló méretű marcipándarabot, majd gondosan simítsuk rá a datolyát, hogy a marcipán ne legyen látható.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Arab konyha, Recept, ünnep, zsidó konyha
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

HÚSVÉTI MENÜ – haroseth, koriander leves és datolya bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Eszter szerint:

    Hú, de jó ötlet ez a datolya. Nagyon egyszerű.

  2. Sance szerint:

    hétvégi menü 🙂

  3. Csíki Sándor szerint:

    Sance: Nagyjából. A datolyát elkészítem (egyszerű) és a levesnek is megvásároltam az alapanyagait (egyszerű), haroseth ügyben még ingadozom, bár vettem fügét, almát. Néhány szelet bárány is akad még, úgyhogy ki tudja mi történik? 🙂 A grillezés biztosnak látszik, s a hűs borok is készen állnak.Talán kenyeret is sütök, ha kedvem támad. Ez utóbbit mindenkinek ajánlom. Utolérhetetlen élmény a friss kenyér, s bizony a húsnak is képes vetélytársává válni.

  4. attilio szerint:

    Boldog husvétot kivánok,mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.