HALÁLOS FALÁNKSÁG – a nagy zabálás százada

TÖMEGÉVEL bombáznak bennünket tanácsaikkal a legkülönbözőbb diéták kitalálói (kiagyalói), miközben a Willendorfi Vénuszhoz hasonló elhízottság magyarázata voltaképpen igen egyszerű: a szervezet energia-felvétele meghaladja az energia-fogyasztását. A különbségként jelentkező többlet pedig leginkább nagy energiájú zsírok formájában raktározódva várja azt az időt, amikor – tisztje szerint – felhasználásra kerülhet. Nem is olyan nagyon régen, a napszítta szavannán, vagy akár a hómezőkön való vándorláskor

leginkább a gyermekeiket évekig szoptató nők igényeltek extra mennyiségű energiát, amit zsírok formájában a comb, a csípő, a has és a kidomborodó ülep táján raktároztak. A Willendorfi Vénusz éppen egy ilyen nehéz időkre felkészült alkatú, a megtermékenyítésre, s a gyermek kihordására, majd szoptatására alkalmas (vagy már eleve várandós) nőt ábrázol.

Az emberiség sok ezer éves történetében tehát éppen a zsírszövetek mennyisége lehetett a sikeresség külsődleges jele, egyik fokmérője. Ez a siker azonban nem csekély gondokat is okoz, mivel a zsírszövetek nem csupán fizikai paramétereikkel, terjedelmességükkel rontják életminőséget, hanem aktív szerepre is törekszenek. Nem maradnak meg a felhasználásra békésen váró, passzív energiaraktár szerepében, s egyre önállóbb élettani szerepet töltenek be, amivel tovább bonyolítják az elhízott szervezet amúgy sem rózsás állapotát. (lásd még: Dr.Bedros – A kövérség…)

Az eddigiek során mindvégig azzal a feltételezéssel éltünk, hogy étvágyunk, a hét főbűn közé sorolódott falánkságunk és energiaforgalmunk a források esetenkénti, vagy tartós szűkösségéhez adaptálódott, s táplálékbőség esetén a raktározást támogatja.

  • A falánkság a hét főbűn egyike. I. Nagy Szent Gergely pápa (~540-604) a falánkságot osztályokba sorolta, s megkülönböztette a túl sok étel fogyasztását (nimis), a mohóságot (ardenter), az étkezés megszokott idejének figyelmen kívül hagyását (paepropere), a drágának tartott (laute) és a túlzott gondossággal (studiose), vagyis elkészítési aprólékossággal és egészségügyi (hipochonder)  fenntartásokkal elkészített ételek fogyasztását. Mindegyik bűnösnek számított, ami gyónásra és büntetés kiszabására várt. Mindezek a fenyegető korlátozások egy olyan vallás keretein belül történtek, melyben a sokkal szigorúbb előírásokat megfogalmazó iszlámmal és judaizmussal összevetve a böjti időszakokon túl különösebben már nem is korlátozták az ételek fogyasztását. A falánkság főbűne leginkább az ételekkel kapcsolódott össze és a bor fogyasztását lényegében kevéssé érintette, ezért a szerzetesek megmaradhattak borfogyasztónak, ami már csak azért is szerencsés, mert így a keresztény egyház mindenütt, ahol a körülmények alkalmasak voltak,  terjesztőjévé válhatott a borkultúrának. A hazai szőlőtermesztés államalapítás utáni története is ezt mutatja.

Korábban az elfogyasztott energiamennyiség még inkább egyensúlyban lehetett a mainál jelentősebb fizikai aktivitással, azonban ez az érzékeny egyensúly felborult, s csökkenő fizikai aktivitás mellett. egyre többen, egyre bőségesebben táplálkoznak. A folyamat gyorsulni látszik, s világjárványként viselkedik. A helyzet baljós és a 21. század – hacsak csoda nem történik – a „Nagy Zabálás Százada” néven vonulhat be a módosabb társadalmak történetébe. A statisztikákat látva biztosan állítható, hogy a közeli években az emberiség nem csekély része halálra zabálja magát.

Egy mutáns

Az élelmiszerbőség önmagában pozitív jelenség. A múltban is sokfelé vált a népességnövekedés látványos motorjává azzal, hogy a család egyre több gyermeket volt képes táplálni. Ez történt például a 18. század második felétől Írországban, ahol éppen a újvilágból érkezett burgonya nyújtott alapot a családméret látványos növekedéséhez. A 19. század közepén, a burgonyavész kórokozó gombája, a Phytophthora infestans miatt kialakuló súlyos éhínség idején rövid időn belül összeomlik a korábbi növekedést megalapozó törékeny táplálkozási lánc. A következmények tragikusak: közel egymillió ember hal éhen, s az éhhalál elkerülésére jelentős ír tömegek hagyják el szülőföldjüket, s vándorolnak Amerikába.

A bevándorló írek új otthona, az örökké úton lévő Amerika lesz az a hely, ahol a 17. század végi belga találmányból, a hasábburgonyából is világétel születik. Bár a hasábburgonya népszerűsége töretlen, mára már nagymértékben elveszítette eredeti, pozitív szerepkörét, s olyan ételek részévé vált, mint a Pizza patata. Ez a burgonyás pizza nem más, mint az 1889-ben bemutatott nápolyi lelemény, a Margarita pizza hasábburgonyával koronázott, ketchuppal gazdagon megöntözött változata. Egy mutáns a gazdag gasztronómiai hagyományú Itália földjén, ahol azért akadnak minden szempontból szimpatikusabb ételek is.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: nemzetközi konyha, olasz konyha, zsidó konyha
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

HALÁLOS FALÁNKSÁG – a nagy zabálás százada bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Balogh László szerint:

    Kedves Sándor!
    Nagyon érdekes területet érintettél, remekül tolmácsoltad! Remélem folytatod. A 21. század “nagy zabálásai” külön posztot érdemelnének. És még nem beszéltünk a gyorséttermi “gasztronómiáról”. Gratulálok!
    Laci

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.