A KOSSUTH SÜTEMÉNY a 19. század közepén, Maryland államban (USA), Baltimore-ban született és a várost 1851-ben meglátogató Kossuth Lajos tiszteletére alkotta egy helybéli cukrász. Kossuth a szabadságharc leverése után, 1851-1852-ben járt az Egyesült államokban, ahol nagy lelkesedéssel és tisztelettel fogadták. (A dagerrotípia is ekkor készült róla.) Maryland állam hivatalos tortája ugyan nem ez lett, hanem a tízrétegű Smith Island torta, ám már csak érdekességképpen is érdemes tudni erről a nálunk ismeretlen magyar vonatkozású amerikai süteményről.

Kossuth Lajost az amerikai források nagy hazafinak és szabadságharcosnak írják le és megemlítik azt is, hogy Lafayette tábornok után ő volt a második külföldi, akit azzal tiszteltek meg, hogy beszédet mondhatott az Egyesült Államok kongresszusának összevont ülésén. Kossuth Lajos amerikai útjáról László Károly számolt be, s Pordán Ildikó tárta fel (1996). A képen Baltimore kikötője két évvel Kossuth látogatása előtt, 1849-ben.

Dec. 27

„Délelőtt 9 1/2 órakor a vaspályán Baltimore felé indultunk. A nagy Susquehanna folyón gőzös­kompon, arasznyi vastag jégtorlatokkal küzdve, átkelve, utunkat ismét vaspályán folytattuk s d.u. 3 1/2 órakor Baltimore-ban voltunk. (Baltimore Philadelphiától 97. an.m.f., Baltimore lakosa száma 180 ezeret halad) Megérkeztünket két ágyúlövés jelenté. Kossuth, s mi a küldöttséggel s városi főszemélyekkel hintókba ültünk. Kossuth hintaja előtt és után menve a polgári katonaság s azután a mi hintóink, a menet megindult zeneszóval a lobogókkal s ábrázolatokkal díszített hosszú utczákon, a két oldalt végig felállott különféle ornatusú jótékony polgári egyesületek tisztelgő sorai közt. Az utczák és ablakok tömvék voltak ujjongó kendőt s zászlócskákat lobogtató néppel. A hideg daczára is fényes volt Kossuth fogadtatása. Beszállásoltattunk a „Eutaw House”-ba. Estve 7 1/2 órakor egy középületbe nagy népgyűlésbe mentünk. Az épület még nincs egészen készen. A tereme roppant nagy, iszonyú hosszú, körül karzattal. Nők és férfiak ezeren felül lehettek. A hallgatók mind állottak s a beszéd hallhatása végett a szónoki emelvényhez a terem vége felé tolakodtak, ami miatt szünteleni tolongás, csoszogás, zsibongás, zajgás volt, rendet tartani nem lehetett. Kossuth rövid, rögtönzött beszédjében üdvözölte a baltimore-i polgárságot. Lerajzolá Magyarországon a nép- és vallásszabadság jelen állását, s példaképp megemlíté nekik a Philadelphiában elfogadott Harrisburgi határozatokat, mit ők is kitörő lármával elfogadtak. Három-négy szónok Kossuth után végezvén beszédét, 10 órakor hazamentünk.” (László Károly)

Baltimore és az osztriga

Baltimore egyébként az osztriga halászatáról is híres volt. A korabeli képen osztrigahalászok láthatók. A partokon mindenütt, ahol előfordult, ebben az időben nagy mennyiségben halászták az osztrigát, s ha már egy ilyen 21. századi luxusélelmiszer került szóba, akkor megemlítendő az is, hogy a kaviárt is nagy mennyiségben gyűjtötték, s sokfelé ingyen adták a sör mellé, csak hogy az ital jobban csússzon, s a kocsmáros haszna ezzel növekedjék.

Baltimore és a Kossuth sütemény (Kossuth Cake)

A recept egy olyan amerikai bloggernek köszönhető, akinek a nagypapája történetesen magyar volt. Ő elevenítette fel a Kossuth Cake-et a „Recipes, American cooking: Southern Style” című szakácskönyv receptje szerint.

  • A Kossuth sütemény lényegében a jól ismert piskóta, görögdinnye formában sütve, félbevágva, kikaparva, cukrozott tejszínhabbal töltve, hűtve, porcukorral meghintve, felvágva, csokoládéöntettel (karamell öntettel, sárgabarack lekvárral) tálalva.

A sütemény elkészítésének legizgalmasabb része, hogy vajon hol találunk dinnye alakú sütőformát? Valószínűleg sehol a közelben, de azért a maximumnál kevesebbel most se elégedjünk meg, tehát marad a sütőforma, mert a forma ebben az esetben (is) fontos és lényeges, ráadásul a derék baltimore-i cukrász, akiről mellesleg semmit sem tudunk, így képzelte el, vagyis ettől kezdve minden más verzió csakis „újra-értelmezés” lehet.

A piskóta hozzávalói 6-8 személyre:

  • 6 ek. sózatlan, lágy vaj
  • 3 csésze (750 ml) liszt
  • 1 ek. sütőpor
  • 1/8 tk. só
  • 1 csésze (250 ml) zsíros tej
  • 1 ek. vaníliakivonat
  • 2 csésze (500 ml) kristáyncukor
  • 3 tojás

Elkészítése: A sütőt melegítsük elő 175°C hőmérsékletre. A sütőformát kenjük ki vajjal és lisztezzük be. Keverjük össze a lisztet, sütőport, sót. Szitáljuk le. Keverjük össze a vajat és a vaníliakivonatot. Verjük fel a vajat a cukorral, amíg szép világos és levegős nem lesz. Egyesével adjuk hozzá a tojást, s jól dolgozzuk el. Keverjünk hozzá egy csészényi lisztet. Ha elkevertük ismételjük meg újabb csészényi liszttel még kétszer úgy, hogy a liszt hozzáadása és elkeverése után elosztva tejet is adunk a keverékhez. Folytassuk a keverést, amíg a tésztánk szép sima nem lesz. Öntsük a tésztát a kivajazott, lisztezett sütőformába és másfél órán át süssük.

A piskóta „dinnyét” vágjuk félbe, s mindkét félnek kaparjuk ki a belsejét. A kikapart mélyedéseket 1 csésze (250ml) tejszínből és ¼ csésze cukorból felvert kemény tejszínhabbal töltjük meg. A megtöltött fél piskótadinnyéket összeillesztjük, folpackkal körbetekerjük és legalább egy óra hosszat a hőtőszekrényben (4-5°C) tároljuk. Kivesszük, porcukorral meghintjük és csokoládéöntetet, lekvárokat, dzsemeket, habokat is adhatunk mellé. Kávéhoz is kiváló.

Csíki Sándor♣

MARYLAND állam (US) hivatalos desszertje
MASSACHUSSETS állam (US) hivatalos desszertje
CHEESECAKE recept – Cheesecake factory (CCF)
PAVLOVA torta
KASUTERA torta
COCA COLA torta
7-UP torta
MAJONÉZES csokoládé torta
CHIFFON torta
VÁLSÁG torta