SOKSZÍNŰSÉGÉVEL és integráló erejével a Nemzeti Gulyás Nap ezrek rokonszenvét vívta ki, s ezrek ízlésével találkozott. A bal oldali fotón a 21 Magyar Vendéglő (Budai Vár) bejárata melletti üvegen a Michelin Guide 2010 piros színű emblémája, s felette a Nemzeti Gulyás Nap  logója. Szimbolikus találkozás ez, amely a nap szellemét, s erejét is jelzi. Ezért lett ez a kép az írás „címlap” képe. Az üvegen a szemben lévő Café Pierrot tükröződik. A Pierrot, s francia séfje is csatlakozott a Nemzeti Gulyás Naphoz.

A Bonfini Kert Étterem (Budai Vár) is készített plakátot, s a honlapján is megjelenítette a nemzeti Gulyás Napot. Riskov Vlad séf gondosan készült az eseményre.

A Budai Várban a Vár a Speiz is kitett magáért, ahogy a Café Vian (Budapest, Liszt Ferenc tér) is, ahol az étel mellé bort adtak a vendégeknek.

Hortobágy

Gencsi Zoltán így számolt be a Hortobágyon történtekről:

Szemerkélő esőben is több ezren voltak kíváncsiak a XIX. Hajdú-Bihar Megyei Vadásznapra, augusztus 28-án szombaton, Hortobágyon. Ez a nap egybeesett a Nemzeti Gulyás Nappal. Itt Hortobágyon a Nemzeti Gulyás Nap tiszteletére Nagy Imre gulyás felhajtotta a Tornyi dombi magyar szürke gulyát a Kilenclyukú híd lábához. Szarvas Zoltán gulyás pedig magyar szürke húsából főzött gulyáslevest bográcsban. A jó ízű, forró gulyást a kissé fázós nép hamar elpusztította. Paprikás ételek sokfelé főttek, rotyogtak a vadászok sátraiban ezzel tisztelegve vadnak, jószágnak és messze földön híres hagyományainknak.

Gyöngyös

Baranczó Bertalan így számolt be a napról:

A Jeles Napon utaztunk haza barátainkkal mánfai (és közeli-távoli környéke) barangolásunkról. Útközben estebédeztünk Jászberényben a Jóbarát fogadó és kisvendéglőben, naná, hogy birkapörköltet!… Kis kompániánk a NGN-i főzést az elutazásunkat megelőzően „letudta” kemencében készült zúzás libaláb pörkölt formájában!… (A felfűtött kemencében először a télire való padlizsánkrém alapanyagát sütöttük meg – négy „vetet” volt, összesen tíz kiló -, és a „maradék hő” segedelmével készült el a cserépedényben előkészített, összerakott pörkölt. Konfektumnak való is került az asztalra…)

 

Bábolna

Dr. Bérci István üzenete:

Mellékelten küldök néhány fotót a I. Nemzeti Gulyásnap alkalmából készített lábszárpörköltemről. ( Vörösboros marhalábszár pörkölt, burgonyafánkkal, a bor: Chateau Teleki Villány, Cabernet  Sauvignon 2006.)

Debrecen

Debrecen (Kiss Gyula, hejszakácsok) kitett magáért a fotók, sajtómegjelenések küldésében is. Szerencsére sokan vagytok még így, bár akadnak helyszínek, ahonnan lassabban érkeznek a képek.

Páty

Bereczki Gábor írta Pátyról:

A pátyiak is igyekeztek: a páratlan szépségű Pincehegyen a borosgazdák bográcsoztak a nyitott pincék előtt, gulyás, harcsapaprikás, szarvaspörkölt is készült. A falu pékmestere hatalmas, hagyományos kenyereket sütött erre az alkalomra. A falu vendéglője (Landora Pizzéria és Étterem) a teraszon, bográcsban főzte a bajai halászlét és a szürkemarha gulyást, olyan sikerrel, hogy vasárnap meg kellett ismételni. A Nyugdíjas Klub kirándulás közben, Örvényesen főzött gulyáslevest, az Idősek Otthonában pörkölt volt ebédre, nokedlivel. Több baráti társaság  bográcsozott otthon is. Küldöm a fotókat, és a Duna TV is forgatott nálunk. Mégegyszer köszönet a nagyszerű kezdeményezésért!

Békéscsaba

Békéscsabáról Metzger László (Kisvendéglő a Hargitához) küldött képeket:
„… pár képet „összekapartam”, mert egyáltalán nem volt időm nap közben fényképezgetni… szerencsére. Nagyon sok vendégünk volt.”

Sopron

Sopronban Mészáros Tibor, Schnitta és Szakács Világszövetség díjas éttermi mester kiemelkedően szervezte az éttermeket. A tollforgatásban is járatos mester így számol be a soproni eseményről:

„A hétvégén augusztus 28-án Sopronban is csatlakoztak az I. Nemzeti Gulyás Naphoz, melynek megálmodója és ötletgazdája Csíki Sándor (…) a borok és ételek kiváló szakértője. A gulyásnap célja a magyar gasztronómia értékei előtt fejet hajtva, országos szinten jókedvvel sütni, főzni, legyen a helyszín étterem, szálloda, az otthonunk konyhája, esetleg baráti kondérparti valamely táborhely nyugodt zugában. (…) A soproni gasztronómiai régió méltón nyújtott segítő kezet az elgondoláshoz, s ennek eredménye 17 vendéglátó egység lelkes csatlakozása a programhoz. A finomságokat, menükártyán, büférendszerben, szűkített étlapon lehetett megkóstolni. „

 

 

Erdély

Erdély legrangosabb és legnagyobb példányszámban megjelenő magyar napilapjában a Krónika című lapban jelent meg híradás:

Első ízben ünnepelték augusztus 28-án a világ különböző tájain élő magyarok a Nemzeti Gulyás Napot. A magyarországi Csíki Sándor gasztronómus és foodstylist által életre hívott eseményre több ezren neveztek be. A főszervező internetes naplójában olvasható beszámoló szerint „világbajnokok lettünk”, ugyanis aligha akad olyan gasztronómiai rendezvény, amely mind földrajzi kiterjedésében, mind az egységnyi idő alatt csatlakozott résztvevők számát illetően túltenne ezen.

A résztvevők feladata roppant egyszerű volt: ezen a napon mindenkinek gulyást, lecsót vagy halászlét kellett főznie és erről beszámolót kellett küldenie a főszervezőnek. Az első gulyásnapon ennek szellemében főztek Hollandiában, Svédországban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon, Spanyolországban és Indonéziában, de visszajelzések érkeztek Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Újvidékről, Baranyából s a Lajtán túlról is. Erdélyből Székelyudvarhelyről, Kibédről és Gyergyószentmiklósról csatlakoztak a magyar ételeket ünneplőkhöz.

(Külön köszönöm mindenkinek, aki írt az eseményről, idézte, s rólam is szólt.)

 

Csíki Sándor♣

A képek folyamatosan érkeznek. A Nemzeti Gulyás Napról itt találtok még hozzászólásokat és képeket is: