SOPRONBAN komolyan készülnek a holnapi Nemzeti Gulyás Napra, azonban ma még a Sommelier Bajnokság zajlik, amiről a Food & Wine kötelessége beszámolni. A holnapi nap miatt média partnerem a Borigo írására hagyatkozom. A Borigo így ír a jeles eseményről:

„Két év szünet után 2010. augusztus 26-27-én a soproni Hotel Lővérben a honi pohárnokok újra összemérhetik tudásukat. A győztes képviseli hazánkat a strassbourg-i Sommelier Európa Bajnokságon.

A Sommelier Bajnokság célja ennek a (minden magas színvonalú gasztronómiai és borkultúrával rendelkező országban) elismert szakmának a tovább fejlesztése, presztízsének javítása.

A verseny megújul, a zsűri kibővül: külföldi szakértők, vendéglátós és borász szakemberek is részt vesznek az értékelésben. Az eddig megszokottól eltérően nem csak a 3 dobogós nevét hozzák nyilvánosságra, hanem az induló létszám egyharmadát, illetve a nemzetközi trendnek megfelelően az 12. helyezésig jutó versenyzők nevét. Aki eddig sommelier magyar bajnok lett, sokat profitálhatott ebből a sikerből a sajtóban való megjelenéstől az állásajánlatokig, nem beszélve az erkölcsi elismerésről.

A magyar sommelier bajnokság tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre. A verseny szervezői a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. Az A.S.I. (Nemzetközi Sommelier Szövetség) verseny lebonyolítási rendszere értelmében a bajnokság két fordulóból áll.

Az eddigi Magyar Sommelier Bajnokok:
2007. Lukács Szabolcs
2006. Fabók Mihály
2005. Fabók Mihály
2004. Fabók Mihály
2002. Köles András
2001. Árva István
2000. Ferenczy Zsolt
1999. Kalocsai Zoltán
1998. Szöghy Ottó
1997. Kovács Antal
1996. Szűcs Pál
1995. Kovács Antal
1994. Kovács Antal
1993. Bíró István
1992. Bíró István

(Borigo)

Sopron és a Nemzeti Gulyás Nap

Akadt már, aki részt vesz a Sommelier bajnokságon, s kérdezte tőlem, hogy augusztus 28-án szombaton melyik soproni étterembe menjen ebédelni, hol ehet a Nemzeti Gulyás Napon? Tündének (Symbol Budapest) ezúton is üzenem, hogy a következő soproni éttermek vesznek részt a Nemzeti Gulyás Napon Mészáros Tibor mesterszakács barátom szervezésében:

Soproni résztvevők:

  1. Corso étterem
  2. Fehér Rózsa Kisvendéglő
  3. Hotel Szieszta****
  4. Hotel Lővér ****
  5. Jégverem Fogadó
  6. Juventus tanétterem
  7. Mediterrano Sopron
  8. Pannónia Med Hotel****
  9. Papa Joe Saloon and Steakhouse
  10. Perkovátz Ház
  11. Rosengarten Hotel **** és étterem
  12. Tercia Hubertus
  13. Tercia Family
  14. Tercia Elegant
  15. Várkerület Puskás Söröző

Barátaink Bükfürdőről:

  1. Hotel Caramell****
  2. Hotel Répce Gold****

(Csíki Sándor)

A Nemzeti Gulyás Nap résztvevőinek listáját, a hozzászólásokat a következő írásokban követheted nyomon (kattints rá):

NEMZETI GULYÁS NAP – most szombaton
NEMZETI GULYÁS NAP – egy hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – két hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – három hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – a kezdet (2010)