Vincze Béla Pincészete, Eger, Forrás: holborozzunk.huVINCZE BÉLA számomra továbbra is ígéretes, ahogy azt korábban már kifejtettem, s leírtam, sőt, szerintem most vált igazán érdekessé. A Hegyközség Választmánya azonban nem lehetett ilyen egyszerű helyzetben, amikor „a kecske is jóllakjon, s a káposzta is lehetőleg megmaradjon” büntetést próbált kitalálni. Legalábbis a távolból ezt feltételezem a becsült egri borászokról. Szurkolok Egernek – ahogy eddig is.

Három évre eltiltotta az „egri” termékjelzés használatától a Vincze Borászat Kft-t Eger Város Hegyközségének Választmányaírta a Borigo az MTI híre alapján, majd így folytatta

A határozat szerint jelentős kötelezettség szegés – hamisított bor előállítása, forgalmazása továbbá a bor előállítására, tárolására, nyilvántartására, forgalomba hozatalára vonatkozó rendelkezések megszegése miatt rótta ki a szankciót a testület – közölte Tarsoly József.

További büntetésként 20 ezer forint pénzbírsággal sújtja a borászatot a választmány, illetve szintén három évre eltiltja a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésnek megfelelő eredet, vagy minőség-megjelölés alkalmazásától, az oltalom alatt álló eredet-megjelölést viselő bor, a védett eredetű bor és az oltalom alatt álló földrajzi jelzést viselő bor minőségjelölés alkalmazásától is.

A történtek előzménye, hogy a természetesnél több mint kétszer több glicerint talált szeptember végén az országos hírű egri Vincze borászat által vizsgálatra beküldött mintában a Borminősítő igazgatóság. Kocsi Emília a Központi Borminősítési Igazgatóság (KBI) igazgatóhelyettese akkor elmondta: a Vincze Borászat Kft. 6 palack eredetvédett egri bikavért küldött be az igazgatósághoz, azért, hogy adjanak ki forgalomba hozatali engedélyt a mintával megegyező, 250 hektoliternyi, a pincészetében tárolt borra. Ugyanakkor később nem találták meg a megjelölt tételt a borász egri pincéjében. Október közepén a KBI nemcsak a Vincze pincészetből beküldött mintákban, hanem olyan borokban is talált glicerintöbbletet, amelyek már kereskedelmi forgalomba kerültek. A többi között, több 2005-ös évjáratú Vincze Borban is, vagyis abból az évjáratból, amikor a szakember elnyerte az Év Borásza címet. A KBI szerint a műszeres vizsgálat kimutatta, hogy minden esetben szintetikusan előállított glicerinnel próbálták a bort testesebbé tenni.

(Csíki Sándor♣)