FÁZNAK A PANNÓNIAI mandulafácskák – a legalább két hete virágzó gyümölcsök fenn a hegyen, a Nagy- és a Kissomlón húsvéti próbák elé álltak: a bolond, szeles, esős, időnként havat hozó korai március nem biztos, hogy a legoptimálisabban kényeztette őket. De, mint a poézisben, a régi pannon költészetben, legalább is Pannonius óta, ő aztán kinevetik a zord időket. S bár mint a megvilágosodás, úgy csaptak le a mostani
hideg napok, az elszórt és gyönyörűen pompázó mandulafák mellett a szőlők is rezdületlenül állnak, rá se rántva semmiféle extremitásra – mindenfelé metszettek már; legalábbis a komoly gazdák. A mi új ültetvényeink is javarészt készek a Kissomlón, sőt, a jobb dűlőkben szép, erős, érett vesszőket nevelt a szőlő, különösen az eddig rakoncátlankodó juhfark, a kötözés is megy, de az én legnagyobb szőlőbeli gondom most az ún. elegyes szőlők metszése. Azoké a kisebb tábláké, melyeket pénz híján nem tudtunk kicserélni, mert felújítani már nem nagyon lehet, de nem is érdemes őket. Ezek az elöregedett és elhanyagolt ültetvények a hátukon cipelik az elmúlt harminc-negyven év minden végiggondolatlanságát, a történelem viharát és szőlőbeli problémáját: a gazdák, akiknek utódjaitól pincéikkel együtt megvásároltuk ezeket a kisebb, pár száz négyszögöles szőlőket, szóval ezek a régi, kékkötényes gazdák még valahogy tartották a földet, de már a kisebb tábláikra is legalább nyolc-tíz-féle szőlőt ültettek – leginkább pótlásul. Azt, amihez éppen hozzájutottak a celli piacon vagy más közeli árushelyeken. Így aztán minden apró vágón egy valódi fajtagyűjteményt rezerváltak: megtalálható itt szinte minden az elmúlt hatvan-nyolcvan évből, a szerémi zöld szőlőtől mondjuk a rozáliáig, a nagyburgunditól a cserszegi fűszeresig, vagy a bánáti rizlingtől a juhfarkig, öreg olaszrizlingig, csemegeszőlőkig és direkt-termőkig. Ezeket szőlőket én egyszerűen paraszthegyeknek nevezem – eddig akárhány kisebb szőlőt vásároltunk össze és tartottunk fel egy-két évig, „kóstoljuk meg, mit tud”, a sokféle egybeszüretelt gyümölcsből sose sikerült rendes, iható bort készíteni, még saját fogyasztásra is alig. „Elegy-belegy” bor született, haszontalan, jellegtelen, amiről mélyen kell hallgatni, nemhogy dicsekedni.
Járom a szent Somló-hegy Ilona-dűlőit Spiegelberg Istvánnal, „Stephannal”, és a kölyök kutyájával viháncoló kislányával: megejtő és klasszikus Somló-panoráma, nem lerobbant, mint az én hegyem, hanem mindenfelé gondozott szőlők, lenyűgöző mandulák és hát az ismert nyugati panoráma. Spiegelberg a kisebb somlói gazdák közé tartozik – közvetlenül a Somlót újrafogalmazó nagybirtok, a Kreinbacherék pincészete és az Ilona kápolna között vásárolt fel még a kilencvenes években néhány nagyobb pincét a bazaltsípok és most már a Kreinbacher-cég rekonstruálta vaskos, lenyűgöző grandiozitású támfalak alatt. Nagyjából két hektár a Spiegelber-birtok: mind ezen a dűlőn, ha nem is egy tagban, a nyugatin, ahonnét jó időben a Ság hegyet is látni, ha már a mienket, a legkisebb somlait, a Kissomlyót nem is. „Small is beutiful” – szól az eléggé ismert szlogen, a kicsi: szép, sőt gyönyörű, illenék leginkább Spiegelberg Stephan birtokára, de ezzel együtt arról kéne leginkább meggyőzni a kételkedő olvasót, hogy igen, a Somlón csupán két, azaz kettő hektáron gazdálkodva is lehet jelentős eredményeket elérni. S hogy mást ne is emlegessünk, a Somló talán leghíresebb borászát, Györgykovács Imrét, aki egy hektáron dolgozik, vagy Fekete Bélát, aki nagyszerű borait két hektár környékéről szűri – de szerencsére itt áll az újabb nemzedék is, a negyven éves Spiegelberggel, a már befutni látszó Laposa Jóskával, Takács Lajossal és másokkal. Öröm azt írni, hogy a Somlón, az ismert nagyobb nevek és birtokok (Kreinbacher, Tornai, Csordás stb.) mellett dörömböl egy fiatalabb nemzedék is.
Spiegelberg István vagyis „Stephan’” rendhagyó személyiség. Ezért választottam az ő pincéjét.
Először is: a neve után is sejthető, hogy nem egyszerű életút az övé, magyar-német ember; magyar anyával és német apával. Gyermekkora nyarait német-magyar kisfiúként jórészt Somlójenőben, nagyanyja házánál töltötte és azóta ismeri a hegyet.
Aztán: olyan szőlész és borász, aki egyáltalán nem akart az lenni. Eredetileg német elektromechanikus – magyar, sőt somlai szőlősgazdaságot végképp nem tervezett magának. De így hozta az élet: először ’93-ban jött ide s mivel akkoriban hétvégi házat gondolt magának és lovagolt is, keresztül-kasul belovagolta az egész szőlőhegyet és közvetlen környékét. Lényegében 2004-ben döntött Magyarország és a Somló mellett. És ez óta vallja magát igazi somlóinak: aki végleg ideköltözött és télen-nyáron fent él a hegyen; példás ízléssel, invencióval és szeretettel átépített hegyi hajlékában.
S aztán: a legmélyebb somlai tradíciókat keresi; úgy is rendezte be birtokát. Ennek megfelelően leginkább juhfarkot termel és majdnem ugyanennyi olaszrizlinget, de akad furmintja, sőt chardonnay-a is. (Igaz, a chardonnayt hazai fajtára akarja lecserélni.)
Aztán: megalapította a Vinum Somlaicumot – egy olyan szövetséget, amelyben néhány hasonlóan elkötelezetten, minőségben gondolkodó borásztársával együtt a legnemesebb somlóhegyi hagyományok ápolását tűzték ki célul. Közös hasznosítást, a borok eredetvédelmét, szigorú minőségi ellenőrzését és ennek megfelelő garanciákat. A szőlők terhelését, növényvédelmét, a szüretelés időpontját.
Aztán: Spigelberg István, akit mindenki Stephannak szólít, nem csak igazi, hanem leginkább izgága demokrata. Mindenért szól, harcol, vétóz, ami közügy, semmi nem kerüli el a figyelmét a hegyen, mert ő egyáltalán nem akar betagozódni semmiféle tekintélyelvű szokásrendszerbe vagy viszonyba. Most, miközben a hegyet járjuk, azon dühöng, hogy néhány tekintélyes gazda ellenzi a vezetékes víz felvitelét a hegyre, mert egyébként jogosan a Somló víkendtelepítésétől tartanak, de akik ellenzik, mindőjüknek akad saját, fúrt kútja. (Stephannak nincs – ő ciszternába gyűjti a vizet, de hát az külön tudomány, és ezekben az aszályos években a bazalton amúgy se nagyon akad fölösleges csapadékvíz.)
Aztán: palackos boraival már jelentős sikereket ért el. Nem egyet beválasztottak a száz legjobb hazai fajta közé – a borok leírását azért mellőzöm, mert leginkább lassan kortyolva és mérlegelve illenék palackjai felől tudósítani, de azt nyugodtan írhatom, hogy mindegyik egytől-egyig hamisítatlan somlai bor az elvárt és nagyon is eleven mineralitással és karakterrel. És, ha alacsony példányszámban is, de lehet vásárolni belőlük, leginkább magától a Spiegelberg-pincészettől.
És végül: Spiebelberg csoportokat fogad, szellemes beszámolót és tratktátust tart, s ő maga főz vendégeinek. De mégis, a turista-fogadás nyűgei ellenére: szabad, önálló, szuverén ember. És én azt hiszem, belső szabadsága és függetlensége a legnemesebb mai erények közül való.
Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!