KALÓ IMRE – 2006-ban

Leonardo daVinci, Mona Lisa, részletGONDOLKODTAM ÉN ELEGET, hogy Ambrus Lajos író barátomnak ezt az 2006-ban íródott művét 2009 végén beszerkesszem-e. Végül a szerkesztés mellett döntöttem, már csak azért is, mert az írás egészen személyes, lírai, s kiváló, és az irodalom történetében is különleges. Legfeljebb, ha az ókori szerzők között találunk hasonlót. Ez az írás vélhetőleg Ambrus Lajos egyik legszebb írása, ahogy aligha akad, aki valaha is szebben írt volna Kalóról, mint akkor és ott  éppen Ambrus Lajos. (CsS)


(Ambrus Lajos: Kaló)

Persze hogy nem a szeszfok vagy maligán, s főleg nem az adys kocsma-gőz hajtott engem Szomolyára, hanem bizonyos szikár tények és egy szinte metafizikai kíváncsiság. Az, hogy egy ottani borász, akit különben nem nagyon ismernek, remek autentikus borokat készít; – korábban kóstoltam már Kaló Imre egynémely tételét és lenyűgözőnek találtam. Vonzónak, érdekesnek, nem a sémákat szem előtt tartónak, sokkal inkább vadnak, szertelennek és kérlelhetetlennek. Azt kell mondanom, leginkább a szívemhez közel állónak – mert egy végletekig autonóm személyiséget véltem fölsejleni mögötte, a szerzőben és a munkáiban is. Mert amit Kaló csinál, az olyan, mint a művészet vagy poézis maga: szent, sérthetetlen, nem törődik mással, mert pontosan tudja, hogy a személyesség mélysége és a személyiség megtalálása a legfontosabb.

Cseresznyevirág: Photo: Wei LiuPedig a magam Szomolyára, ebbe a régi, kiveszett feketecseresznye-fajtát termő faluba vezető utam egyáltalán nem volt problémamentes. És az eltelt idők nyomása alatt most már még inkább nem az. Nem terveztem semmit előre, de április elején, a híváskor valami azt súgta, inkább maradnom kéne. Szerelmem egyre súlyosbodó, de hősiesen viselt betegsége miatt hezitáltam, mehetnék-e. És hát közösen döntöttünk – Lívia életigenlő válasza mondta ki a verdiktet: igen, igen. Ám alig pergett le negyvennégy óra az Imre barátomtól való visszatérés után, kérlelhetetlenül és brutálisan meg is érkezett a végső válasz: Nagypéntek koradélutánján már annak a lénynek, akit szerettem, angyalszárnyakon elszálló lelkétől kellett búcsúznom a Szabolcs utca kórházban. És innét valószerűtlenül homályokba vésznek a szomolyai utazás részletei – már amit nem takar a halál szikár ténye. De akkor is azt kell mondanom, szelíden és fájdalmas bizonyossággal persze – megérte.

Forrás: kochbuchfotos.de

Mert hát olyan volt ez a nap, amit Kaló Imrénél töltöttünk S. Laci barátommal, mint egy mindannyiónk kedvére való időutazás. Megszűnt a tér-idő törvényszerűsége és én az efféle szabadságot nagyon szeretem – ilyenkor azzal foglalkozhatunk, amivel kell, nem zavar semmi, nem szólít el semmiféle szükséges körülmény, csupán a szenvedély hívása. És Kaló Imre gyönyörű pincéjében lassan, de biztosan másképp is kezdett működni minden, mint ahogy azt megszoktuk a sok pincejárás, vagy akár a saját hordóinkkal való bíbelődés során. Azt persze tudtam, hogy az erdész szakmájú borász igen sokféle bort tárol a két pince-sípban, állítása szerint 120-féle tételt (!), de ennyi egészen kiváló és figyelemre méltó alkotásra nem számítottam. És persze azt is tudtam róla, hogy korunk különleges anti-marketing hőseként nem hajlandó eladni még a jobb évjáratokból sem, legfeljebb azoknak, akik valamivel kiérdemlik tőle. Ami ugyan nem a legdivatosabb, ma futó üzleti stratégia vagy támadó marketing, de Kalót nem zavarja – sőt. Velünk tartott egy német-magyar borkereskedő pár is a „Kaló-utazáson” és a fiatal üzletember többször is határozott ajánlatokat tett bizonyos hordókra, amin Imre csak elegánsan mosolygott. Ő a kapcsolatteremtés során dönti el, kinek mit ad el vagy mit nem (általában semmit) – de mindez nem túl érdekes. Talán a közérthetőség miatt kell ideírnom, hogy tizenöt hektáron termel szőlőt és ennek egy részét adja el (ebből él), a legjobb évjáratokat és fajtákat feldolgozza és pincéjében tárolja.

Forrás:  public-domain-image.comA szomolyai utazás során lényegében az derült ki, hogy találkoztam egy korszerű költővel. Mert Kaló a paradoxonok borász-költője. Szőlészetben és borászatban is végletekig a hagyományos és kézműves technikákat alkalmazza és finoman csiszolgatja – mégis számottevő mennyiségű bort termel. Nem használ vagy nagyon kevés „modern” technológiát (tartályokat) – mégis időtállóak a borai. Én éppen ezt tartom Kaló Imre legfőbb borművészeti tudományának – azt, hogy az egészen idős egri borai rejtélyes módon egyáltalán nem esnek szét, nem öregednek el a fahordókban való tárolás során, nem oxidálódnak és érettségük ellenére nagyszerűen fogyaszthatóak és kellemesek, hosszú lecsengésűek és hihetetlenül tiszták. Ezekben a borokban az állandóságot érzékeltem: nem jutottak túl a csúcsponton, sőt inkább arrafelé haladnak, pedig több évesek mind. (A legjobb tételeknél a német-magyar szaki lépten-nyomon a burgundiai csúcsborokat emlegette összehasonlításul.)

Akác (Robinia pseudo-acacia), Forrás:  missouriplants.comAzt már csak érdekességként írom ide, hogy Kaló rebellis módon akácfahordót is használ (a chardonnay-hoz), amit a borászati szakma egyáltalán nem értékel túlzottan. És így tovább: mintha egy kötött formák iránt rajongó szonettköltő átlépne ugyan bizonyos határokat, vagyis szabadon kezelne amúgy kötelező metrumokat, mégis valódi szonett lenne a végeredmény. Mert Kaló nem hordóban, hanem kádban erjeszti a fehérbort, nemcsak a vöröset (erőteljes kénfüggönnyel zárja el a felületet és a finomseprővel együtt fejti át a hordóba a kierjesztett anyagot). És persze minden hordóját pontosan ismeri, noha egyetlen egyen sem találtam a szokásos kréta-jelzéseket a fajtákról, a szüret, a fejtés vagy kénezés időpontjáról. Ám a szerző kivétel nélkül pontosan tudja, honnét és hányas cukorfokkal, mekkora savval, mikor és mennyit szüretelt keményen visszafogott terheléssel, vagy a cuvée-k, rosék milyen összetevőkből állnak stb. Így hát bizony Kaló Imre azok közé a költők közé tartozik, akik szövegüket pontosan ismerik, minden versüket kívülről fújják, és ebben őt egyáltalán nem lehet zavarba hozni – a hosszú kóstolás során egyetlen hibás, vagy kifogásolható tétellel sem találkoztunk. (Az már csak természetes, hogy némely borversenyen néhány borát egyszerűen kiselejtezték – ez bizony a szabálytalan, a stiláris trendre fittyet hányó életműveket alkotó költők közt könnyedén előfordul. Itt is illenék a körülírt kánonokhoz szervilisen alkalmazkodni.) S persze mindegyik darabjával külön-külön intim-sajátos viszonyt alakított ki – s ez a szerelmes oda-vissza dialógus minden évben újra születik és új tartalmat nyer. Ez és ennyi szerintem Kaló Imre nagyszerű borainak a titka.

Leonardo daVinciVégül is azt mondanám, alig láttam olyan borászt, akinél ily hevesen nyomna a latba az együttélésnek, az organikus oda-vissza kapcsolatnak ez a szent figyelmessége. Ahol a helyi jelenlét ilyen erős meggyőződéssel, mégis a maga természetességével a borokban is konfirmálódna. A Leánykákban például, amelyről külön akartam írni, mert Kaló Leányka-értelmezése visszaadja hitemet ebbe a nagyszerű régi fajtában, s amely nemcsak a Küküllő mentéről nyújtott emlékezetes pillanatokat, hanem Eger környékén is. Vagy a Bikavérben, több évjáratban is, esetleg némely, s itt is egy újabb paradoxon, hat-hét éves roséjában. Nem beszélve a klasszikus Olaszrizlingről, amely Kaló megfogalmazásában (is) visszanyerte régi értelmét és fényét. (Arról már nem írok, miféle négy vadhúsokból készült gulyást főzött órákig az előző este a másnapi ebédre vagy miféle fejedelmi fűszerszámokat használt fel hozzá, mert hát ezeknek is nagy tudósa ő.)

S most, hogy a cikket írom, kibontottam egy 1998-as Leánykáját, amit ajándékba kaptam tőle és elemezgetve emlékezni próbálok. De nem jutok nagyon máshová, mint a kijelölt helyemre: ha ennek a különös egri borásznak, Kaló Imrének borának tiszta, gyümölcsös illatát érzem és öregségében is nemes, friss vaníliás ízeit észlelem, a legnagyobb távolságokat vagyok képes átlátni és érzékelni. Mert ezek a borok bennem forrnak össze – a harsogó életöröm és a halál drámájának ezernyi láncszemével. (Egyházashetye, 2006. április 21.)

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor, borász
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

KALÓ IMRE – 2006-ban bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. GourmandLizard szerint:

    …tudom, hogy nem ide illik, de tetszik az IPM-es cikked:)Gratulálok

    MGL

  2. Csíki Sándor szerint:

    Köszönöm! 🙂

  3. Pengyomhegyi szerint:

    Mit is gondolhatnék mást,mint,amit két szóban összefoglalva elmondhatok arról,amit Ambrus Lajos tudott eddig csak kifogástalanul találóan,frappánsan és Kaló Imréhez,mint jelenséghez -aki járt már nála,megértette Őt,kölcsönösen befogadták egymást Kalóval és az Ő üzenetét közvetítő boraival,nem lepődik meg szóhasználatomon- prófétához méltó módon leírni egy különös élethelyzetben,melyben -mint oly sokszor az életben- Isten egyik kezével elvett,”egy” szerelmet,s másikkal adott,egy másik “szerelmet”,azaz annyit mondhatok két szóban,csupa nagy betűvel:GRATULÁLOK,KÖSZÖNÖM!

    Isten éltesse jó egészségben mindazokat,akik Kaló Imrénél bebocsájtást nyernek -és nem pusztán,az egyébként valóban gyönyörű,annyi “Kalói” rejtélyt és egy baráti kóstoló során annyi “Kalói” életigenlést tartogató pincéjére gondolok…

    Mégegyszer:gratulálok és köszönöm!

  4. Csíki Sándor szerint:

    Kaló jó, nagyon jó. Hozzá Litauszki Zsolt, akinek az ételeit Kaló boraihoz ettem, ugyancsak jó. (A dolgok így függenek össze.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.