ERDŐBÉNYE régi kedvencem a vidéken. Ha Tokaj felé vet a sors, többnyire nem mulasztom el meglátogatni. Szép hely, jó hely, történelmi levegője van és Fűszeres Eszter igen sokat tett a megismertetéséért. A „ZEMPLÉNI fesztivál 2009” rendezvénysorozat szerencsére és természetesen elérte Erdőbényét is, ám ami új, szép, érdekes és nagyon civil, hogy végre néhány blogger is szerephez jutott. Valami elindult, ami eddig még nem volt.

Madzagszövés szővőtáblával (Erdőbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1952), Forrás: mek.oszk

A Ridley Scott rendezte „Bor, mámor, Provance” filmcím átültetése „Bor Mámor …Bénye” változatra nekem tetszik és igazán kellemes asszociációkra ad lehetőséget, amit Erdőbénye és a vidék is megérdemel.

A fesztivál nemsokára, 2009. augusztus 15-én, szombaton kerül megrendezésre. A honlap így ír erről:

Nem pusztán fesztivált kínálunk az idelátogatóknak, azt szeretnénk, ha átéreznék e csodálatos történelmi borvidék varázslatos hangulatát. Éppen ezért, aki hozzánk jön, ne számítson bódékkal, lángossütőkkel körülvett nagy fesztiválszínpadra, tömegre és arra se, hogy csak ki kell szállnia az autóból és mindent egy helyen megtalál. Inkább egy piknikre hívjuk vendégeinket. Azt szeretnénk, ha körbejárnák a falut, meglátogatnának több borászatot, a borok mellett mindenhol kóstolhatnak a zempléni ízlés szerint készült ételekből, nézhetnek kiállítást, beszélgethetnek a kézműves mesterekkel, hallgathatnak zenét.

 Utcás településű falu, Erdőbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m, Forrás: mek.niif

Sok sikert a közreműködő bloggereknek és a helybéli borászoknak, borászatoknak, mint az ÁBRAHÁM, BÉRES, BÚZA, CSISZOVSZKI, CSITE, H BARDON, HOMONNA, HOTYEK, ILLÉS, JAKAB, KARÁDI-BERGER, KERÉKGYÁRTÓ, OLZE-VIN, VISSY és  VIVAMUS.

Csíki Sándor♣