A 47. MESTERVACSORA alkalmából a vacsora helyszínén, a Ramada Hotel & Resort (Balatonalmádi) földszintjén hidegkonyhai bemutatót is megtekinthettek az érdeklődők. Nos, tudom magam is, hogy az a fajta hidegkonyha, amely a fotókon megjelenik, sokak kritikáját és fanyalgását váltotta ki az elmúlt időkben. Azt is tudom, hogy egyáltalán nem trendi akár csak megemlíteni is. Nem akarok állástfoglalni ebben az ügyben (legkevésbé egy újabb meddő vitát kezdeményezni), de annyit mégis be kell vallanom, hogy én bizony elámultam azon a szín és formagazdagságon, amelyet a készítők létrehoztak.

Photo: Csíki Sándor

Ha a szakácsmesterséggel összefüggésben művészetről beszélünk, akkor ezt számos értelmezésben tehetjük, de talán legközvetlenebbbül éppen ezek a színpompás csodák mutatják, hogy a társadalomban még mindig széleskörűen alábecsült szakács szakma képviselőinek körében milyen nagy számban fordulnak elő a színekre, formákra, kompozíciókra érzékeny, művészi hajlamú személyek.

A hidegkonyha alkotásokat én ilyen szemmel néztem. Az aszpik pedig ebben a megközelítésben nem különösebben érdekelt, érdekel, sokkal inkább a színek, formák és ezek arányai, térbeli elrendezése és a szakács látásmódjának korszerűsége.

masolat-20090418_61

Photo: Csíki Sándor

Photo: Csíki Sándor

Photo: Csíki Sándor

Photo: Csíki Sándor

Akad még fotó, ezért lesz még ilyen post. Sajnos nem írtam fel a készítők nevét, ezért aki tudja, kérem, írja meg.

Csíki Sándor♣