AZ ELŐZŐ KÉT RÉSZBEN nem a magyar ételeket és az őrölt pirospaprika nyomait keresgéltem Szlovákiában, hanem a szlovák gasztronómiát igyekeztem felderíteni, amelynek lényeges és történelmileg szerves része a magyarság számunkra igazán jól ismert konyhája. Így aztán nem délről haladtam északnak, ahogy kényelmesebb és szokásos, hanem ellenkezőleg, északról délnek, különbséget téve a hegyvidék és a síkság között is.
A 19. SZÁZAD ELEJÉN A HEGYVIDÉKI SZLOVÁKSÁG FŐ ÉTELEI Csaplovics János (1780-1847) leírásában a burgonya, a sör, és a kölesből, rozsból és árpából készült kenyérek voltak. Csaplovics szerint a síksági területek népe, ahol a magyarság élt, jobbára búzalisztből készült fehér kenyeret és húst fogyasztott és hozzá inkább bort ivott.
SZLOVÁKIAI NYELVTÖRVÉNY ÉS SZLOVÁKIAI GASZTRONÓMIA? Ugyan, mi köze is lenne a kettőnek egymáshoz? Ráadásul a FOOD & WINE oldalain kínosan igyekszem kerülni a politikai felhangokat, mert az én véleményem nélkül is akad belőlük éppen elég – már élhetetlenül sok is. Mindezek ellenére egyre mélyebben hiszem, hogy a gasztronómia bizony mindennel összefügg, akár még a szlovák nyelvtörvénnyel is.
VÉLEMÉNYED VAN? ÍRD MEG!