OLIMPIAI BAJNOK LETT – mégsem tudott róla

A PÁRIZSI OLIMPIA idején, 1900-ban történt, hogy a Párizsban nem kisebb művészektől, mint Edgar Degas-tól és és Auguste Rodin-től művészetet tanuló 23 éves amerikai lány, Margaret Abbott, és az édesanyja, beneveztek egy golfversenyre. Az 1900-as Párizsi Olimpia olyannyira gyengén szervezett volt, hogy anya és lánya, akárcsak sokan mások, soha nem tudták meg, hogy az olimpián vettek részt. Csak jóval később, Margaret Abbott halála után, 1955-ben derült ki, hogy az a 9-lyukas golfverseny, amelyen 1900 nyarán részt vettek, s amelyet 47 ponttal Margaret nyert meg, valójában az olimpia hivatalos versenyszámai közé tartozott.

(tovább…)

OLIMPIA – drámai pillanatok (Dorando Pietri, 1908)

A LONDONI OLIMPIÁN, 1908-ban fordult elő az olimpiák történetének egyik legvadabb, s egyben legdrámaibb története, amiről ma is időről-időre megemlékeznek. Amikor az 1908-as londoni olimpiai játékokon az addig vezető kanadai Tom Longboat a nagy melegtől, s persze az addig megtett 20 mérföldnyi futástól, elájult, a vezetést egy dél-afrikai börtönőr, Charles Hefferon vette át. Az utolsó másfél mérföldnél, a biztos vezetés tudatában elfogadott egy pohár pezsgőt az egyik szurkolótól. Hefferon a pezsgő széndioxidjától rosszul lett.

(tovább…)

GAULT & MILLAU – Étteremkalauz 2012

GAULT&MILLAU [ejtsd: gó-mijó, vagy, ha az ést is ejtjük a két név között: gó-é-mijó]. Érdemes megjegyezni a Gault & Millau Étteremkalauz nevét, mert 2012-ben már Magyarország is széleskörű értékelésre talált benne. 329 tesztelt étterem, 110 értékelt borászat, 407 szálloda. Az éttermeket, mint az már sokak számára ismert, 1 és 20 pont között értékelik, azzal, hogy az 1-7 pont közöttieket T jelzi. Ezeket az éttermek kár is megnevezni. 8-9 pontot kaphatnak azok, amelyek munkája esetenként már túlmutat a napi rutinon. 10-12 pontos az az étterem, amely már erényekkel is bír és ahol esélyünk akad egy jó étkezésre. 13-14 pontos (egy szakácssapka) az az étterem, ahol a konyha már egyértelműen jó, és megbízható teljesítményt nyújt.

(tovább…)