Dr. BEDROS J. RÓBERT professzor kitüntetése

dr_bedros_j_robertDR. BEDROS J. RÓBERT Ph.D. – Köztársasági címeres arany gyűrűvel tüntették ki Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens főigazgató főorvos, főtanácsost,  a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) alapító elnökét. A Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház vezetője tapasztalt kórházigazgató. Az egykori BM kórház, majd megszűnése után a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház vezetése után került a Szent Imre Kórház élére. A kórház a főváros és Dél–Buda meghatározó intézménye. Évtized óta folyamatosan épül, fejlődik. Bedros professzor élére állt ezeknek a folyamatoknak, több szakterület fejlesztése mellett annyira fontosnak tartotta az orvosképzés és továbbképzés

(tovább…)

RECEPTVERSENY – Már csak néhány nap van!

RECEPTVERSENY – A 2013. őszén meghirdetett receptverseny beküldési határidejéig, 2014. január 25-ig, már csak néhány nap van, de még éppen elég, hogy receptje beérkezhessen! immár másodszor írt ki országos receptversenyt a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság. A receptverseny a testsúlyukat őrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól, és lassan a végéhez ér.

(tovább…)

A MOMOT XI. KONGRESSZUSA – tudományos program, 2013

A MOMOT, vagyis a magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság 2013. október 24-én tartotta 11. kongresszusát. A kongresszus elnöke Prof. Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., a MOMOT elnöke volt, akinek az előadásával délelőtt tíz órakor az Aesculap Akadémián kezdődött meg a délután három óráig tartó, színes tudományos program.

(tovább…)

RECEPTVERSENY 2013 – egészséges ételek fogyni akaróknak

Easy-Healthy-RecipesMOMOT, KOR KONTROLL 2013 receptverseny. Országos receptversenyt ír ki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT), valamint a Kor Kontroll Társaság. A receptverseny a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól. A MOMOT és a Kor Kontroll Társaság idén ismét receptversenyre hívja az érdeklődőket:

(tovább…)

SPORTFESZTIVÁLOK – a MOMOT részvételével (2013)

A MOMOT (Magyar Obezitológia és Mozgásterápiás Társaság) is részt vett azokon a sportfesztiválokon, melyeket 2013. szeptember 8-9-én, vasárnap és hétfőn is rendeztek a Kopaszi-gáton. A Kopaszi-gát vasárnap a 15. Coca Cola Testébresztő Női Mozgásfesztiválnak, hétfőn pedig a Szépkorúak Testébresztő Fesztiváljának adott otthont.

(tovább…)